Balogh Levente feje tetejére állítja a vitaminpiacot (x)

2023. október 11. – 10:56

Balogh Levente feje tetejére állítja a vitaminpiacot (x)
Forrás: Langmár Kommunikáció

Másolás

Vágólapra másolva

A Szentkirályi Magyarország alapító tulajdonosa közel egyéves kutatás-fejlesztési munka után mutatja be a közeljövőben a forradalmi gyártástechnológiával összeállított Viola-termékcsaládot. A vitaminos termék a kapszulák és tabletták segédanyagaitól mentes, kizárólag a természetben is fellelhető alapanyagokból készült.

Köztudott, hogy szervezetünknek folyamatos alternatív vitaminutánpótlásra van szüksége. De hogyan juttassuk be őket a lehető legtermészetesebb módon? Ez volt az alapkérdése Balogh Leventének, a Szentkirályi Magyarország alapító tulajdonosának, amikor elkezdett ötletelni egy egyedi fejlesztésű étrend-kiegészítőn. Ásványvízgyártóként kézenfekvő volt számára a válasz, ám a víziója egy egyedülálló újdonság, amely meghaladja – a szokásos kereteken belül maradva – kizárólag az összetevők mennyisége terén zajló versenyt a vitaminpiacon.

Az elhatározás után, hogy feje tetejére állítja a vitaminpiacot, hónapokon át tartó tárgyalássorozatba kezdett egy tapasztalt hazai termékfejlesztő csapattal. A végeredmény pedig nagyjából egy évig tartó kísérletezés, kutatás-fejlesztés után 2023 őszére állt össze: bemutatkozik a forradalmian új gyártástechnológiával, a kapszulák és tabletták segédanyagaitól mentes, természetben is megtalálható alapanyagokból készült Viola-termékcsalád.

A legszükségesebb vitaminok

A kutatás-fejlesztés időszakának egyik legnagyobb kihívása az volt, hogy minden anyagból és vitaminból optimális mennyiséget tartalmazzanak a termékek, mégis semleges maradjon az ízük. A vitaminok nagy előnye a kapszulás vetélytársakkal szemben, hogy fogyasztóbarát, különleges állaguk révén már a szájnyálkahártyán elindul a felszívódási folyamat. Emiatt kisgyermekek és idősek számára is ideális választási lehetőséget kínálnak.

Kezdetben négyféle Viola-terméktípus lesz elérhető a piacon: a magnézium + B6, a C-vitamin, egy ízületvédő és egy multivitamin, de még idén várható bővülés, hamarosan 40 különböző kategóriát lehet megvásárolni a Viola-családból, mint a tőzegáfonyás, kurkumás, kollagénes, de lesz terhesvitamin és direkt a gyermekek igényei szerint tervezett vitaminösszetételű termék is.

Ezek lesznek a Viola-termékcsalád első vitaminkészítményei

A magnézium + B6 szerves forrásból készül, és magnézium-citrátot tartalmaz, stressz, izomgörcs, valamint fáradtság ellen javasolt. A C-vitamin csipkebogyó-tartalmú, így természetes formában is benne van a C-vitamin, nem csak a mesterségesen előállított aszkorbinsav, mint a legtöbb piacon lévő termékben, kiemelkedő szerepe van az immunrendszer erősítésében és a hormonszint optimalizálásában, továbbá a fogak és csontok erősítésében. Az izületvédő a legtöbb hasonló terméktől eltérően nem csupán glükozamint és kondroitint tartalmaz, hanem kollagént is, amely hozzájárulhat a bőrszövet épüléséhez, a porcok rugalmasságához, a multivitaminban tízféle vitamin segíti az immunrendszer működését.

A milliárdos üzletember a nevével fémjelzett vitaminos termékcsalád leleplezését október közepére ígéri Budapesten.

Ez a cikk egy fizetett promóció, úgynevezett PR-cikk, megrendelője a Langmár Kommunikáció Kft.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!