A magyarok kétharmada szenved ennek hiányától – ezért fontos a pótlása! (x)

2024. október 5. – 10:55

A magyarok kétharmada szenved ennek hiányától – ezért fontos a pótlása! (x)
Kép: Szentkirályi Magyarország

Másolás

Vágólapra másolva

Három magyar emberből kettő nem fogyaszt elegendő kalciumot, ezzel pedig a közhiedelemmel ellentétben nem csak a csontritkulást és a fogszuvasodást, de szervezetük átfogó működését is kockáztatják. Testünk nem képes kalciumot előállítani, a napi szükséges mennyiséghez az elfogyasztott ételekből és italokból jutunk hozzá. Szűcs Zsuzsanna, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke a legismertebb kalciumforrások mellett, mint a tejtermékek és bizonyos zöldségek, egy másik egyszerű és természetes megoldást is ajánl. A magas kalciumtartalmú ásványvizeket, mint a Theodora Calcia ásványvíz, amellyel akár napi kalciumszükségletünk jelentős részét is fedezhetjük.

A kalcium fontossága a mindennapi életben

A kalcium a szervezetünkben legnagyobb százalékban megtalálható elem, teljes tömegünk 1,5-2 százalékát teszi ki. Főként a csontozatban raktározódik, és elengedhetetlen a csontok, fogak normális növekedéshez, fejlődéséhez és szilárdságához. Ezenkívül számos biológiai funkcióban játszik még szerepet, például az izomműködésben, az idegi jelek továbbításában, a véralvadásban​, az immunrendszer működésében, továbbá felelős a szervezetünk megfelelő pH-értékének fenntartásáért.

Bár egészségünkhöz nélkülözhetetlen, szervezetünk nem képes előállítani. A szükséges kalciumot, amely felnőttek esetén átlagosan napi 950 mg-ot jelent, külső forrásokból kell pótolnunk – ez a mennyiség azonban serdülő- és fiatal felnőttkorban magasabb. Amennyiben nem juttatunk be elegendő kalciumot, szervezetünk a csontokból fedezi a hiányzó mennyiséget. A Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke rávilágít, hogy Magyarországon a felnőtt lakosság közel kétharmada1, a 25 év feletti férfiak 58, míg a nők 61 százaléka fogyaszt az ajánlottnál kevesebb kalciumot. Azonban a fiatalabb korosztályok esetén sem beszélhetünk sokkal jobb arányokról, pedig a csontok erősítése, és így a csontritkulás megelőzése gyermekkorban kezdődik.

„A nagyfokú, hosszú időn át fennálló kalciumhiányra épp úgy utalhat a gyakori izomfájdalom és izomgörcs, a körmök és a haj töredezése, valamint a csontozat érezhető gyengülése, például a gyakori vagy nehezen gyógyuló törések és a romló fogak. Sokszor azonban rejtett formában jelentkezik, de hosszú távon súlyos következményekkel járhat, amelynek csupán egy része a csontritkulás. A kalcium tartós hiánya az egész testünkre és működésére hatással lehet, ezért rendkívül fontos, hogy minden korosztály odafigyeljen a megfelelő kalciumbevitelre” – emeli ki az MDOSZ elnöke, aki azt is hozzáteszi, nemcsak a sportolóknak és betegeknek, hanem mindenkinek ajánlott odafigyelni a napi elegendő kalciumbevitelre a mindennapi vitalitás fenntartása érdekében.

A szükséges mennyiséget elsősorban az elfogyasztott táplálékból érdemes fedeznünk. A kalcium megfelelő felszívódását többek között a D-vitamin, a K-vitamin, a laktóz és a fizikai aktivitás is elősegíti, időskorban azonban romlik a biológiai hasznosulása.

Természetes kalciumforrások

Az MDOSZ ajánlása szerint az egészséges felnőtt megfelelő kalciumbevitelének döntő részét már napi fél liter tej vagy ennek megfelelő kalciumtartalmú tejtermék fogyasztása képes fedezni. Kiváló kalciumforrások még egyes halfélék, például a szardínia, a leveles zöldségek, a hüvelyesek, a diófélék és bizonyos olajos magvak. Érdemes azonban tudni, hogy egyes növényi anyagok, mint az oxálsav, csökkenthetik a kalcium felszívódását. A spenót, a gyökérzöldségek és a mángold kalciumtartalma például rosszul hasznosul, míg az újabb vizsgálatok eredményei szerint az ásványvizekben található kalcium, ha 150 mg/l feletti mennyiségben van jelen, kiválóan hozzájárulhat a napi szükséglethez.

Kalciumpótlás és napi hidratálás

Hazánk igen gazdag ásványvízlelőhely, a Kárpát-medence különleges adottságának köszönhetően pedig ásványvizeink a folyadékpótlás mellett fontos ásványianyag-források is. Többek között található bennük kalcium, magnézium, nátrium, cink, foszfor és jód, ezek aránya azonban térségenként eltérő lehet. Magyarország legmagasabb kalciumtartalmú ásványvize a Balaton-felvidéken, Kékkúton ered. Már egyetlen palack Theodora Calcia képes fedezni az ajánlott napi kalciumbevitel jelentős részét, mivel 1,5 literben 390 mg kalcium található.

„Ez jó választás lehet azok számára, akik egyszerűen, hatékonyan és természetes formában szeretnék kielégíteni napi kalciumszükségletük egy részét. A Theodora Calcia rendszeres fogyasztásával nem csupán ezt az értékes ásványi anyagot, de a megfelelő mennyiségű folyadékot is biztosíthatjuk a szervezetünk számára” – mondta Szűcs Zsuzsanna, az MDOSZ elnöke, aki azt is hozzátette, hogy ez az ásványvíz a speciális diétát követők számára is remek választás lehet.

1 A 2019-es Országos Táplálkozási és Tápláltsági Állapot Vizsgálat (OTÁP 2019) adatai alapján.

Ez a cikk egy fizetett promóció, megrendelője a Szentkirályi Magyarország.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!