Nem mindegy, milyen tojást eszel! (x)

2024. február 5. – 10:57

Nem mindegy, milyen tojást eszel! (x)
Fotó: SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft.

Másolás

Vágólapra másolva

Csak alternatív-, ökológiai-, és szabadtartásból származó tojást kínál 2024. január végétől négy fővárosi SPAR-üzlet, ketreces tartásból származó termékeket viszont nem. Utóbbiakat eddig is fokozatosan vezette ki a piacról a vállalat, összhangban azokkal az uniós törekvésekkel, amelyek végleg megszüntetnék a ketreces állattartás lehetőségét a tagállamokban.

A SPAR üzleteiben az elmúlt évtizedben fokozatosan nőtt a forgalomba hozott alternatív-, ökológiai- és szabadtartásból származó tojások aránya és csökkent a ketreceseké. Amíg például 2014-ben az összes eladott tojás 2,24 százaléka szerepelt az ökológiai tartású kategóriában, addig idén már ez az arány ennek duplája volt. Ugyanez figyelhető meg a szabadtartásból származó tojásoknál, amelyek négy éve elérhetők a SPAR-egységek polcain: a 2020-as 0,96 százalékhoz képest arányuk megnégyszereződött, 2023-ban az összes eladott tojás közel 4 százaléka ilyen típusú volt. Látványosan nőtt az alternatív termelésből származó tojások aránya is, hiszen amíg 10 évvel ezelőtt 100 eladott tojásból kilenc volt ilyen, addig mára ennek már a háromszorosa.

Indul a teszt négy budapesti üzletben

A budapesti MOM parkban, a Hűvösvölgyi úti Stop Shopban, a Gábor Áron úti Rózsakert bevásárlóközpontban működő és a XI. kerületi, Péterhegyi lejtői SPAR szupermarketek 2024-től tesztjelleggel már csak alternatív-, ökológiai- és szabadtartásból származó tojásokat kínálnak. A SPAR az elmúlt években folyamatosan csökkentette a ketreces tartásból származó tojások arányát annak érdekében, hogy egyre közelebb kerüljön az Európai Unió által meghatározott törekvéshez.

A négy kijelölt üzletegységben a tojásválaszték továbbra is széles lesz: az alternatív-, ökológiai- és szabadtartásból származó termékek közül 16-féle szerepel a kínálatban. A SPAR-áruházakban kapható valamennyi tojás megbízható hazai termelőktől származik.

Fotó: Toke Bela / WWW.PIXIMAGE.HU
Fotó: Toke Bela / WWW.PIXIMAGE.HU

Tudtad?

A tojótyúkok hagyományos ketrecekben való tartását már több mint tíz éve tiltják az EU teljes területén, de az úgynevezett kiépített tojóketreces tartás továbbra is megengedett. Az Európai Bizottság és az Európai Parlament célja, hogy a tagállamok egyre kevesebb ketreces tojást hozzanak forgalomba, és 2027-re végleg megszűnjön árusításuk.

Magasabb tápérték és kiváló minőség

A vásárlók egy része már jó ideje előnyben részesíti a ketrecmentes termelésből származó tojásokat, mivel a tartási körülmények nemcsak az állatok jólétét biztosítják, de az innen származó tojások biológiai tápértéke és minősége is kiváló, nem beszélve a belőlük készült ételek élvezeti értékéről.

A SPAR egyelőre négy üzletben teszteli a ketrecmentes tartásból származó tojások értékesítésének tapasztalatait. Azért, hogy a termelők, a beszállítók és a fogyasztók is alkalmazkodni tudjanak, a SPAR Magyarország fokozatosan tér át egyre inkább az alternatív-, ökológiai- és szabadtartásból származó tojások forgalmazására.

Ez a cikk egy fizetett promóció, úgynevezett PR-cikk, megrendelője a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!