Így juthat olcsón prémium mobilhoz a család karácsonyra (x)

2024. december 6. – 10:55

frissítve

Így juthat olcsón prémium mobilhoz a család karácsonyra (x)
Fotó: Rejoy.hu

Másolás

Vágólapra másolva

Egekben az új okostelefonok árai, de a bevizsgált, felújított készülékkel sokat lehet spórolni. Árkategóriák szerint ajánlunk felújított Apple és androidos készülékeket.

Az okostelefon, a tablet és a laptop idén is az egyik legnépszerűbb karácsonyi ajándék lesz, de a gazdasági mutatók és az emelkedő árak miatt a magyar vásárlók is ott spórolnak, ahol tudnak. Azonban egy felújított eszközzel nem kell lemondani ilyen értékes karácsonyi ajándékról, hiszen jelentősen kíméli a családi kasszát egy új készülék megvásárlásához képest.

A négy ország közül – ahol a Rejoy és anyacége, a Flip működik – a magyar vásárlók a legpragmatikusabbak: vagyis itthon sokkal inkább a kiemelkedő ár-érték arányú készülékekre fókuszálnak. Pontosan ezért igyekeztünk összeállítani árkategória szerint az ajánlásunkat.

Fotó: Rejoy.hu
Fotó: Rejoy.hu

Bármelyik árkategóriában is nézelődünk, a Rejoyon minden készüléket saját márkás dobozban, utángyártott adatkábellel és a készülékekre vonatkozó teljeskörű, 2 év garanciával kapnak kézhez a vásárlók. Esztétikai állapotuk alapján a telefonokat eltérő árkategóriákba sorolja be a Rejoy – ezek közül az újszerű egy új készülékhez hasonló, makulátlan állapotot jelöl, mi is ezeket listázzuk a következőkben. Pro tipp: a karácsonyi ajándéknak szánt Rejoy-eszközöket 2024. december 18-ig érdemes megrendelni, hogy időben megérkezhessenek a fa alá.

A legjobb felújított mobilok a Rejoynál 100 ezer forint alatt

Ha szűkösebb a karácsonyi büdzsé, de mégis iPhone-nal szeretnénk meglepni egy családtagot, több modell is szóba jöhet. A kompakt méretű telefont preferálóknak az iPhone SE 2020 lehet jó választás amely jellemzőtől és esztétikai állapottól függően 60-70 ezer forint közötti összegért vihető el. Ez a típus minden fontos technológiát támogat, amire manapság szükség lehet a vezeték nélküli töltéstől az érintéses fizetésig, és fut rajta a legújabb, 18-as iOS – 128 gigabájtos verzióján pedig rengeteg fotó és videó elfér.

Ha egy nagyobb képernyős telefonra vágyik az ajándékozott, számára az iPhone XR lehet jó választás: ez két évvel korábban jött ki az SE-nél, ezáltal az SE és az XR tudása nagyjából hasonló, ugyanakkor az XR nagyobb készülékházába nagyobb méretű és kapacitású telepnek van hely, ezért jobb az üzemideje. A Rejoynál hasznos opció, hogy új akkumulátorral is lehet rendelni a fenti két típust, erre az extrára érdemes költeni.

Az androidos kínálatból egy népszerű, csupán két éves csúcsmodell, a Samsung Galaxy S21 FE, vagyis „Fan Edition” kiadása a melegen ajánlott 100 ezer forint alatt hatalmas kijelzője, kiemelkedő üzemideje és a hátlapi zoomkamerájának nyomán – hiszen az optikai nagyításra képes kamera ebben az árszegmensben ritka mint a fehér holló.

Fotó: Rejoy.hu
Fotó: Rejoy.hu

A 100-130 ezer forint közötti legjobb vételek

Kicsivel százezer forint felett már 128 gigabájtos iPhone 11-est lehet rendelni a Rejoytól, 120-140 ezer forint körül pedig az utódja, az iPhone 12-es is elérhető. Utóbbi az erősebb hardver mellett már az 5G-vel is kompatibilis, így abszolút jövőálló típus, és ennél a generációnál vezette be az Apple a MagSafe kiegészítőket is, amely a mágnessel a hátlapra rögzíthető kiegészítőket takar.

Az androidos mobilra vágyók ebben az árszegmensben ugyancsak egy modellévvel újabb készüléket, a Samsung Galaxy S22-t érhetik el: ez az S21-nél erősebb és gyorsabb számítási kapacitást, még jobb, optikai zoomos kamerarendszert kínál.

Ha még belefér egy 150-200 ezer forintos készülék

A Rejoy idei statisztikái szerint ebben az árszegmensben az iPhone 13-as különböző felszereltségű modelljei a befutók: a 13 mini kisebb mérete nyomán a fejlett, de nem túl nagy és nehéz telefonra vágyóknak jó választás. Akinek a nagyobb kijelző az optimális az alap iPhone 13 hosszabb üzemidejének is örülhet. Ezek a típusok azért is ekkora slágerek a Rejoynál, mert a 12-es szériához képest a teljesítményben és a kamerás képességekben itt nagy ugrást produkált az Apple, így a 13-as sorozat darabjai még sok évi használatra elegendő tartalékkal bírnak.

Ajánlatok 200 ezer forint feletti a büdzséhez

Egy csúcsmobil manapság már fényképezőgép, játékgép és telefon egyben, így akár 400-500 ezer forintba is kerülhet, nem meglepő, hogy 200 ezer forint feletti áron is jelentős a kínálat a Rejoynál. Ebben a szegmensben az iPhone 13 Pro az egyik legjobb vétel: ez az alapmodellnél fejlettebb, zoomos kamerarendszert tartalmaz, és a nagyobb memória révén nagyobb a teljesítménye is annál.

Ha a zoomkamera nem lényeges, csak az általános fotós, videós képességek és a szupergyors működés, ebben az árkategóriában a tavaly megjelent iPhone 15 alapmodellje is kitűnő vétel. Ráadásul ez az első iPhone, amely USB-C csatlakozóval van felszerelve, és már műholdas vészhelyzeti SOS-funkciót is kínál, ami a sokat utazók, túrázók számára lehet hasznos.

Fotó: Rejoy.hu
Fotó: Rejoy.hu

iPad és MacBook: ezek a legjobb vételek

A laptopok közül a 2020-ban kiadott M1-lapkás MacBook Air a legnépszerűbb a Rejoynál: egyetemre készülő diákoknak és gyakran irodától távol dolgozó felhasználóknak optimális, hiszen a vékony és könnyű gép simán hozza a 8-10 órás üzemidőt.

Néhány hete a Microsoft teljes képernyős üzenetekben kezdte el figyelmeztetni a Windows 10-es PC-ket használókat arról, hogy jövőre nyugdíjba küldi a rendszert: mivel sok esetben a korábbi hardveren nem fut majd a Windows 11, ez is sok embert sarkallhat a MacBookra váltásra, így egy 215 ezer forint körüli áron elvihető MacBook Air szuper választás lehet.

A Rejoyos tabletek közül az „alap” iPadből a legfrissebb és legjobb ár-értékkel bíró típus a 2022-es modell: a fekvő módban kétoldalt lévő hangszóróknak köszönhetően remek lett a hangzás például játékok vagy online videók lejátszása során, illetve végre a USB-C töltőcsatlakozót is megkapta, így akkor sem kell külön kábelt venni, ha a családban más nem használ Apple-eszközt.

Fotó: Rejoy.hu
Fotó: Rejoy.hu

Mi az a Rejoy?

A Rejoy.hu egy online piactér, amelyen kiváló minőségű, felújított okostelefonokat értékesítenek 24 hónapos garanciával, szigorú tisztítási/javítási és tesztelési folyamat után. Az ügyfeleknek 30 napos ingyenes visszavételi jogot biztosít a vállalat, ha nem elégedettek a megvásárolt készülékkel. A vállalat használt telefonokat is vásárol cégektől és magánszemélyektől, és a Rejoy.hu által értékesített termékekről minden termékértékelést közzétesz.

A platformot a Flip Technologies üzemelteti, amelyet 2019 decemberében indított három huszonéves vállalkozó Romániában. A Flip Technologies 10 millió euró értékű befektetést vonzott az eMAG Ventures, a népszerű e-kiskereskedő befektetési leányvállalata részéről. A vállalat Flip márkanév alatt működik Bulgáriában, Magyarország pedig a harmadik ország, amelyen jelen van, de továbbra is folytatja gyors terjeszkedését a nemzetközi piacon, nemrég a görög piacon indította el szolgáltatásait.

Ez a cikk egy fizetett promóció, megrendelője a Rejoy.hu

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!