Miért lehet hasznos egy okosóra akkor is, amikor éppen nem sportolunk? (x)

Egy okosórát könnyű úgy elképzelni, mint egy apró edzőtársat a csuklónkon. Méri a pulzust, számolja a lépéseket, rögzíti a futást, aztán amikor véget ér az edzés, visszatérünk a telefonhoz. A HUAWEI WATCH GT 7 ennél nagyobb szerepet szán a csuklón hordott eszköznek. A sport mellett a regenerációról, a nap közbeni mozgásról és az általános aktivitásról is adhat visszajelzést. Megnéztük, hogyan áll össze ebből egy olyan eszköz, amelynek nem feltétlenül csak edzés közben van dolga.
A nap nem az edzőteremben kezdődik
Az egyik érdekes változás az okosórák világában, hogy a hangsúly egyre kevésbé kizárólag azon van, mit csináltunk tegnap. A HUAWEI WATCH GT 7 Physical Readiness funkciója arra próbál választ adni, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján milyen állapotban kezdjük a napot. A rendszer többek között olyan adatokat vesz figyelembe, mint a pulzus, a HRV, az alvás és a bőrhőmérséklet, majd egy könnyebben értelmezhető kategóriát jelenít meg. A cél itt nem egy orvosi értékelés, hanem az, hogy a rengeteg adatból kapjunk egy egyszerűbb visszajelzést.
Ez egyébként jól mutatja, merre tartanak az okosórák. A kérdés már nem pusztán az, hogy „mennyit mozogtam?”, hanem az is, hogy „mire vagyok ma készen?”
A mozgás nem feltétlenül edzés
Az ülőmunka egyik sajátossága, hogy az ember hajlamos órákig ugyanabban a testhelyzetben maradni, majd este megpróbálja egyetlen edzéssel bepótolni a napi mozgást. A GT 7 mini-workout funkciója pont az ilyen rövid szünetekre épít. Összesen harminc különböző átmozgatás közül lehet választani, amelyek a test különböző részeit célozzák, például a nyakat, a vállat, a csuklót vagy a bokát. Nem kell hozzá edzőterem, futócipő vagy egy teljesen szabad óra. Egy rövid mozgásszünet is számíthat. A Huawei ezt a gondolatot egy játékosabb megoldással is kiegészítette, a mini-workoutok számlálásával új elemeket lehet feloldani a panda tematikájú számlapon.
Az aktív életmód nem egyenlő a futással
Ha már előkerül a sport, az okosóráknál szinte automatikusan a futás jut eszünkbe. A GT 7 viszont jóval szélesebb sportvilágot fed le több mint 100 sportmódjával.
Kerékpározásnál például útvonalat lehet importálni a HUAWEI Health alkalmazásból, az óra pedig az emelkedőkkel kapcsolatos információkat is képes megjeleníteni. A menet közben felismert emelkedők esetében megjelenhet az átlagos meredekség, a megtett szintemelkedés és a hátralévő szakasz hossza, az élesebb kanyarok előtt pedig rezgéses vagy hangos figyelmeztetés is érkezhet.
A síelésnél még látványosabb a funkciók mélysége. A támogatott régiókban több mint 3000 síterep térképe érhető el, a pályák nehézségi szintjével, nevével és a felvonók információival. A sportadatok között pedig a kanyarok száma és gyakorisága, a sebesség, a szintkülönbség és a G-Force is megjelenhet.
Amikor a sport és a technológia találkozik
Az igazán érdekes kérdés talán az, hogy mit kezdünk ennyi adattal. Egy sportóra könnyen válhat olyan eszközzé, amely rengeteg számot mutat, de kevés segítséget ad azok értelmezéséhez. A GT 7 esetében ezért fontos irány a strukturáltabb visszajelzés, az edzésadatok mellett a regenerációra vonatkozó információk is megjelennek. A Health Insights funkció például reggeli összefoglalót adhat az előző nap aktivitásáról, és a nap folytatásához is kínálhat javaslatokat.
Ezzel a sportóra egy kicsit kilép a klasszikus szerepéből, és inkább egy mindennapi társsá válik, amely nemcsak az edzés alatt, hanem a nap többi részében is velünk lehet. A reggeli állapotfelméréstől a napközbeni mozgáson át az esti regenerációig folyamatosan kapcsolódik ahhoz, ahogyan az adott napunk alakul.
Edzés, amikor éppen belefér
A GT 7 egyik fontos üzenete éppen az, hogy nem szükséges egyetlen sportághoz ragaszkodni. A harmadik féltől származó alkalmazásokkal például olyan sportok is bekerülhetnek a rendszerbe, mint a tenisz, a tollaslabda vagy a pickleball, és az edzéshez kapcsolódó részletesebb adatok is megjelenhetnek. Ez egy aktív életmód esetében fontos különbség, nem feltétlenül az számít, hogy valaki „futó”, „kerékpáros” vagy „golfozó”, hanem hogy a mozgás éppen hogyan fér bele az adott napba.
A nap végén sem kapcsol ki teljesen
A nap végén az okosóra ismét más szerepet kap. Az alváskövetésből származó információk a Physical Readiness rendszerének is részét képezhetik, így az előző napok aktivitása és az éjszakai regeneráció nem különálló adatokként jelenik meg, hanem egy összkép részeként. És ez talán a GT 7 legérdekesebb koncepciója. Nem azt próbálja megmondani, hogy mennyit kell edzenünk. Inkább arra törekszik, hogy a mozgásról, pihenésről és napi aktivitásról rendelkezésre álló információkat egyetlen helyen lássuk.

Nem kell aggódni mikor lesz konnektor a közelben
A HUAWEI WATCH GT 7 másik praktikus tulajdonsága az üzemidő. A 46 mm-es változat gyártói mérési feltételek mellett akár 21 napos könnyű használatot, tipikus használat mellett pedig akár 12 napot kínálhat. A 41 mm-es modellnél ezek az értékek akár 14, illetve 7 nap lehetnek.
Persze a valós üzemidő minden felhasználónál más lehet, különösen intenzív sportkövetés vagy más energiaigényes funkciók használatakor. A lényeg inkább az, hogy egy hosszabb túra vagy egy utazás során kevésbé kell azon gondolkodni, mikor lesz legközelebb konnektor a közelben.
Összegzés
Az okosóra akkor válik igazán mindennapi eszközzé, amikor nem kell külön eldönteni, hogy „sportóraként” vagy „okosóraként” használjuk. A HUAWEI WATCH GT 7 egész nap támogat, hiszen reggel a regenerációról ad visszajelzést, napközben a mozgásra ösztönözhet, edzés közben részletes adatokat gyűjt, este pedig az alvás és a regeneráció kerül előtérbe.
A sport tehát továbbra is fontos része a GT 7-nek, de nem kizárólagos célja. A mozgás itt inkább egy egész napos folyamat része – és ez már jóval közelebb áll ahhoz, ahogy a legtöbben valójában élünk.
Elérhetőség
A HUAWEI WATCH GT 7 Pro a HUAWEI webshopjában 159 990 forintért, a WATCH GT 7 modellek pedig 109 990 forinttól indulva érhetők el, a Telex olvasói pedig az AGT7TELEX kuponkód beváltásával 10 000 Ft kedvezménnyel vásárolhatják meg.
Ez a cikk egy fizetett promóció, megrendelője a Huawei Technologies Hungary Kft.