Te mit veszel, amikor adsz? A magyar Máltaiak több, mint 30 éve segítenek (x)

2023. május 9. – 10:56

Te mit veszel, amikor adsz? A magyar Máltaiak több, mint 30 éve segítenek (x)
Fotó: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Másolás

Vágólapra másolva

Segíteni csak jól szabad. A Máltai Szeretetszolgálat tevékenysége ezért professzionális, de nem gépies, személyes, de nem kizárólagos, gyors, de nem előkészítetlen.

Kivenni egy menekülő édesanya kezéből a csecsemőjét, hogy pár percet pihenhessen.
Levenni egy fogyatékos emberről a tehetetlenség bélyegét, és önállósághoz segíteni.
Rávenni egy hajléktalan embert az intézményi ellátásra, krónikus betegségei kezelésére.
Megvenni nélkülöző gyerekek karácsonyi csomagját, tanfelszerelését.
Elvenni függő szülők felnőtt gyermekétől a meggyőződést, hogy ő a hibás, és kimondhatóvá tenni a fájdalmait.
Átvenni az ápolásra szoruló idős, beteg emberek és családjuk terheit.
Elővenni a máltai mentős lélekjelenlétet szolgálati időn kívül is.
Felvenni a műszakot a határon, több, mint egy évvel a háború kitörése után is.
Bevenni a sikerben és közösségi élményben nem részesülő fiatalokat zenekarba, focicsapatba, a Jelenlét Pontok, a Máltai Játszóterek szabadidős programjaiba.
Figyelembe venni a segítő szakma legfrissebb tudományos eredményeit.
Összevenni és eljuttatni a segélyszállítmányt a földrengés, a folyamatos áramkimaradások, a tömegeket sújtó ivóvízhiány helyszíneire.
Észrevenni a sérült gyermeket nevelő szülők, az idegen országban új életet kezdők, a munkaerőpiacon hátrányt szenvedők megpróbáltatásait.
Emberszámba venni a méltóságuktól megfosztottakat. Segíteni kézbe venni az életüket.

Töredékes lista arról, mi mindent lehet venni azért, hogy adjunk.

Fotó: Majoros Árpád Csaba/Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Fotó: Majoros Árpád Csaba/Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Az odaadás nem más, mint részvétel, adni valójában azt jelenti: venni. Komolyan venni a másik ember szükségét, részt venni az életében. A Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak fő eszköze ez a részvétel, a jelenlét, a szükséghelyzetben lévő emberekkel való közvetlen kapcsolat. Ez a kulcsa annak, hogy a segítség a legjobbkor a legjobb helyre érkezzen. A Máltai Szeretetszolgálat egyből segít a mindennapokban és a krízisekben egyaránt. Elkötelezetten, szaktudással, emberséggel.

Segíteni csak jól szabad. A máltai szolgálat ezért professzionális, de nem gépies, személyes, de nem kizárólagos, gyors, de nem előkészítetlen. A Máltai Szeretetszolgálat intézményeiben a napi tizenötezer rászoruló emberről való gondoskodás mellett az elmúlt évben 115 ezer ukrajnai menekült, a 2023. februári földrengés sújtotta szír és török területek többezer lakója, és egyéb nemzetközi humanitárius programok révén sok városnyi rászoruló ember kapott célzott segítséget a magyar Máltaiaktól.

Ilyen mértékű és színvonalú segítő szolgálat nem működhetne tartósan a társadalom odaadása, tehát részvétele nélkül. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat több, mint harminc éve nem csak a rászorulók kiszámítható támasza, hanem megbízható közvetítője a jó szándékú emberek felajánlásainak, akik képességeiket, idejüket és lehetőségeiket mások javára fordítanák. Akik adnak a magukéból azért, hogy egy másik sorsban részt vegyenek. Akik tudják, mi mindent lehet venni az időnek, a figyelemnek, a segítő szándéknak – vagy az adónak – akár csak egyetlen százalékából.

Vegyél részt, adj egy részt te is! Kérünk, támogasd a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkáját személyi jövedelemadód 1%-ával, hogy egyből segíthessünk ott, ahol baj van.

Ez a cikk egy fizetett promóció, úgynevezett PR-cikk, megrendelője a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!