Dibusz: Adtunk a Dinamónak egy félidőnyi előnyt

2020. október 28. – 23:38

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Ferencváros nagyszerű hajrával életben tartotta a reményeit a Bajnokok Ligájában, hogy odaérjen a harmadik helyre, ami tavaszi folytatást jelentene.

25 év után szerzett magyar csapat pontot a labdarúgó Bajnokok Ligájában. A Ferencváros norvég csatára, Tokmac Nguen azt mondta az M4 Sportnak, igazságos eredmény (2-2) született a Dinamo Kijev ellen. Az ukránok az első félidőben jobbak voltak, a másodikban jött a fordulat.

„Az első félidő nem azt mutatta, hogy ilyen végjáték kerekedhet ki, az első félidőben el kell ismerni, hogy gyengén játszottunk, nem tudtuk megbontani a védekezésüket, ha labdát szereztünk. A szünetben átbeszéltünk néhány helyzetet, a másodikban nyomás alatt tudtuk tartani őket, lehetőségeket alakítottuk ki, ha tovább tart a meccs, akár a győzelem is meg lehetett volna” – nyilatkozott a sportcsatornának a kapus, Dibusz Dénes.

Nem lehetnek elégedetlenek, de adtak egy félidőnyi előnyt a riválisnak. Elismerte, nagyon készültek erre a mérkőzésre, a második félidőt mindenki nagyon élvezte, a szurkolók is, akik belehajszolták őket a döntetlenbe.

Dibusz szerint demoralizáló és idegesítő volt, hogy védett egy nagyot, de olyan gólokat kapott, amikről nem tehetett.

„Bebizonyítottuk, ha agresszívek vagyunk, nagyobb kockázatot vállalunk, tudunk gondot okozni egy ilyen szintű csapatnak is. Fel tudtunk nőni arra a szintre, amelyiken ők vannak. A zárómeccsen, majd decemberben egy esetleges győzelemmel a harmadik helyezés elérhető, de ez még nagyon távoli, sok feladatunk van addig” – összegzett a kapus.

A Dinamóval korábban játékosként és edzőként is bajnoki címeket szerző Szerhij Rebrov úgy látta, hogy azért volt fontos gól Tokmacé, mert önbizalmat kaptak ettől a játékosok. „Ezen a szinten nehéz végig koncentrálni, nyomás alatt tartani az ellenfelet. Az első félidőben nem voltunk fegyelmezettek, összességében örülök a döntetlennek.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!