Többen koronavírusosak a Honvédnál

2020. október 22. – 21:44

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Budapest Honvéd első csapatánál több játékosnak és edzői stábtagnak lett pozitív koronavírus-tesztje a legutóbbi vizsgálatok során, írja a 444.

A klub nemrég tett közzé egy rövid közleményt a honlapján, ebben azt írják, az érintettek karanténba vonultak, a negatívra tesztelt keret és szakmai stáb többi tagját pedig újra fogják tesztelni. Megírták azt is, hogy a Honvédnál szigorú egészségügyi protokoll szerint működnek.

Az első csapat hermetikusan elzárva végzi a munkáját, a klub alkalmazottait folyamatosan tesztelik, az akadémia helyiségeit pedig folyamatosan fertőtlenítik.

A Budapest Honvéd FC elővigyázatosságból lemondta a hétvégi, Monor elleni NB III-as mérkőzését.

>>> A Telex legfrissebb cikkeit itt olvashatja <<<

(Borítókép: Koszticsák Szilárd/MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!