Sorozatban hatodik meccsét sem tudta megnyerni a Vasas

2020. szeptember 27. – 16:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Vasas 2-0-ra kikapott a Gyirmót vendégeként vasárnap a labdarúgó NB II. tizedik fordulójának nyitómeccsén.

Az angyalföldi csapatnak ez volt sorozatban a hatodik nyeretlen bajnokijuk, pedig a héten Pátkai Máté és Kenneth Otigba személyében két válogatott játékost is szerződtettek. Pátkai végigjátszotta a mérkőzést, Otigba nem lépett pályára.

A Nemzetisport.hu beszámolója szerint a Gyirmót mindkét gólját Varga Barnabás szerezte a 12., illetve a 17. percben

A Gyirmót ezzel szemben kilencedik mérkőzésén hatodszor győzött és a második helyre lépett előre a tabellán.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!