Miért volt szükség a Loupe-ra? A színház, amelyik rendszert váltott

Amikor Horváth János Antal, Lengyel Tamás, Lovas Rozi és Molnár Áron 2023-ban megalapították a társulatot, nem pusztán új előadásokat akartak létrehozni. Olyan független műhelyt képzeltek el, amely a jelenről beszél. Amely nem fél kényelmetlen kérdéseket feltenni, és nem fél megszólítani azokat sem, akik addig talán soha nem jártak színházban.

A cél túlmutatott önmagán: 2025/26-os évadban 305 esemény, több mint 104 ezer néző, 45 magyarországi városban. Ez közel 50 százalékos növekedés egyetlen év alatt.

A Loupe történetét mégsem csak ezek a számok mesélik el, hanem az előadások utáni fél órák, amikor a nézők nem hazasietnek, hanem személyesen is találkoznak az előadás alkotóival. Amikor egy közös fotó után folytatódik a beszélgetés arról, amit láttak, vagy arról, hogy éppen mi történik az országban, és a nézők megélése alapján milyen tevékeny szerepe van mindebben a Loupe társulásnak. Hasonló visszajelzések érkeznek kommentekben is:

„Köszönjük, hogy vagytok!”

„Annyira jó, hogy beszéltek róla.”

Egy idő után ezekből a mondatokból kirajzolódott valami: a Loupe körül közösség született. Ebben pedig óriási szerepe lett annak is, hogy a társulat egészen másként kezdte használni a közösségi médiát, mint ahogy azt a kulturális intézményektől eddig megszoktuk Magyarországon. Humorral, közvetlenséggel, őszinteséggel és bátorsággal több százezer emberhez jutottak el. Sokan előbb lettek a Loupe követői a social média platformokon, mint a nézői. A követőkből pedig később nézőkké váltak.

A közösség pedig egy idő után kinőtte a színház és az online terek falait.

A Levegőt! kezdeményezésből a Hősök terén több tízezres demonstráció lett. Elindult a SzabadNap, jöttek a jótékonysági akciók, a nyilvános beszélgetések, az együtt gondolkodások. A Loupe azért szervezte ezeket, mert hitt abban, hogy a színház nem zárhatja be maga mögött az ajtót, amikor véget ér az előadás.

És itt érdemes visszatérni az első kérdéshez: változtathat-e egy színház egy országon?

Talán önmagában nem. De olyan emberekkel, akik szeretnék meghallgatni egymást, kérdezni, vitatkozni és közösen gondolkodni, elindulhat egy folyamat. A Loupe pedig büszke arra, hogy a maga eszközeivel hozzájárult ahhoz a közösségépítéshez, amely végül a magyar rendszerváltás egyik fontos része lett. És éppen ezért a történelmi fordulópont után sem terveznek másképp működni.

Ha valaki kíváncsi arra, mit jelent ez a gyakorlatban, elég megnéznie a következő évadot. Az őszi szezont Kenneth Lonergan kultikus darabja, a This Is Our Youth nyitja, amelyet Dohy Balázs rendez. A készülő előadásban Váradi Gergely, Trill Beatrix és Samudovszky Adrián lép színpadra. A keserédes történet három fiatal felnőtt életén keresztül beszél a generációs útkeresésről, a megfelelési kényszerről, a bizonytalanságról és arról, milyen érzés felnőni egy olyan világban, ahol egyre nehezebb kapaszkodókat találni.

Ezt követi Marius von Mayenburg pszichothrillere, az Ellen Babić, Dömötör András rendezésében. A háromszereplős darabban a Loupe-ban először vendégszereplő Bányai Kelemen Barna mellett Gryllus Dorka és Sztarenki Dóra lesz látható, akik egy olyan történetet mesélnek el, amely az igazság természetét, a manipulációt és a hatalmi viszonyokat vizsgálja. Azt, hogy ugyanazt a történetet mennyire különbözően láthatjuk attól függően, honnan nézzük.

Molnár Áron önálló estje, a Kohlhaas, talán a Loupe küldetésének legtisztább lenyomata. Heinrich von Kleist klasszikus történetéből kiindulva az egyéni felelősségről, a társadalmi igazságosságról és a közéleti cselekvésről gondolkodik, ráadásul úgy, hogy estéről estére maga a közönség alakítja majd a történetet. A néző itt nem csupán megfigyelője, hanem résztvevője is lehet az előadásnak.

Dobray Sarolta nagysikerű regényéből készül a Léna, amelyet Horváth János Antal állít színpadra. Földes Eszter, Rusznák András és Herczeg Adrienn főszereplésével az előadás a kapcsolati erőszak természetéről, a manipuláció felismeréséről és az önrendelkezés visszaszerzéséről beszél. Egy olyan problémáról, amely sokkal több embert érint, mint amennyit hajlamosak vagyunk észrevenni.

Az évadot Nina Raine világhírű darabja, a Tribes zárja Éry Franciska rendezésében. A történet középpontjában egy siket fiatalember áll, aki először talál valódi közösségre a családján kívül. A darab egyszerre szól kommunikációról, identitásról, elfogadásról és arról, mit jelent valóban meghallani egymást egy egyre hangosabb világban. A szereplők között Trill Beatrix és Brezovszky Dániel mellett Simon Kornél is csatlakozik a Loupe csapatához.

A Loupe társulat tovább bővül: csatlakozik Gryllus Dorka, Sztarenki Dóra és Brezovszky Dániel, elindulnak gyermekelőadás-fejlesztések, és egyre bővülnek azok a közösségi programok is, amelyek az elmúlt három évben a társulat egyik legfontosabb ismertetőjegyévé váltak.

A következő évad tehát ugyanazt a kérdést teszi fel, mint az előzőek, az új korszakban is: hogyan tud a színház segíteni abban, hogy megértsük azt a világot, amelyben élünk?

A Loupe számára a rendszerváltás nem a történet vége, hanem a következő felvonás kezdete. Most már az a kérdés, hogy hogyan tudunk együtt élni az általunk elért változással: feldolgozni a történteket, örülni a mostnak, és együtt gondolkodni a jövőn.