Azt a számot amputálják az olimpiáról, amiben 2012-ben kajakaranyat nyertünk

2020. december 07. – 08:59

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A versenyzők tiltakoztak, de nem értek el semmilyen hatást, a nemzetközi szövetség átnézett rajtuk.

A Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség (ICF) hétfőn terjeszti a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elé a 2024-es olimpiai programot – adta hírül a magyar szövetség. Arról már hetek óta tudni lehetett, hogy a síkvízi szakág műsorát megnyirbálják, most pedig az is kiderült, hogy mely számok esnek áldozatul. Ahogy az olimpiai bajnok kenus, Vaskuti István nagyon találóan megfogalmazta: a szakág édestestvére, a szlalom az életükre tör. A szlalomversenyek 1992-ben kerültek fel az olimpiai programba, nyolc év múlva, Sydneyben nem is akarták megrendezni, mert egy szlalompálya építése igen költséges, és a városok többségében nincs nagy sodrású folyóvíz.

A szlalomozók most két újabb aranyérmet kaphatnak meg, ezt a nálunk is népszerű síkvízi kajakosoktól veszik el. Magyar szlalomozó eddig ki sem jutott olimpiára. A döntés itthon is nagy vihart váltott ki, petíciót is aláírtak a versenyzők, az ICF azonban nem volt tekintettel erre. A NOB régi szándéka, hogy nyit az extrém és látványos sportágak felé, most itt egy újabb adalék. 2024-ben már a görkorcsolya és a breaktánc is olimpiai sportág lesz, a falmászás már az idei olimpián ott lett volna.

A kajak-kenu olimpiai programját úgy szabták át, hogy a kajakpárosok ezer méteres távján már nem osztanak aranyat, ehelyett 500 méter lesz majd. Az 500 párosok versenye 2012-ben lett mostohagyerek, kiszedték a műsorból, Tokióban sem lesz verseny benne, de 2024-ben visszakerül.

Ezer méteren 2012-ben a Dombi Rudolf, Kökény Roland páros aranyérmes lett – 2000-ben Bártfai Krisztián és Veréb Krisztián bronzérmet nyert -, Tokióra viszont a magyar egység eddig még nem biztosította a helyét, ezt a májusi pótkvalifikáción tehetné meg.

Dombi Rudolf és Kökény Roland nagy izgalmak közt nyerte a kajapárosok ezres versenyét Londonban, 2012-ben. Fotó: Getty, Cameron Spencer

A férfi és női 200 méteres versenyt kihúzták. Ezt a távot 2012-ben iktatták be, gyorsan elvérzett. Janics Natasa a bevezetéskor nyert egy bronzot, a következő olimpián már nem jutott be a döntőbe.

A tokiói olimpián először fordul elő, hogy egy nemzetet két egység is képviselhet. Vagyis a hagyományosan erős magyar női négyesből, két erős páros alakulhat, és mindkettő be is nevezhet. Egyesben pedig akár kettős magyar győzelem is születhet.

Azokat a férfi kajakosokat érintheti érzékenyen, a mostani módosítás, akik sprintben voltak jók, de az állóképességük átlag feletti volt. Az egyéni 1000 méteres verseny megmarad, de a páros nem, és a négyesek sem 1000, hanem már 500 méteren csatázhatnak az érmekért.

A 2021-es program:

  • Női kajak egyes 200 és 500, páros és négyes 500
  • Női kenu egyes 200, kenu páros 500
  • Férfi kajak egyes 200 és 1000, páros 1000, négyes 500
  • Férfi kenu egyes és páros 1000

A 2024-es tervezett program

  • Női kajak egyes, páros és négyes 500
  • Női kenu egyes 200, kenu páros 500
  • Férfi kajak egyes 1000, páros és négyes 500
  • Férfi kenu egyes 1000 és páros 500

Már egy éve van Telex! 🎉

Ez azt is jelenti, hogy sok támogatónk regisztrációja lejárt. Ha e-mail-címed megadásával kéred, megnézzük, hogy tartozik-e regisztráció az e-mail-címedhez, és ha igen, milyen támogatási adatokkal.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!