Újra lehetnek nézők a BL-meccseken

2020. október 1. – 19:24

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) engedélyezi, hogy az általa szervezett mérkőzéseken a stadionok legfeljebb harmincszázalékos kihasználtsággal fogadjanak nézőket, így a Bajnokok Ligája-csoportmeccseken is, írja az MTI.

Ez azt jelenti, hogy a Ferencváros nagyjából 7 ezer szurkolót engedhet be a Groupama Arénába, amikor vendégül látja a Juventust, az FC Barcelonát és a Dinamo Kijevet.

A Bayern München szurkolói érkeznek a Puskás Arénában megrendezett Bayern München–Sevilla európai Szuperkupa-döntőre 2020. szeptember 24-én.MTI/Illyés Tibor
A Bayern München szurkolói érkeznek a Puskás Arénában megrendezett Bayern München–Sevilla európai Szuperkupa-döntőre 2020. szeptember 24-én.MTI/Illyés Tibor

A magyar szövetség (MLSZ) honlapja azt írja, hogy a határozat az októberi válogatott mérkőzésekre is érvényes, ugyanakkor a magyar válogatott előbb jövő csütörtökön az Európa-bajnoki pótselejtezőn Bulgária vendége lesz Szófiában, majd három, illetve hat nappal később Szerbia és Oroszország fővárosában lép pályára a Nemzetek Ligájában, így a magyar válogatottat legközelebb csak novemberben láthatják hazai pályán a magyar szurkolók.

A végső döntést minden esetben az illetékes helyi hatóság mondja ki, vendégszurkolók viszont nem lehetnek egyik arénában sem az UEFA rendelkezései szerint.

Az UEFA által szervezett sorozatokban március közepe óta valamennyi mérkőzést zárt kapuk mögött játszották le a koronavírus-járvány miatt, az egyetlen kivétel a budapesti Puskás Arénában múlt csütörtökön rendezett Bayern München–Sevilla európai Szuperkupa-találkozó volt, ahol azt tesztelték, hogy a nézők milyen körülmények között látogathatják újra a nemzetközi meccseket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!