Ibrahimovic csak a svédeket akarta hergelni a svéd mezzel

2020. november 9. – 16:41

Másolás

Vágólapra másolva

Tartja nagyszerű formáját az olasz bajnokságban Zlatan Ibrahimovic, aki a meccs utáni nyilatkozatával is szolgáltatott témát.

Az olasz éllovas Milan 2-2-as döntetlent játszott a Veronával szemben, a 93. percben a svéd Zlatan Ibrahimovic egyenlített. A csatár azon kesergett, hogy rengeteg helyzetet hagytak ki, ő pedig egy büntetőt is elhibázott. „A következőt Kessiének hagyom, jobb lesz így” – mondta a Skynak a meccs után. A 65. percben fölélőtte a tizenegyesét.

„Akadtak hibák, szereztünk egy pontot. Fontos volt, hogy ne kapjunk ki, ne veszítsük el az önbizalmunkat. A helyezésünkből adódóan minden meccset meg akarunk nyerni, ez nyilvánvaló. Sok mérkőzést játszunk, fáradunk, nem is baj, hogy a nemzetközi program miatt szünet következik” – nyilatkozott a 39 éves sztár, aki ötödik bajnokiján nyolcadik gólját lőtte.Kellenek célok, ilyen a bajnoki aranyérem is, nem a puszta szórakozás kedvéért lépnek pályára.

Hogy miért tweetelt olyan fotót, amelyen svéd mezben látható, a 116-szoros válogatott, de a nemzeti csapattól 2016-ban visszavonult támadó nevetve csak azt mondta: hogy ingerültséget váltson ki Svédországban.

Hét forduló után a Milan 17 ponttal áll a tabella élén, kettővel előzi meg a Sassuolót, hárommal a Napolit és az AS Romát, illetve néggyel a címvédő Juventust, valamint az Atalantát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!