Kínos Liverpool-kudarc, életben maradt a Real Madrid

2020. november 25. – 23:40

frissítve

Kínos Liverpool-kudarc, életben maradt a Real Madrid
Josip Ilicic megszerzi az Atalanta első gólját – Fotó: Jon Super / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

A Bayern és a Manchester City őrzi száz százalékos mérlegét a Bajnokok Ligájában, a Liverpool még bajba is kerülhet.

A Bajnokok Ligája negyedik fordulójának szerdai játéknapján a Liverpool nemcsak megkapta első gólját a sorozatban, hanem az olasz Atalanta két találatára nem tudott felelni, ezzel kikapott. Két nagyon hasonló gólt lőtt a vendégcsapat, a bal oldalról jobbal ívelték keresztbe a labdát, középen előbb Ilicic, majd Gosens érkezett, így a 60. és 64. percben szerzett gólokkal eldőlt a meccs. A szlovén csatár Ilicic először volt eredményes ebben a BL-szezonban.

A Liverpool védelméből hiányzott van Dijk és Gomez, mindkét gólnál érződött, hogy valami nem stimmel a helyezkedésnél. Emellett meglehetősen enervált mozgott Klopp csapata, mert a 90 perc alatt nem találta el egyszer sem kapott, és inkább az olaszok támadtak, vagyis rászolgáltak a sikerre, és kijavították a november eleji 5-0-s vereséget.

Jürgen Klopp csapata nem találta a kaput 90 perc alatt – Fotó: Peter Powell / AFP
Jürgen Klopp csapata nem találta a kaput 90 perc alatt – Fotó: Peter Powell / AFP

A csoport másik meccsén az Ajax simán verte az eddig pont nélküli dán Midtjyllandot, így még nagy csata lesz a két továbbjutó helyért, mert a Poolnak 9 pontja van, míg az Ajaxnak és az Atalantának egyaránt 7. A jövő héten az Ajax megy az Anfield Roadra.

Nagy érdeklődés kísérte, mire jut a sorozatot kifejezetten gyengén kezdő Real Madrid, és mivel már az első percekben kapott és értékesített egy büntetőt az Interrel szemben – Hazard a bal alsó sarkot választotta –, nyugodtan játszhatott. Mivel Vidal négy másodperc alatt kidumált magának két sárga lapot a 33. percben, így jutott a kiállítás sorsára, valójában már az első félidőben eldőlt a meccs. A chileit az háborította fel, hogy nem kapott tizenegyest, és igen vehemensen adta ezt a játékvezető tudtára.

A második félidőben lőttek még egyet a spanyolok, Hakimi öngóljának írták be, ezzel a Realnak minden esélye megvan a továbbjutásra, míg az Inter elköszönt. A csoport másik meccsén a Gladbach újra kiütötte a Sahtar Donyecket.

Arturo Vidal megkapja a piros lapot – Fotó: Alessandro Garofalo / Reuters
Arturo Vidal megkapja a piros lapot – Fotó: Alessandro Garofalo / Reuters

Szoboszlai Dominik ezúttal is ott volt a Salzburg kezdőjében, csapata ismét kikapott a Bayern Münchennel szemben, mint a párosítás 21 nappal ezelőtti meccsén. Akkor 6-2 volt, most megfelezték a gólok számát a csapatok. Még gól nélküli állásnál Szoboszlai ziccerbe került, de hibázott.

Az osztrák bajnok ezzel az utolsó helyen maradt, összesen már 14 gólt kapott, az övék a legrosszabb mérleg a sorozatban. Az első gól előtt Lewandowski sarokkal készítette le a labdát Müllernek, az ő bombája kijött a kapusról, a lengyel csatár ezt a labdát passzolta a kapuba. A bajorok a harmadik góljukat 10 emberrel szerezték – Rocát állították ki –, csak utána tudott szépíteni a Salzburg. A csoport másik meccsén nem született gól, az Atletico Madrid nem tudta feltörni a volt Vidi-edző, Marko Nikolic által megszervezett Lokomotiv Moszkva védelmét. Csapata így még akár tovább is juthat.

A Manchester City is hibátlan maradt, az Olympiakoszt idegenben verték, Sterling sarkazása után Foden lőtt a kapuba. A City-ben Agüero 13 percet kapott csereként, ő a szerdán meghalt Maradona egyik lányát vette el feleségül. A Porto Marseille-ben győzött, a francia csapat az egyetlen, amelyik eddig még nem szerzett gólt az idei kiírásban.

Eredmények:

  • A csoport: Bayern München – Salzburg 3-1, Atletico Madrid – Lokomotiv Moszkva 0-0
    Az állás: 1. Bayern 12 pont, 2. Atletico 5, 3. Lokomotiv 3, 4. Salzburg 1.
  • B csoport: Mönchengladbach – Sahtar Donyeck 4-0, Inter – Real Madrid 0-2
    Az állás: 1. Gladbach 8 pont, 2. Real 7, 3. Sahtar 4, 4. Inter 2.
  • C csoport: Olympiakosz – Manchester City 0-1, Marseille – Porto 0-2
    Az állás: 1. Manchester City 12, 2. Porto 9, 3. Olympiakosz 3, 4. Marseille 0.
  • D csoport: Liverpool – Atalanta 0-2, Ajax – Midtjylland 3-1
    Az állás: 1. Liverpool 9 pont, 2. Ajax 7, 3. Atalanta 7, 4. Midtjylland 0.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!