Jobb-e a mostani válogatott, mint a 2016-os Eb-n szereplő csapatunk?

1985-ig kell visszamenni az időben, amíg találtunk egy olyan évet, amikor a magyar klubfutball és a válogatott is átlag felettit mutatott. Akkor a válogatott – utoljára – kijutott a világbajnokságra, míg a Videoton az UEFA-kupa döntőjéig menetelt. 2020 őszén ilyen távlatok ugyan nem nyíltak, de Magyarország odaért legjobb tizenhat csapat közé a Nemzetek Ligájában, kijutott az Európa-bajnokságra, és eközben a Ferencváros a Bajnokok Ligájában futballozik.

Hazai hátország

A Ferencvárosnál Szerhij Rebrov irányításával hónapról hónapra fejlődtek a játékosok, és a konkrét esetek mutatják, egy klubcsapat jó nemzetközi szerepléséből mennyit képes profitálni a válogatott.

A 29 éves Sigér esete külön tanulmány lehetne, ki kellene elemezni, hogy ha olyan képzést kap akár csak öt évvel ezelőtt is, mint Rebrov alatt, most hol tartana. A jelenlegi Sigér nyomás alatt jól teljesít, a döntési idejét megfelezte, miközben a rugótechnikája és az elsöprő győzni akarási vágya megmaradt. Sigér helyén egy éve még Vida Máté játszott, és nem is rosszul, de Vida most sérült, a Fradi középpályása pedig belenőtt a válogatottba.

2019 szeptemberében még azon sopánkodtunk, hogy ha kiesik Lovrencsics Gergő a védelem jobb oldaláról, nincs megfelelő pótlás. A szlovákok ellen lejött, Bese állt a helyére, akinek a helyezkedése nem volt mintaszerű, a szlovákok éltek az eséllyel, és a megfosztották attól a mieinket, hogy egyenes ágon kijuthassanak az Eb-re. Akkor éppen volt tizenegy játékosunk – most már le tudunk győzni egy török csapatot úgy, hogy javarészt az NB I.-ből érkeztek a játékosok, és egyetlen topligás sem volt az egész keretben.

Ők sem számítottak erre

Dibusz Dénes vallotta be szerda este, hogy ők maguk sem számítottak ilyen kimagasló szereplésre, és mennyire fontos volt az első meccs, amin Törökországban jól játszva nyertek. Ettől szép a futball: 2004-ben a nem túl jó alapképességű játékosokból álló Görögország úgy nyerte sorra a meccseket az Eb-n, hogy mindenki azt várta, egyszer csak kipukkadnak, egyszer majd a futballtudást dönt, és akkor vége lesz. A csapategység akkor mindent felülírt, és volt egy edző, Otto Rehhagel, aki együtt tudta tartani a társaságot.

Összességében ez mondható el a magyar futballról is. Marco Rossi extrát adott, és kivételes egységet gyúrt össze egy korszerűbb hadrenddel. Nem volt könnyű dolga, a Wales elleni meccs után ő is megingott, és szóvá tette a játékosok képességbeli hiányosságait. A koronavírus okozta kényszerszünetben szabadon tudott tervezni, és az elképzelése sikerrel járt.

Rossi mert váratlant húzni, és ez a 3-5-2-es felállás, ami könnyen variálható ötvédősre, illetve három csatárosra is, hirtelen működni kezdett. A futball nem működik innováció nélkül, ebben Magyarország 60 éve az élen járt, utána jó sokszor tért le az útról. Rossival egy éve még a 4-2-3-1-es rendszerrel küszködött a csapat és kiismerhető volt. Az olasz edző mutatta meg, mekkora hatással van az eredményességére egy jó szakember, aki képes változtatni, és félreteszi a kliséket.

„A legfontosabb, hogy az edző és a játékosok között megvan a közös hang és a közös érdek. Az edző követel, a játékos fegyelmezett, nem téved el a pályán, nem esik ki a szerepéből, ott áll, ahol előzetesen megbeszélték, ahogy közösen begyakorolták. És ugyanez igaz a sorban a 18. vagy 20. játékosra. Tudja, hogy hol a helye a hierarchiában, elfogadja azt, nem akar több lenni. Az edző megérteti vele, amikor lehetőséget kap, akkor majd éljen vele. A 20. játékos is képes így lendíteni a csapaton, ha beáll, és képes kihozni többet az egyébként a sorban lényegesen előbb állókból is, ahogy ezt Varga Kevintől láthattuk szerdán. Szerbia az ellenpélda, ahol a jó játékosok és az edző között valami hiányzik” – mondta a Telexnek a 42-szeres válogatott Torghelle Sándor, aki a korosztályos válogatottaknál mentorszerepet tölt be.

A játékosoktól nem kért lehetetlent Rossi, csak azt, amire képesek, és így rendre a tudásuk maximumának a közelében teljesítettek. Volt egy koncepciója, és nem hagyta, hogy belebeszéljenek.

Magasabb súlycsoportban

Olyan kép volt előttünk az Izland elleni meccs után, mint amikor egy tehetséges bokszoló súlycsoportot vált felfelé, még messze nem olyan erős, mint a riválisai. Van, aki 4-5 kilóval is nehezebb nála, de ahogy jönnek a meccsek, úgy erősödik bele a kategóriájába. Elhiszi, hogy meg tudja verni az elsőre ránézésre izmosabb, nagyobb ütőerővel rendelkező ellenfeleket, és már alig várja a soron következő bunyót, eközben nem érzi a fáradtságot sem.

Nem sokszor van ilyen állapot egy sportoló életében. A magyar vízilabda-válogatott nyerte meg úgy a 2013-as világbajnokságot, hogy Madaras Norbert azt mondta a torna után, ha újra le kellene játszani, nem valószínű, hogy ugyanez az eredmény születne. Ahogy a görögök sem nyertek semmit a 2004-es csoda óta, és nem is fognak mostanában, de akkor minden összeállt.

Két éve az MLSZ tisztségviselőit szakmai beszélgetésre, beszámolóra várták az állami sportvezetés irányítói. Hálálkodtak, milyen nagyszerű infrastruktúrát kaptak, mindenre van forrás, sohasem volt még ennyire jó. És akkor elhangzott a mondat: csak játékos nincs – majd kisebb csend támadt.

Mindez jól szimbolizálja, hogy ők sem úgy készültek, hogy minden varázsütésre megváltozik, de látható, sztárok nélküli csapat ettől még lehet. Bár Szoboszlai Dominik jó úton halad, hogy klasszis legyen belőle, jó a menedzsment körülötte, tisztában vannak azzal, hogy a Real egyszerre 150 játékost figyel, és hogy, lehet, ő is köztük van, de ettől még van egy előre megtervezett pálya előtte, amiről nem téríti le semmi.

Miben más ez a csapat, mint a négy évvel ezelőtti?

2015-ben a világranglistán a 20. helyen álltunk, 2016 év végén a 26. helyen. Most a 47. helyen vagyunk, ha majd beszámítják a legutóbbi három meccs eredményét, javítunk néhány helyet, de nem kerülünk a 30 közelébe sem. De mivel felfelé ívelő pályán vagyunk, még nem tudni, hová érhetünk el.

Mindezt azért hoztam elő, mert gyakran felmerül majd a kérdés: jobb-e a csapat, mint a 2016-os Eb-n volt?

A helyes válasz az, hogy egészen más. Dárdai Pál 2014-es érkezésekor 30 méteren védekeztünk, vagyis meglehetősen hátul, a védők sebessége ezt a visszahúzódást indokolta. Akkor az idősebb játékosok nélkül nem ment volna a kijutás. Király Gábor, Juhász Roland, Gera Zoltán volt a tengely. A Dárdait követő Storck lehetőséget adott Nagy Ádámnak. Nagy, Fiola és Szalai Ádám maradt meg a 2016-os csapatból, Lang Ádám és Lovrencsics Gergő már kiszorulóban vannak. Nikolics Nemanja akkor is fontos háttérember volt, és most is az.

Ez az ősz azt is megmutatta, hogy van élet Dzsudzsák Balázs után és nélkül is, a neve miatt már nem kell meghívni. Sokatmondó az a tény is, hogy az ígéretesen induló Németh Krisztián vagy Koman Vladimir már távol van a válogatottól. Az ő alapképességeik jobbak voltak, de ma már a futballtudás könnyen képes a háttérbe szorulni, épp a sokszor emlegetett egység, megfelelő helyezkedés miatt. Például Fiola Attila, aki sohasem futballozott külföldön, a sokoldalúsága miatt használhatóbb.

Az látszik, hogy van 10 ország, amelyik kilóg a mezőnyből felfelé, utánuk viszont összesűrűsödött a mezőny, és ott már nekünk is oszthatnak lapot. Nem közeledtünk, vagy csak nagyon kicsit a kontinens topcsapatai felé, de a második szakaszban már nemcsak felvillanásaink, részeredményeink vannak, hanem hat meccsen keresztül mutatott, értelmezhető produktum.

2016-ban az Eb-n bekerültünk Európa 16 legjobb csapata közé, és az azért értékesebb, mint az NL A divíziója.

Ha jövőre az Eb-n a 16 közé jutnánk, az szenzáció lenne mert egy olyan csoportban jutnánk tovább, amiben Franciaország, Németország vagy éppen a címvédő Portugália szerepel.

A Nemzetek Ligájából a világbajnoki rájátszásra valós esélyt kaptunk, a csoportjukat megnyerő csapatok között a nyolcadik helyen állunk. Ha

• az előttünk állók, vagyis Olaszország, Spanyolország, Franciaország és Belgium közvetlenül kijut,
• vagy selejtezős,
• valamint Ausztria és Wales egyenes ágon kijut vagy selejtezős,

akkor a magyar válogatott mindenképpen mehet a vb-pótselejtezőre. Feltéve, ha nem végez a december hetedikén kisorsolandó csoportjának az első vagy a második helyén.

Az NL-eredmények alapján megállapítható, hogy ezt a tempót bírta a magyar válogatott, eredményes volt benne, de a világbajnoki selejtezők tempója még nagyobb lesz, szóval hamarosan kiderül, hogy arra mennyire készült fel a csapat.

A világbajnoki csoportok sorsolását a harmadik kalapból várja Magyarország, és ha az elsőből Dánia jön, a másodikból pedig mondjuk Szlovákia, a most látott teljesítménnyel izgalmas és éles meccsek elé nézünk. A francia-lengyel tandemet viszont jó lenne elkerülni, de Svájcot is. Ám mielőtt belemennénk, hogy kivel miért ne játszunk, maradjunk az alapgondolatnál: mentsük át ezt a formát márciusra.