A Kiellel játszik a kézilabda BL-döntőért a Veszprém

2020. november 10. – 14:04

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A német THW Kiel lesz a Telekom Veszprém ellenfele a férfi kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében, az előző idény decemberre halasztott kölni négyes döntőjében – jelentette az MTI.

A két csapat eddigi 21 egymás elleni BL-mérkőzésén tíz-tíz veszprémi és kieli siker után éppen a közelmúltban, október 28-án született meg az első döntetlen (31-31). A másik ágon a Barcelona és a Paris Saint-Germain játszik egymással.

A Veszprém kilencedik alkalommal került a BL elődöntőjébe, finálét négyszer játszhatott, de 2002-ben, 2015-ben, 2016-ban és tavaly is egyaránt elveszítette azt. Az előző idény a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt. A rájátszás első fordulóját, valamint a negyeddöntőt törölték, és a csoportkör két-két legjobb csapata került a négy közé. A kölni négyes döntőt eredetileg május 30-31-én rendezték volna, de előbb augusztus 22-23-ra, majd december 28-29-re halasztották.

„Lelkileg biztosan lehet táplálkozni abból a döntetlenből, de minden mérkőzés más, és a következő meccsünknek nyilván sokkal nagyobb lesz a tétje”

– nyilatkozta az M1 aktuális csatornán Nagy László, a veszprémiek sportigazgatója.

Igyekeznek maximálisan felkészülni, hogy győztesként kerüljenek ki a párharcból, és törekednek rá, hogy idén először elhódítsák a trófeát. Nagy hangsúlyozta, a koronavírus-járvány közepette nehéz tervezni, mégis reménykedik, hogy sikerül majd teljesen, vagy legalább félig-meddig egészségesen kiutazniuk Kölnbe. A veszprémieket is sújtotta már a járvány, hétfőn Jorge Maquedáról derült ki, hogy pozitív a tesztje.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!