Még a legnehezebb helyzetekben is vannak szép pillanatok (x)

Egy gyermek érkezése amellett, hogy hatalmas öröm, rengeteg stresszel jár együtt. Már a várandósság időszaka is számos kételyt, félelmet tartogat, később pedig előjönnek azok a kérdések, hogy vajon minden rendben lesz-e a szülésnél, egészségesen jön-e világra a kisbaba. Be fog-e sárgulni? Lesz-e elegendő anyatej? Hazamehet-e az anya és az újszülött pár nappal a szülés után?

Míg a nagy többség jellemzően ezeken aggódik, egyes családokat sokkal nagyobb kihívások elé állít az élet. Ebbe a körbe tartozik a Csapó házaspár is, akik izgatottan várták harmadik gyermeküket, Elíziát. Bár sokáig úgy tűnt, hogy minden a legnagyobb rendben, az utolsó ultrahang vizsgálaton az orvosok egy apró cisztát fedeztek fel a még úton lévő csöppségnél. A szülők a nyugtalanító hír hallatán igyekeztek higgadtak és optimisták maradni, ebben segített nekik nagylányuk, Olívia és kisfiuk, Zoltán Flórián, akik korábban teljesen egészségesen jöttek világra. Mind abban reménykedtek, hogy az elváltozás jóindulatú, és az majd felszívódik magától. A szülés után viszont nem ez történt. A ciszta hihetetlen tempóban nőtt, Elízia mindössze három hónapos volt, amikor megérkezett a rettegett diagnózis: rosszindulatú daganatról van szó.

„Amikor kiderült a betegség, számunkra megállt az élet. Épphogy csak megszületett, már kezdődtek is a kezelések. Testvérei, akik ekkor 3 és 6 évesek voltak, szinte meg sem ismerhették kishúgukat, ráadásul meg kellett birkózniuk azzal, hogy valamelyik szülőjük mindig a kórházban van, távol tőlük, az addig békés és biztonságot jelentő otthontól” – idézi fel Zita, az édesanya, aki férjével együtt a kórházi dolgozók javaslatára ismerkedett meg közelebbről a Bátor Táborral, ahova végül el is látogattak a családdal.

„Kezdetben nem akartunk sorstársakkal találkozni, beszélgetni, ódzkodtunk egy kicsit ettől az élménytől. Végül azonban épp az adott erőt, hogy megtapasztaltuk: van egy hely, ahol mi is normálisak lehetünk, egy hely, ahol senki nem nézi ki a gyermekünket azért, mert beteg. Itt mindenki ugyanazt a nehéz sorsot tapossa, és ehhez nem kellettek szavak. Azok nélkül is értettük egymást” – emlékszik vissza a táborra, ahol minden résztvevőnek lehetősége nyílik a gyógyulásra, a töltődésre. A házaspárok újra férjek és feleségek lehetnek – aggódó szülők helyett. Pihenhetnek, nagyokat alhatnak, hiszen az egészségügyi stáb és a képzett önkéntesek igyekeznek minden terhet levenni a vállukról. Mindemellett pedig családként is épülnek: közös programokon vehetnek részt, ahol sokszor önmaguk vagy egymás eddig ismeretlen, új oldalát fedezhetik fel.

„Megérkezve a táborba nagyon meglepődtünk, hogy jelmezben fogadtak a vidám önkéntesek. Atyaúristen, gondoltuk, most már késő visszafordulni, csak mosolyogjunk. Nem sokkal később azon kaptuk magunkat, hogy maximálisan beleengedtük magunkat az élménybe. A táborban nem erőltetetten igyekeznek minket kimozdítani a rosszból, hanem észrevétlenül” – fejti ki Zita.

Az édesanya rögtön megbízott az önkéntesekben, ami azért is volt számára meglepő, mert az első körös kezelésekkor a kórházban még a boltba sem ment ki, annyira félt ott hagyni a kislányát a személyzettel. Itt ez viszont egy cseppet sem jelentett problémát, talán azért sem, mert azóta megtanulta, hogy a bizalom a testi és a lelki gyógyuláshoz is elengedhetetlen.

A táborban a két nagyobb testvér is könnyedén feloldódott, végre újra gyerekek lehettek – kis felnőttek helyett. Olívia azóta gyakran Bátor Táboros pólóban megy iskolába, és az ott kapott névtábláját is magán hordja. Öccsével együtt alig várják a következő alkalmat.

A szép pillanatokat is megélik

Azok a családok, akik hasonló helyzetben vannak, pontosan tudják, hogy milyen fontosak a felépülés alatti mérföldkövek, és az azokhoz tartozó apró jutalmak, amelyek a nehezebb órákban is a szemük előtt lebeghetnek. Csapóék korábban egy hosszabb kórházi lét után egy olaszországi nyaralással ajándékozták meg magukat. Kagylókat gyűjtöttek a tengerparton, és bár nagyon jól érezték magukat, azt a katarzist, amit a nyaralástól vártak, végül Hatvanban, a Bátor Tábortól kapták meg.

Az ott töltött napok után ráadásul néhány régóta halogatott kisebb kis kirándulást is beiktattak Budapest környékén, ahová a gyerekek nagyon szerettek volna eljutni. A kitérő olyan jól sikerült, hogy azóta lendületet kaptak, és sokkal többet mozdulnak ki, mert rájöttek: az nem segít, ha csak a betegséggel vannak elfoglalva. A szép pillanatokat is szeretnék megélni, hiszen az élet rendkívül törékeny és nagyon gyorsan elszalad.

„A táborban írtunk egy levelet magunknak. Azt mondták, bontsuk ki, ha nagyon nehéz. Sokszor éreztünk így, de a levelünkhöz azóta sem kellett hozzányúlni. Ott lapul, nem bontottuk ki, eddig még mindig volt annyi erőnk, hogy ez a kis tartalék nélkül is továbblendüljünk, pedig nagyon aggódunk minden vizsgálatnál. Jó érzés tudni, hogy ott van, hogy zsebre raktunk egy kis biztonságot, egy darabkát a Bátor Táborból” – meséli zárásképp Zita.