Csicskáztattak Svájcban, két góllal feleltem

2020. október 19. – 19:30

Csicskáztattak Svájcban, két góllal feleltem
Az SV Waldhof Mannheim játékosaként Vincze Ottó az FC Bayern München elleni 1999. december 1-jén játszott meccsen – Fotó: Uli Deck / DPA Picture-Alliance / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Vincze Ottó 21 évesen két gyönyörű gólt rúgott a Bajnokok Ligájában Vincze, akkor a kommentátor Knézy Jenő azt mondta róla, nagy játékos lett azon az estén. A folytatás aztán elmaradt. Ma már tisztán látja, mi volt a hiba, és azt is bevallotta, a tehetséggondozást nem ismerte a magyar futball. Benne is inkább gondot láttak, nem lehetőséget.

Kedd este, 25 év után a Barcelona vendégeként tér vissza a Ferencváros a Bajnokok Ligájába. Önnek minden más magyar játékosnál kicsivel többet jelent a helyszín, hiszen mindkét csapatban játszott. Milyen érzésekkel várja a meccset?

Magyar ember ilyet még nem látott: a Barcelona magyar csapattal játszik! Ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni. Remélem, a szurkolók nagy élményként élik meg. A játékosoknak biztosan az lesz, még ha zárt kapuk mögött játszanak is, ezért a találkozóért harcoltak eddigi karrierjük alatt. A Fradinak fogok szurkolni, ez nem kérdés, és ott motoszkál bennem: miért ne rúghatnánk gólt?

A jelenlegi Ferencváros ismeri a modern futballt, a gyors átmeneteket védekezésből támadásba. Nekünk nem olyan nagy baj, hogy Messi mellől már elment mindenki, akivel tudott és szeretett futballozni. Ettől még zseni marad, de egyedül nem sokra jut. A Fradit nem ismerik, a selejtezőben lejátszott öt meccsét persze meg fogják nézni, ettől még sötét ló marad. Nem gondolom, hogy méltatlan helyzetbe kerülünk, de én elfogult vagyok. Lehetne több magyar a csapatban, Varga Roland sajnos a keretben sincs, de ettől most vonatkoztassunk el, mert erre a pillanatra vártunk nagyon régóta. Nem bemutató, nem barátságos, hanem rendes tétmeccsre vár bennünket a világ egyik legnagyszerűbb, leghíresebb klubja. Emlékezzünk, hogy 25 éve csendben érkeztünk Zürichbe, mert előző hétvégén kikaptunk a Vasastól, tele voltunk sérültekkel, mégis elég hangosan távoztunk.

Azon a meccsen 1995-ben az első gólt Lisztes Krisztián lőtte, a másik kettőt ön, 21 évesen. Tényleg le akarták cserélni a szünetben?

Tényleg. Az első félidőben finoman szólva sem tűntem ki. Simon Tibi beszélte rá Novák Dezsőt, hogy a pályán maradhassak. A többi történelem.

Megindultam, mindkétszer visszavettem labdát egy csellel, majd mind a kétszer elég jó helyre rúgtam.

Ózdon született, 12 évesen került Budapestre, 16 évesen mégis Svájcba ment, az itthon addig nagyjából ismeretlen Sionhoz. Ekkora volt a kalandvágy? Mi motiválta, hogy itthagyja a Fradit?

Egy negyedik emeleti panelben laktunk Ózdon. A grund közel volt, a Kohász stadionja nem. Én csak 11 évesen kerültem oda, és láttam, hogy az igazoltan futballozó gyerekek nem is annyira ügyesek. Nagy volt a szám, na. Aztán játszottunk egy meccset, azon felfigyeltek rám, és ott maradtam. A sok labda, az öltöző hangulata magával vitt. Később a játékom megtetszett a Fradi vezetőinek. Volt egy meseszerű lakáscserénk, egy XII. kerületi lakást kaptunk a miénkért. Azt se tudtuk, az melyik kerület, amikor a család elszánta magát, hogy miattam Pestre jövünk. Ha rosszabb hely lett volna, akkor is jövünk. Minden új volt itt, sokszor sírtam, de végül beilleszkedtem. 16 évesen aztán megállapították a kamaszodással járó gerincferdülésemet, súlyosabb volt az eltérés a szokásosnál. Vincze Géza volt a szakágvezetőnk, közölte velem, egy hónapig orvosi utasításra nem játszhatok.

A Malév ellen éppen tizenegyen voltunk, és azt tanácsolták, álljunk ki tízen, mert nekem nem szabad focizni. Akkor elpattant bennem valami.

Volt egy luganói torna, ahol a 4 gólommal vertük meg a svájciakat, aztóta figyeltek engem. Egy másik tornán, Szűcs Lajos le akart cserélni az ellenfél megalázása miatt, amikor végigszlalomoztam a pályán, a gólvonalon megállítottam a labdát, és bestukkoltam fejjel. Védeni akartak, de én nem így fogtam fel. Elmentem a Sionhoz, és a mai napig nem tudom, kapott-e pénzt értem a klub. Az utam ki lett volna kövezve a Fradiban, a serdülőbajnokságot veretlenül nyertük meg, a Honvéd ellen a döntőben jól ment a játék, rúgtam egyet, 5-1-re nyertünk. A nehezebb utat választottam, pedig gyerekkori bálványom, Nyilasi Tibor lett az edző.

Vincze Ottó

Ózdon született 1974. augusztus 29-én. 1994 telén tért haza Svájcból kölcsönbe a Vasashoz, és annyira a piros-kék drukkerek szívéhez nőtt, hogy transzparenst írtak, maradjon velük. Szeretett Galaschek Péter mellett játszani, akiről állítja, ha többet követelnek tőle, Pirlo szintű játékos lehetett volna. A Fradihoz 1995 nyarán került, szintén kölcsönbe. 1996 nyarán ment vissza Svájcba, fél év után került a Barcelonához, onnan pedig ismét a Ferencvárosba. 1999-ben igazolt a Waldhof Mannheimhez, aztán 2001-ben igazolta át az élvonalbeli Cottbus, de Vasile Miriutát nem adták el, így kevés lehetőséget kapott. Zalaegerszegre tért haza 2002-ben, rögtön bajnok lett, onnan Győrbe ment. 2007-ben az akkor másodosztályú Fradiban lehúzott még egy szezont, és befejezte. 11-szer kapott lehetőséget a válogatottban, kétszer volt győztes csapat tagja. Négy nyelven beszél, diplomákat szerzett, járja az iskolákat, élménybeszámolókat tart, élvezi ezt a feladatát, a Külügyminisztériummal is kapcsolatban áll.

1989-ben Magyarország még 3-0-ra verte Svájcot, ami a 94-es világbajnokságon a 16 közé jutott, míg mi távol maradtunk a vb-től. Prosperáló időszakba csöppent bele. Lehetett érezni ebből valamit akkor?

A tudásimportból egy 16 éves gyerek keveset észlel. Utólag persze látszik, hogy nem véletlenül történt a svájciak felemelkedése, Chapuisat, Knup, Sutter, Sforza nem a semmiből kerültek elő. Alain Geiger volt a csapatkapitány, akivel én rögtön összefutottam a Sionban. Ő 1990-ben, 30 évesen Franciaországból tért haza, nagy név volt. Jól hangozna most, ha azt mondanám, figyelte a lépteimet, és sokat segített nekem. De nem. Egy becsvágyó fiatalt látott bennem, akit gyakorta, hát hogy is mondjam… hát, csicskáztatott. Nem szép szó, de pontosan leírja a valóságot.

Ezt a Geigert cselezte ki kétszer egymás után a Grasshoppers elleni gólok előtt. Elégtétel volt ez?

Maximális elégtétel. Filmszerű, méltó visszavágás.

A reklámtáblába miért szállt bele páros lábbal?

Nem sokszor van egy játékosnak olyan pillanata, amikor az, amiről álmodott, nemhogy valóság lesz, hanem még annál több is. Berúghattam volna egy lecsorgót, de a sorsomban az volt megírva, hogy Alaint kicselezem, és becsavarom. Sokat ismételték itthon, másfelé is a gólokat. Elöntött valami, azt se tudtam, hol vagyok. Nem volt semmi előre eltervezett. Az elégtétel mozgatott, meg akartam mutatni, ki vagyok. Rendeztem a számlát.

Megismerte az ország a nevét, de több gólt a BL-ben már nem lőtt. Melyik meccs áll a második helyen az életében?

Furcsa, de nem a zürichi játékom az első helyezett, hanem az Ajax elleni kinti meccs. Kikaptunk 4-0-ra, de valamiért Louis van Gaal edző engem emelt ki, mint akinek tetszett a játéka. Élveztem a játékot, noha balhátvédet játszottam. Reiziger jött fel az oldalamon, ő kísérte a támadásokat. Több volt abban a meccsben, kevésbé voltunk kiszolgáltatott helyzetben, mint a Real elleni idegenbeli 6-1-nél. Nagy hullámvasút volt az az ősz.

Akkora hullámvasút, hogy 1995 novemberében az Izland ellen olimpiai selejtező győzelmének csak ön nem örülhetett felhőtlenül.

Így van. A 17 éves Gudjohnsent, aki a Barcelonával BL-t nyert, az első félidőben állították ki, engem a másodikban. Az övé jogos volt, az enyém nem. Ennyi év után már mondhatnám, hogy balfék voltam, de valójában nem szolgáltam rá arra a piros lapra. 3-1-re nyertünk, az olimpia kapujába kerültünk. A második gól előtt jól indítottam Dombit, kiharcolt egy tizenegyest. Szanyó belőtte, már ünnepeltünk, amikor a játékvezető jelezte, hogy nem adja meg a gólt. És adott nekem egy sárgát, mert beléptem a tizenhatoson belülre. Aztán rögtön mutatta a pirosat, pedig első sárgám se volt. Hát majdnem megnyílt a gyep a talpam alatt. Azt írta be a jegyzőkönyvbe, hogy megsértettem. A valóságban hozzá se szóltam. Beléptem, ez tény, de nem mondtam semmit. Valószínűleg más igen, de én nem. Három meccsre tiltottak el, a csapat kijutott az olimpiára, de az én sztorim ott véget ért.

„Nagyon megviselt, mert tudtam, hogy a koromból adódóan több olimpiám nem lehet. 1200 svájci frank lett volna a fellebbezés, de az MLSZ nem fizette ki. Nem értem ennyit a szövetségnek. ”

Peches voltam korosztályos szinten, 1993-ban is egy gólon múlt az Eb-érmünk.

Az érthetőség kedvéért: az U18-as Eb nyolcas döntőjében járunk Angliában, a románokat megvertük 1-0-ra, a címvédő törökökkel 1-1-et játszottunk, a portugáloktól kikaptunk 2-0-ra. Ha 1-0 a vége, a legjobb négy közé jutnak.

A szakemberek úgy készültek – és nem a magyar szakemberek, hanem a külföldi játékosfigyelők! -, hogy döntőt fogunk játszani az angolokkal. Náluk Gary Neville, Paul Scholes, Robbie Fowler és Sol Campbell volt a csapatban, David Beckham még a kispadon. Ha a románokat 2-0-ra verjük, akkor is továbbjutunk. Ha az egy teljes félidőt emberhátrányban játszó törököket megverjük, akkor is ott vagyunk a négy között. Nagyszerű alapképességű játékosokból álló csapatunk volt, de valami hiányzott belőlünk.

Mi segített volna, ha a kispadról, a közegtől több segítséget kapnak? Vagy ha megvan a példakép, ha látják maguk előtt, hová jutnak felnőtt korban az ászok? Détári Lajos akkoriban volt 30 éves, és nem a csúcsokat ostromolta, hanem éppen visszatért Magyarországra.

Sokszor feltettem ezt a kérdést én is magamnak. 1993 táján a magyar foci darabokban volt, ne szépítsük. A világ eközben hatalmasat ugrott. Arra figyeltünk, hogy amit jól csinálunk, azt csináljuk, de a hibák korrekciója elmaradt. Ha valakinek rossz volt egy mutatója, úgy maradt, nem fejlesztették. A szürkeállomány elveszett, nem készített fel senki bennünket arra, mi vár ránk a felnőtt életben.

„Itthon az urambátyám világ uralkodott, kusza viszonyokkal, ügyeskedéssel, sok olyan emberrel, akik azt hitték, már mindent tudnak a futballról. Távolságtartóan, dölyfösen fittyet hánytak a fejlődésre.”

Rám sem lehetőségként tekintettek, akiből sokat ki lehet hozni, inkább a gondot látták legtöbbször bennem. A nevemmel jelenséget azonosítottak, holott velem foglalkozni kellett volna. Az önfejűséget, a szabálytalant hangoztatták, miközben csak arra kellett volna terelni, hogy kicsivel többet és másként eddzek, legyen önkontrollom, ne robbanjak fel, számoljak el háromig. Utólag beláttam, én is sokszor hibáztam.

93-ban a Nemzeti Sport Eb-értékelésében a reális elemzés helyett a bűnbakképzés került elő. Tóth Mihályt és Vezér Ádám kapust okolta a kapitány az elmaradt továbbjutás miatt.

Milyen jól eshetett 18 éves gyerekeknek ezt olvasni! Rám is azt mondták, hogy elmaradtam a tudásomtól. Azt nem mondták, hogy mi mindent nem tanítottak meg nekünk, amit a pályán látni szerettek volna. A tehetséggondozás még szavakban sem létezett, a konstruktív beszélgetések elmaradtak, és ezek hiányát nagyon éreztük felnőtt szinten, a legkomolyabb csapatokkal szemben.

Azt a kérdést is feltette magának: mennyi a saját felelőssége, hogy így alakult a karrierje?

Eszembe sincs felmenteni magam, bennem is megvolt az ellenállás már felnőttként, ha éppen valami újat akartak mutatni. Teljes mértékben érzem a felelősségem, mert elsősorban rajtam múlt. A mai eszemmel sok mindent másként csináltam volna. Így sem volt rossz a pályám íve, de nagyobb is lehetett volna. Mozgalmas volt, csak a fűszer hiányzik. Mi ugyan kellemetlenül, leforrázva, megsemmisítve éreztük magunkat a pályán egy nagy zakó után, de az élet ment tovább. Tanulságok nélkül ment tovább, a többség felmentette magát, így a következő generációkat is hibákkal képezték, az igazi nagy áttörés elmaradt, kárba veszett több tehetséges generáció.

A francia középpályás, Benoit Pedretti és Vincze Ottó 2005. május 31-én a metzi Saint-Symphorien Stadionban
Fotó: Jean-Christophe Verhaegan / AFP

Barcelonában kapta meg élete nagy esélyét, tíz meccset kellett volna játszania a B csapatban, és ha ez megvan, ott találja magát a legjobbak közt. Minden másként alakulhatott volna. Miért nem sikerült?

1996 végén a Sion úgy gondolta, hogy pénzt csinálnak belőlem. Fél évvel korábban a klub egyik vezetője feltette a lábát az asztalra, miközben a katalánokkal tárgyalt, és ingatta a fejét. Fél év múlva hajlottak arra, hogy elengednek. Nekem erről nem szóltak, és előtte mindkét hajlítóizmomat megműtötték a télen. Csoszogtam szó szerint, amikor megállapodtak az eladásomról. Sérülten, és lelkileg is rossz passzban érkeztem Barcelonába, mert akkoriban halt meg a nagybátyám. A tévét akarta bekapcsolni, hogy megnézze az összefoglalót, hátha lát engem benne. Akkor kapott agyvérzést.

Amikor Juande Ramos beállított a csapatba, rögtön kiállítottak kakaskodásért. Megvédtem a csapattársamat, erre kiállítottak, és eltiltottak 5 meccsre. Két barcelonai meccsel fejeztem be, ha megvan a 10, a klub 3 millió frankot kap értem, én pedig a nagy esélyt. Emészthetem magam, de már ott volt megint a Fradi, hát hazajöttem. A Helsingborg ellen 1997. augusztusban játszottam egy jó UEFA-kupa meccset, amit a top3-as teljesítményeim közé sorolok, a szabadrúgásommal nyertünk Svédországban.

A 90-es években láttuk, milyen volt a hazai közeg. De miért nem haladtunk később sem?

Az olimpiát megjáró válogatott játékosainak túl sokat kellett várni a sorukra a felnőttek közt, ezt vallom. Három év telt el, amíg ránk került a sor. Ennél viszont sokkal fontosabb, hogy nem volt egy olyan gondolkodó a magyar futballban, akinek a tudását elfogadta volna a többi edző, a szurkolók.

„Egy megkérdőjelezhetetlen agytrösztöt nem tudott felmutatni a futballunk, aki 10-20 éves távlatokat átlát, és van egy programja, hol kell változtatni. A portugál Vitor Prade, a spanyol Francisco Seurillo inspirálták a két ország fiatal edzőit, többek közt Mourinhót, Guardiolát. Nálunk volt a bajusz alatt mormogás, nem hiányzott a szív a kapitányokból, de a tudástranszfer teljesen ismeretlen fogalom volt itthon. ”

Hiányzott az az ember, aki a magyar futball-DNS-t tovább tudta volna adni. Kemény Dénes brandet épített vízilabdában, Shane Tusup is úszásban, de a futballban épített valamelyik edzőnk brandet? Nem hiszem, hogy megtiltotta volna valaki. Hányan vezették az edzőképzést azóta? Milyen tudást adtak ők tovább?

A mostani vezetőt, Fórián Zsoltot személyesen ismerem. 6-7 év munkáját tette elém egyszer az asztalra, videókkal, hogy milyen döntéshozatali hibáink vannak már gyerekkorban. Nagyon örülök, hogy megkapta ezt a pozíciót, szurkolok neki.

Impulzusokat nem kapott ez a szakma senkitől, a játékosok sem. Emlékszem, mannheimi csapattársam, Klausz Laci, hülyét csinált Jürgen Kloppból a német másodosztályban. Kloppot ismeri azóta a világ, mert ahogy abbahagyta, impulzusokat kapott, manapság pedig már ő ad az egész világnak a Liverpool edzőjeként. Laci a Honvédhoz szerződött a napokban, örülök ennek is. Ott van David Wagner. Csapattársunk volt Mannheimben. Pár éve keresgéltem a neten, és látom, ő a Huddersfield edzője. Majd feljutott ezzel a csapattal, és utána a Schalkéhoz került. Döbbenten néztem a monitort. Ez ugyanaz a David?! Az egykori játékosból nem lehet következtetni a majdani edző képességeire, ez alapigazság. Játékosként semmi különös nem volt, de úgy formálta őt a közeg, hogy mindent beleadott. Engem nem formált, nem rakott irányba, és magamtól nem jöttem rá.

Lőw Zsolt is egy jó példa. Látták, mennyire fogékony már játékoskorában. Edzőként beilleszkedett a rendszerbe, lépésről lépésre haladt előre, előbb volt Lieferingben, aztán odaadták neki a Lipcsét, ahol edzést kellett vezetnie. A vezetőedző maximálisan megbízott benne, fontos dolgot bízott rá. Szorgalommal, kitartással szívta a tudást magába. Megtanította őt valaki edzést vezetni? Nem. A világ legmagasabb szintjére jutott el. Nem igaz, hogy nem tud egy magyar érvényesülni, ha lehetőséget kap. Ráérzett, mi kell, mert figyelt, tanult. Értéket teremtett. Én ezt itthon nem látom.

Szerveztem Győrbe egy nemzetközi gyerektornát, ott volt a Benfica, a Barcelona, a Dinamo Zágráb, a Besiktas. A Lipcse mostani edzője, Julian Nagelsmann eljött a Hoffenheimmel, az U13-as csapatot vitte akkor. Egy magyar edző sem volt rájuk kíváncsi. A feleségem (Görbicz Anita, világbajnoki ezüstérmes kézilabdázó – a szerk) kérdezi tőlem a múlt héten, amikor épp az orosz meccset néztük, hogy megvizsgálta-e már azt valaki, hogy miért éppen Marco Rossi és Szerhij Rebrov sikeres. Mitől értenek ők jobban ehhez a játékhoz, milyen módszereik különböznek az itthoni szakemberekétől? Sokan várnánk erre a választ.

Vincze Ottó és Görbicz Anita
Fotó: Görbicz Anita / Facebook

Mentorszerepet játszott több futballista életében: Vanczák Vilmos, Stieber Zoltán, Bénes László. Tetszik ez a szerep, ki tud ebben teljesedni?

Szeretek segíteni. Én már réges-rég kikanyarodtam abból az utcából, ahová elég sokan befordulnak, és ha a példámból tanulnak, a hibáimat más nem követi el, már megérte. Hallom én is, hogy azt mondják, a mi időnkben könnyebb volt, mert kisebb volt a konkurencia. Hát, azt hiszem, Dárdai Pali, Lisztes Krisztián, Fehér Miki, Gera Zoli, Szabics Imi, Huszti Szabolcs, Juhász Roland ma is célba érne. Szalai Ádám még most is a Bundesligában van, Dzsudzsák Balázs is mutatott topteljesítményt. Ma én is nagyobb eséllyel indulnék.

Vanczákról megkérdezték a véleményem a Sionnál, de beszédesebb, hogy 10 évet lehúzott ott, ahol rendszeresen cserélődnek a játékosok, még világbajnokokat is igazoltak. Csapatkapitány lett, belső védőként még házi gólkirály is volt. Stieber Zolikát egy diákolimpián néztem ki, csenevész kiskölyök volt 11 évesen, de tele szenvedéllyel, és kiváló bal lábbal. Az Aston Villától a német kettőbe jött vissza, utána jutott el a Bundesligáig. Bénes Lacika a Gladbach játékosa most, és sajnos szlovák válogatott lett, nem magyar. Meglátogattam őket a Csallóközben, téli szünet volt, nem volt otthon. Az édesapjával elindultunk megkeresni őt, hát a Duna töltésén lépcsőzött, egy könyvekkel teli hátizsákkal. Az a fontos, hogy egyre több ilyen szenvedéllyel, akarattal teli játékost látok otthon.

Kiben, hány évesben látja most a nagy lehetőséget?

Neveket hadd ne mondjak, nem szeretnék tippeket adni a menedzsereknek. Az infrastruktúrában már jók vagyunk, behoztuk a lemaradást, szemléletben is van esély, hogy ez megtörténjen, de ez hosszú folyamat. Sokat várok a most kiöregedett srácoktól, Juhász Rolitól, Huszti Szabitól, Torghelle Sanyitól, mert ők egzisztenciálisan nem kiszolgáltatottak, a tudásukat viszont igyekeznek alázattal átadni. Erkölcsileg kikezdhetetlenek, és remélem, nem mérgezi meg őket a közeg. Hajnal Tamást ki ne hagyjam, ő a Fradinál dolgozik azon, hogy az utánpótlás dicsősége helyreálljon, és látszik a munkája a Fradi keretén is, helyére rakta a mozaikokat. Nagyon drukkolok nekik.