Egy féléves képzéssel is megcélozható az egymilliós fizetés (x)

2023. február 15. – 10:55

Egy féléves képzéssel is megcélozható az egymilliós fizetés (x)
Kép: Depositphotos

Másolás

Vágólapra másolva

Jó hírünk van azok számára, akik még idén új karriert kezdenének: a jelenlegi bizonytalan gazdasági helyzetben is van olyan terület, ahol egy féléves képzés után, jellemzően 2 hónapon belül munkához lehet jutni, ráadásul 3-6 év tapasztalattal már átlagosan bruttó 1 millió forintnál is többet lehet keresni. Arról nem is beszélve, hogy az ezen a területen dolgozók gyors előléptetéssel számolhatnak, és túlnyomó többségük számára a külföldi munkalehetőség és a home office is opció – ezek derülnek ki a PROGmasters IT képzési központ több száz végzettje körében készített felmérésből. Most három képzés is indul azok számára, akik karriert váltanának, ezekre még bárki jelentkezhet.

Programozói tudás nélkül is el lehet kezdeni ezt a képzést

A junior informatikusok iránti töretlen kereslet fényében nem meglepő, hogy a PROGmasters végzettjeinek több mint harmada korábban vendéglátósként, tanárként, pénzügyi területen vagy a médiában dolgozott. Mivel a karrierváltók jelentős része a képzés előtt semmilyen programozói tudással nem rendelkezik, számukra a PROGmasters Java Start programozás tanfolyamot indít, amelynek résztvevői április közepéig elsajátíthatják a programozás alapjait. A munka mellett végezhető, 5 hetes online képzésre a szabad helyek függvényében, de legkésőbb március 5-ig még bárki jelentkezhet. Ráadásul a Java Start programozás tanfolyam záróvizsgáját legalább 70%-ra teljesítők mentesülnek az alábbi, állásgaranciát kínáló képzések szakmai felvételije alól.

Aki karriert váltana, már idén munkába állhat junior fejlesztőként

Akik már rendelkeznek alapfokú programozói ismeretekkel (ezeket a PROGmasters ingyenes tananyagainak segítségével is meg lehet szerezni), két – állásgaranciát kínáló – képzésre jelentkezhetnek. A 6 hónapig tartó, munka mellett végezhető Junior Java backend fejlesztő, vagy a szintén fél éves, azonban intenzív, nappali Vállalati full-stack szoftverfejlesztő képzéseket online – az utóbbit személyesen is – elvégezhetik a résztvevők.

Állásgarancia és államilag elismert képesítő bizonyítvány

E két, féléves képzés egyikét elvégezve tehát várhatóan már idén munkába lehet állni junior programozóként a PROGmasters több mint 100 partnercégének valamelyikénél – az elhelyezkedésre (a komplex munkaerőpiaci felkészítés mellett) a képzési díj felére szóló pénzvisszafizetési garanciát is kínál az iskola. A végzettek munkához jutását segíti a megszerezhető államilag elismert képesítő bizonyítvány is.

350 ezret spórolhatnak, akik továbbtanulnak

A három Java képzés iránt érdeklődők számára a jelentkezés nem jár semmilyen kötelezettséggel. Ráadásul a PROGmasters a továbbtanulást is támogatja: akik elvégzik a Java Start programozás tanfolyamot és maximum 1 éven belül elkezdik a két, állásgaranciát kínáló képzés valamelyikét, utóbbiak díjából akár 350 ezer forintot is megspórolhatnak.

Február 23-án bárki benézhet az ingyenes, online nyílt napra

A karrierváltás és a három képzés iránt érdeklődők számára a PROGmasters február 23-án, csütörtökön 18 órakor ingyenes, online nyílt napot tart, amelynek résztvevői részletes információt kaphatnak a képzésekről, találkozhatnak a mentorokkal, valamint meghallgathatják a korábban végzettek tapasztalatait is.

Ez a cikk egy fizetett promóció, úgynevezett PR-cikk, aminek a megrendelője a QTC Informatikai és Szolgáltató KFT.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!