Egy pontos fejes okozta a Fradi vesztét az utolsó BL-meccsen

2020. december 8. – 23:18

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Véget ért a Ferencváros nemzetközi kupaszereplése – 17 év után most volt nagy esély arra, hogy magyar csapat ismét ott lehessen a tavaszi folytatásban. A Dinamo azonban 4 év után nyert a Bajnokok Ligájában, és ők kerültek át az Európa Ligába.

A Ferencváros Kijevben fejezte be szereplését a Bajnokok Ligájában a Dinamo ellen. Szerhij Rebrovnak volt a legkülönlegesebb ez a meccs, hiszen a Dinamóban érte el legnagyobb sikereit, BL-elődöntőt is játszott. Az itthoni meccsen az ukránok már 2-0-ra vezettek, aztán a meccs egy pillanat alatt minden megváltozott, miután Tokmac nagyszerű gólt lőtt, a Fradi feltámadt, és 2-2-re mentette a meccset. A budapesti eredmény miatt a Dinamo várta kedvezőbb pozícióból a találkozót, mert a kevés gólos döntetlen nem nekünk kedvezett.

A meccs esélyese a Dinamo volt a fogadóirodáknál, de ezt eddig is megszokhattuk. Ráadásul magyar kupacsapat még soha nem vert meg ukránt.

A Fradiban két magyar kezdett, Dibusz Dénes és Lovrencsics Gergő, a másik oldalon 3 légiós volt, és nyolc ukrán a kezdőben. Lovrencsicsé volt az első lövés a negyedik percben, de mellément. Válaszul Dibusz vetődött ki a kapujából, és elütött egy veszélyesen érkező labdát a középen berobbanó csatár, Verbic elől. A 21. percben Szidorcsuk kezét ért a labda a 16-os vonalánál, a játékvezető nem látott okot, hogy büntetőt ítéljen a Fradinak, valószínűleg azért, mert igen közelről találták el. A 25. percben Laidouni szerzett labdát a kijeviek térfelén, Tokmachoz passzolt, a norvég csinált egy cselt, 20 méterről vállalkozott lövésre, de nagyon messze járt a kaputól, pedig ez nagy lehetőség volt.

Lovrencsics küzd a labdáért, de az uruguayi De Pena elviszi előle a labdát Fotó: Getty, Anatolii Stepanov
Lovrencsics küzd a labdáért, de az uruguayi De Pena elviszi előle a labdát Fotó: Getty, Anatolii Stepanov

A második félidőben Tokmac még nagyobb helyzetbe került, de 12 méteres lövése középre ment, így Buscsan másodszorra hárított. A 60. percben egy élesen középre lőtt szabadrúgásnál De Pena csúsztatott, Haratyin egy ütemmel lemaradt a 21 éves Popovról, aki hat méterről a bal kapufa mellé csúsztatta a labdát. Rögtön a középkezdés után Uzuni 14 méterre a kaputól fordult rá egy lövésre, az ukrán kapus óriási bravúrral ütötte szögletre a labdát.

Rebrov támadó felfogású játékosokat küldött a pályára – Mak, Isael, Boli –, érezhető volt a szándéka, a 78. percben Zubkov lőhetett 18 méterről, de centikkel a jobb oldali kapufa mellé. A Fradi fölényben volt, dominált, de a kapu előtt nem tudott valós veszélyt teremteni, így maradt a 1-0-s vereség.

„Próbáltuk megfordítani a meccset, a Dinamónak a gólon kívül nem volt esélye. Ez egy olyan meccs volt, ami egy gólig tart. Az ilyen meccseken kevés lehetőség van, mi most nem tudtuk kihasználni a sajátjainkat. Abban kell fejlődni, hogy mi is kihasználjuk, és a hibáinkat kijavítsuk”

– értékelt az M4-nek Rebrov.

A csoport másik meccsén a Barcelona a Juventust fogadta, és a katalánok nagy verést kaptak hazai pályán. A hétvégén a Cadiz győzte le Messiéket, most az olaszok, akik a 13. percben Cristiano Ronaldo tizenegyesével szerezték meg a vezetést. Sokszor láttunk ár olyan helyzetet, amikor ilyen esetben a bíró nem fúj semmit. A portugál a kapu közepét választotta, ter Stegen nem oda várta. McKennie a 20. percben duplázta meg a vendégcsapat előnyét. A második félidőben Ronaldo még egy büntetőt értékesített, ezzel pedig a csoport első helyét is elvitte a Juventus.

A nap legjobban várt meccsét Lipcsében játszották, ahol a Manchester United lépett fel. Az angolok az első meccsen egy ötöst lőttek a németeknek, a mostani vereségük azonban azt jelentette, hogy az Európa Ligába kényszerülnek. Gulácsi Péter és Willi Orbán is a kezdőcsapat tagja volt. A Lipcse remekül kezdett, a 13. percben már 2-0-ra vezetett. A második félidőben belőtték a harmadik gólt (Kluivert) is, az angolok azonban nem adták fel, és az utolsó 10 percben 2 gólt is elértek. A harmadik, a döntetlent és továbbjutást jelentő találatot viszont nem sikerült, így a Manchester a csoport harmadik helyén végez. A 93. percben Mukieléről veszedelmesen ment a labda saját, vagyis Gulácsi kapuja felé, de a magyar kapus lábaiban elakadt a labda.

  • E csoport: Chelsea – Krasznodar 1-1, Rennes – Sevilla 1-3
  • F csoport: Zenit – Dortmund 1-2, Bruges – Lazio 2-2
  • G csoport: Dinamo Kijev – Ferencváros 1-0, Barcelona – Juventus 0-3
  • H csoport: Lipcse – Manchester United 2-0 PSG – Istanbul Basaksehir 0-0 (félbeszakadt)
  • Továbbjutók: Chelsea, Sevilla, Dortmund, Lazio, Juventus, Barcelona, Lipcse, PSG
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!