Ma lejárnak az éves matricák — itt megvehetők (x)

2023. január 30. – 10:55

Ma lejárnak az éves matricák — itt megvehetők (x)
Fotó: Shutterstock

Másolás

Vágólapra másolva

Fontos, autósokat érintő határidő közeleg: a tavalyi évre vásárolt éves megyei és éves országos autópálya matricák érvényességének vége egységesen 2023. január 31. 23:59. A mentességek és a nagycsaládos kedvezmények megújításának szintén kedd éjfél a határideje.


Nem mindegy, hol vesszük meg az új e-matricánkat: az e-autopalyamatrica.hu címen elérhető portál az egyetlen online felület, ahol az autósok a pályamatrica mellé 6 hónapos díjmentes balesetbiztosítást vehetnek igénybe. A felhasználók bankkártyával és átutalással is fizethetnek, akár regisztráció nélkül is vásárolhatnak. Az utólagos ügyintézést – matricaszelvény, számla, biztosítási kötvény újraküldése – automatizált ügyfélszolgálati szolgáltatások segítik.


Jobban megéri évest venni

2023-ra jelentősen nőtt a heti (10 napos) és a havi autópálya matrica ára. A havi matrica közel 71%-kal drágult, a 10 napos pedig 44%-kal kerül többe, azonban az éves jogosultságok ára csak 5%-kal nő, így a korábbiaknál is jobban megéri éves matricát venni (D1 kategóriában kb. 9 db tíznapos vagy 6 db havi matrica ára).


E-matrica mellé gépjármű asszisztencia igényelhető

Az asszisztencia – más néven autósegély biztosítás – D1 és D2 díjkategóriába sorolt járművekre vehető igénybe. Az egyes e-matricák érvényességéhez igazodóan 10 napos, havi és éves időbeli hatállyal megköthető eMatrica Assistance nevű autósegély biztosítást az Europ Assistance biztosító szolgáltatja. Az asszisztencia igényelhető:

  • magyarországi és európai hatállyal,
  • autómentés műszaki meghibásodás,
  • baleset és önhiba esetén,
  • helyszíni javítás,
  • gépjárműtárolás,
  • jármű hazaszállítása külföldről.

Magyarország területén garantált az 1 órán belüli kiérkezés. További információ a https://e-autopalyamatrica.hu/hu/ematrica oldalon található.

Fotó: Shutterstock
Fotó: Shutterstock



Megúszhatjuk a tévesztésért fizetendő ügyintézési díjat

Fontos tudnivaló, hogy az e-matricát minden esetben a díjköteles szakaszokra való felhajtás előtt kell megvásárolni, azonban ha az úthasználó 60 percen belül észreveszi, hogy e-matrica nélkül használja az adott utat, még megvásárolhatja az arra szóló jogosultságot, és így elkerülheti a pótdíjfizetést. A kellemetlenségek elkerülése végett vásárláskor, még a fizetés előtt ellenőrizzük a megadott rendszámot, felségjelet, járműkategóriát és az érvényességi időt.

A figyelmetlen, ugyanakkor jóhiszemű autósok számára jelenthet segítséget, hogy a fenti linken elérhető portálon vásárolt autópálya matricák esetében az üzemeltető Biorobotok Informatikai és Adatfeldolgozási Kft. Magyarországon forgalomba helyezett gépjárművek esetében átvállalja a tévesztés (téves díjkategória, rendszámelírás, téves felségjel) korrigálásáért fizetendő ügyintézési díjat.

Ez a cikk egy fizetett promóció, úgynevezett PR-cikk, megrendelője a Biorobotok Informatikai és Adatfeldolgozási Kft.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!