A Telekom Electronic Beats tehetségkutatóra még március 10-ig jelentkezhetsz! (x)

2024. március 8. – 11:25

A Telekom Electronic Beats tehetségkutatóra még március 10-ig jelentkezhetsz! (x)

Másolás

Vágólapra másolva

A nagysikerű előző etapok után idén harmadszor is elindult a SZELEKTOR, aminek kifutása egy tripla válogatáslemez lesz feltörekvő zenészekkel. Az indulók értékes nyereményekkel is gyarapodhatnak.

Három éve indította el a Telekom Electronic Beats kezdeményezését azzal a céllal, hogy megmutassák, hol tart Magyarországon a zenei utánpótlás, ami a pop-, klub- és kísérleti zenéket illeti. Az eddig megjelent lemezeken szereplők közül azóta sokan figyelemreméltó alkotói utakat jártak be, a legutóbbi kiírásra pedig már 900-nál is többen jelentkeztek – mindezek a tények megerősítették a projektgazdákat abban, hogy a folytatásra szükség van, hiszen a tehetségeket kötelesség nem elhallgatni.

Az idei, harmadik SZELEKTOR-ra már január vége óta várják a fiatal, kreatív producerek és zenekarok műveit – akik közül többen jelezték, hogy még tovább dolgoznának egy-egy zenén, ezért a szervezők úgy döntöttek, meghosszabbítják az eredeti, február végi határidőt. Így most már március 10-ig lehet küldeni a maximum nyolc perces zenéket az erre szolgáló felületen.

Idén először egyébként friss kategóriaként indul a VIDEÓ, ami Spotify-os animációként jelenik majd meg az egyes válogatások mellett. Ezúttal tehát a tehetséges zenészek mellett már mozgóképes kreatívok, leendő kliprendezők, a jövő animációs szakembereinek jelentkezését is várják.

Az elbírálásban ezúttal a hazai Telekom Electronic Beats tagjain kívül részt vesz majd a popzenei kategóriában Дeva, Kun Bálint (Carson Coma) és Miller Dávid, a klubtrekkeket Sobek, Technokool és Sikztah értékelik majd, a határokon átívelő zenéket a magyar Exiles kiadó vezetője, Kolbenheyer Erik, Iamyank és Emcsi, videó kategóriában pedig az INOTA Fesztivál vizuális kurátora, Besnyő Dániel, illetve Vermes Orsolya, a Klipszemle alapítója és főszervezője száll be a döntéshozatalba. A kategóriazsűrik közül kerülnek ki a mentorok is, akik majd a shortlistes pályázóknak adnak szakmai támogatást.

A három különböző műfajú albumra felkerülő ifjú zenészek ráadásul olyan jutalmakkal is gyarapodhatnak, mint egy Macbook Pro, egyszeri pénzdíjazás – ezt mindenki megkapja, aki szerepel valamelyik lemezen –, fellépési lehetőség stílustól függően a Sziget, a Kolorádó vagy az INOTA Fesztiválon, vásárlási utalvány a Focusrite, a Novation és az IK Multimedia jóvoltából, KERET Kikeltető egyenesági továbbjutás a KERET Blog által választott előadónak, Artisjus különdíjként részvételi lehetőség a 2024-es dalíró táborban, HOTS mentoring session, illetve egy teljes évre szóló díjmentes terjesztés a WMMD jóvoltából, amihez egyszeri ingyenes tanácsadás is jár az előadói digitális jelenlét optimalizálásáról.

A pályázat pontos menetéért irány a szelektor24.hu!

Ez a cikk egy fizetett promóció, megrendelője az Uniflex Kft.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!