A Mikulás-Terminátor nem ad virgácsot, fejszével támad (x)

A filmeseknek már semmi sem szent. A gyerekek örök kedvencéből, a Télapóból csináltak már alkoholista és szexőrült, rendszeresen a buggyos gatyájába pisáló taplót, egy gyerekkori trauma hatására véres ámokfutásba kezdő sorozatgyilkost és a Die Hard-filmek John McClane-jére emlékeztető, rosszfiúkat aprító akcióhőst is, és akkor még nem említettem a pornós Mikulást, aki sajátos módon értelmezi a fehér karácsony fogalmát.

A repertoárból azonban fájóan hiányzott eddig a gyilkos robotmikulás, ami pont az ünnepek idején kezd bele ámokfutásába. A rutinos horrorfilmes rendező, Joe Begos új munkája, a Karácsony, véres karácsony egyáltalán nem horrorfilmesen indít. Egy kék fényben úszó lemezboltban járunk, ahol a menő tulajcsaj, Tori (Riley Dandy) épp zárásra készül régi alkalmazottjával, Robbieval (Sam Delich), aki megpróbálja lebeszélni a főnökét arról, hogy elmenjen az aznap esti Tinder-randijára. Miközben egymással lazán flörtölve vitatkoznak, szóba kerülnek zenekarok, dalok és lemezek, és kicsit úgy érezhetjük magunkat a mocskos szájú páros társaságában, mintha a Pop, csajok satöbbi lemezboltosait figyelnénk, sőt még némi Kevin Smith-féle Shop-stop hangulat is kimutatható.

A két főszereplő között olyan erős kémia mutatkozik, amire nem sűrűn láthatunk példát horrorfilmekben, így szinte rácsodálkozunk, amikor a játékidő huszonötödik perce környékén a szórakoztató szájkarate egyszer csak szupervéres slasherbe csap át, amikor a szomszéd játékboltban feléled és gyilkosságsorozatba kezd a szoftverhibás robotmikulás. Joe Begos filmje nem titkoltan sokat merít a Halálos éj című kultikussá vált nyolcvanas évekbeli slasherből, de még ennél is fontosabb inspirációnak számít James Cameron első Terminátor-mozija, ami előtt a film számos módon hajt fejet.

Elég, ha csak annyit mondok, hogy a sztori egy pontján a fejszés robotunk egy rendőrőrsöt ostromol meg. A film minden egyes képkockája színárban úszik, mintha az alkotók a karácsonyi égők színes fényáradatát próbálnák megidézni. A képeket ráadásul hangulatos szintifutamokkal festik alá, ami újabb főhajtás a legendás nyolcvanas évek előtt. A Mikulás-Terminátor megállíthatatlanul tör előre – Begos időnként first-person shooter üzemmódra váltva az ő szemszögére fókuszál – , az útját kreatív gyilkosságok jelzik, Tori pedig úgy küzd és menekül, mint Sarah Connor a jobb pillanataiban.