A kriptopiac beszakadt, de az új érmék bőven drágulhatnak (x)

2022. november 29. – 10:58

A kriptopiac beszakadt, de az új érmék bőven drágulhatnak (x)
forrás: calvaria.io

Másolás

Vágólapra másolva

A kriptopiac jelenleg stagnál, hiába várnak a befektetők a nagy durranásra. Persze ez az időszak is jó valamire, mégpedig hosszú távú befektetések indítására. Ha csak a nagyobb kriptovalutákat nézzük, a Bitcoin (BTC) a tavaly novemberi, 65000 dolláros csúcshoz képest jelenleg 19000 dollár körül mozog, míg az Ethereum (ETH) 4600 dollárról zuhant le a mostani 1300 dolláros értékre.

Vannak azonban új lehetőségek, mégpedig induló érmék formájában. Hiába van pangás a piacon, folyamatosan indulnak új kriptovaluta projektek, és ezek az új érmék még a tőzsdére kerülés előtti, úgynevezett előértékesítésen olcsón megvásárolhatók. Azért lehet érdemes beszállni ezekbe a projektekbe rögtön a legelején, mert olcsón juthatunk tokenekhez, amelyek ára aztán emelkedni kezd és sokszorosát kaphatjuk vissza, ha most beszállunk.

Több kriptovaluta előértékesítése kezdődött el az utóbbi hetekben, vagy indul el még 2022-ben. Összeállításunkban bemutatunk egy olyan, induló kriptovalutát, amely jellegét és piaci tulajdonságait tekintve is különleges. Ez az IMPT egy zöld kriptovaluta projekt, amely kiváló befektetési lehetőség azoknak, akik még az előértékesítésen vásárolni tudnak belőle.

Három másik kriptopénzről is írunk ebben a cikkben, hogy rögtön négy alternatívát is bemutassunk a jelenleg elérhető befektetési lehetőségekből.

IMPT – Zöld kriptovaluta a hosszú távon gondolkodóknak

Az IMPT egy új kriptoprojekt, amely a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére összpontosít, méghozzá karbonkreditek adásvételével és egy innovatív közösségi médiaplatform segítségével, amelyet azért hoztak létre, hogy a cégeket a szén-dioxid-kibocsátásuk csökkentésére ösztönözzék.

A blokklánc technológia innovatív használata lehetővé teszi, hogy a platform ellenőrizhető karbonkrediteket nyújtson, kiküszöbölve a szén-dioxid kreditekkel kapcsolatos átverések kockázatát. Az IMPT projekt már több mint tízezer partnerrel áll kapcsolatban a világ vezető márkái közül. Ez segít abban, hogy a projekt a szélesebb közönség elé kerüljön.

Az IMPT egy teljesen doxolt (az interneten fellelhető adatok alapján átvilágított), többéves tapasztalattal rendelkező, iparági vezetőkből álló csapattal rendelkezik. Az átláthatóságnak ezt a szintjét érdemes megjegyezni, mert ez jó előjel a projekt növekedése és hosszú távú fennmaradása szempontjából.

forrás: IMPT.io
forrás: IMPT.io

Az IMPT a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését célzó iparágat kívánja átalakítani. Méghozzá úgy, hogy a karbonkrediteket tokenizálja, és NFT-k formájában kínálja fel a felhasználóknak. Ez azt jelentheti, hogy minden egyes, az IMPT által értékesített karbonkredit megváltoztathatatlan és ellenőrizhető. Ezzel a megoldással az IMPT az iparág egyik legmegbízhatóbb platformja lehet.

Az IMPT három különböző lehetőséget kínál a felhasználóknak a karbonkreditek megszerzésére:

  • Egy magánszemély vagy szervezet közvetlenül vásárolhat szén-dioxid-kreditet.
  • Az IMPT több mint 10 ezer vezető márkával áll partnerségben. A magánszemély árut vásárolhat ezektől a kereskedőktől, hogy IMPT tokeneket szerezzen, amelyeket aztán karbonkreditre válthat át.
  • Ha egy vállalat csökkenteni szeretné a szén-dioxid kibocsátását, akkor csatlakoztathatja üzletét az IMPT-hez, és egy bizonyos árrést a szén-dioxid-kompenzációs projektekre fordíthat.

A karbonkredit megszerzése után a felhasználó átböngészi a tanúsítvánnyal rendelkező környezetvédelmi szervezetek listáját, és kiválaszt egyet, hogy ezáltal egy tonna szén-dioxid ellentételezését megvásárolja.

Ez a rendszer sokkal kényelmesebb és biztonságosabb, mint a hagyományos szén-dioxid-kompenzálási környezet. Az IMPT így akár a szén-dioxid-kompenzálás első számú platformja lehet a jövőben, egy olyan iparág képviselője, amely várhatóan jelentősen növekedni fog a következő években.

A projekt előértékesítésének első fázisa éppen lezárult. Összesen 600 millió IMPT tokent értékesítettek, darabját mindössze 0,018 dollárért, így a teljes bevétel elérte a 10,8 millió dollárt. A második szakasz már elindult, ahol ugyan kicsit magasabb áron lehet majd megvenni a tokent, de még mindig rendkívül kedvező áron.

Ha te is szeretnél IMPT tokent vásárolni, akkor keresd fel az IMPT.io weboldalt, ahol minden szükséges információt megtalálsz.

Dash 2 Trade – analitikai segítség a sikeres befektetésekért

Ez lehet az egyik legjobb kriptó, amibe érdemes lehet fektetni 2022-ben. A Dash 2 Trade egy új kriptoprojekt, amely segít a kereskedőknek és a befektetőknek, hogy megalapozottabb döntéseket hozzanak a kereskedés során. Ehhez a projekt különböző analitikai eszközöket kínál, két tudásszinten, akár ingyenes verzióban is.

A projekt kereskedési mutatókat, on-chain elemzést, valamint társadalmi hangulatelemzést kínál egy helyen, hogy a befektetők könnyebben észrevegyék a vételi és eladási lehetőségeket. A felhasználók értesítéseket kapnak CEX és DEX jegyzésekről, rendelkezésre áll egy pontozási rendszer is a felkapott kriptovalutákról, előértékesítésekről, tőzsdei bejelentésekről. Több hasznos szolgáltatás lesz egyetlen alkalmazásban.

forrás: Dash 2 Trade
forrás: Dash 2 Trade

A D2T token áll a Dash 2 Trade ökoszisztéma középpontjában. Mint a legtöbb altcoin, a Dash 2 Trade is ERC-20 token struktúrát használ. Ez azt jelenti, hogy a D2T token az Ethereum blokkláncon található, ami korlátlan lehetőségeknek enged utat a CEX és DEX jegyzésekhez. A Dash 2 Trade fejlesztői 2023 elejére ütemezték a tőzsdei jegyzések idejét.

A legjobb, nemrég indult kriptók nagyrészt előértékesítéssel indítják a piacra kerülésüket. A Dash 2 Trade is ezt követi, és ha az előértékesítés sikeres lesz, vagyis a Dash 2 Trade rendelkezik majd a tőzsdei bevezetéshez szükséges tőkével és közösségi támogatással, akkor hamar emelkedésnek indulhat az árfolyama.

A Dash 2 Trade előértékesítés kilenc fázisban zajlik majd, az első két fázis már lezárult, a 9. fázis előértékesítési tokenek ára már 0,0662 dollár lesz.

Ha érdekel ez a befektetési lehetőség, akkor keresd fel a Dash 2 Trade weboldalát további információkért!

Calvaria – Egy új „játssz és keress!” blockchain kártyajáték

A Calvaria egy új P2E kriptojáték, amelyben a játékosok NFT harci kártyákat gyűjthetnek, és egymás ellen játszhatnak velük. A játék egy túlvilági környezetben játszódik, és a játékosok mindegyike egyedi karakterrel és jellemzőkkel rendelkezik.

A Calvaria összes csatakártyája NFT, így a játékosok teljes mértékben magukénak tudhatják az általuk gyűjtött kártyákat. A játék rendelkezik egy beépített peer-to-peer piactérrel is, ahol a játékosok megvásárolhatják és eladhatják egymás között a kártyáikat.

A Calvariát az különbözteti meg a többi játéktól, hogy ingyenes. Bárki csatlakozhat a játékhoz és kaphat egy ingyenes kezdő paklit anélkül, hogy RIA tokeneket vagy NFT-ket kellene vásárolnia. Valójában az új játékosoknak még kriptotárcára sincs szükségük ahhoz, hogy csatlakozzanak a Calvariához, így ez a játék elérhetővé válik a hagyományos kártyajátékosoknak is.

forrás: Calvaria.io
forrás: Calvaria.io

Azok a játékosok, akik rendelkeznek RIA-val, a játék saját pénzével, szavazati joggal is rendelkeznek, és meghatározhatják a Calvaria jövőjét, ami azért fontos, mert így a játékosok maguk alakíthatják a játék jövőbeli változásait.

A RIA token képezi a Calvaria gazdaságának gerincét. Ezeket a RIA tokeneket jutalomként osztják szét a játékosok között, amikor csatákat nyernek, vagy más feladatot teljesítenek. A RIA tokeneket ezután NFT harci kártyák vásárlására lehet felhasználni, lehetővé téve a játékosoknak, hogy változatos paklikat építsenek a csatákhoz.

A RIA tokeneket a Calvarián belüli lekötéshez is fel lehet majd használni. Azok a felhasználók, akik a RIA tokenjüket a platformra teszik fel, passzív jutalmakat kapnak.

A projekt előértékesítése során 300 millió RIA token talál gazdára, vagyis a teljes kínálat 30 százaléka lesz elérhető. Ha te is szeretnél vásárolni belőle, akkor a Calvaria weboldalán minden szükséges információt megtalálsz.

RobotEra – Metaverzum játék emberszerű robotokkal

A RobotEra lehet az egyik legjobb kripto projekt, amely 2022-ben bemutatkozik a piacon. Érdekessége, hogy saját metaverzumot hozott létre, amelynek robotok a főszereplői. A játékosok ezeknek a robotoknak a képében, avatárként jelennek meg. A robotok emberi tulajdonságokkal és képességekkel rendelkeznek, földeket vásárolhatnak, azokra építkezhetnek, földjeikből nyersanyagot bányászhatnak, azokat feldolgozhatják, ahogy egy valódi ipari termelésben. A résztvevők megszervezhetik saját társadalmukat, és irányíthatják a működésüket. A RobotEra játékosok egy NFT-n keresztül kapják meg avatárjukat, ez a robot NFT a játékosok megtestesülése a metaverzumban.

Az ökoszisztéma a kriptovaluták és a digitális eszközök előnyeit teljes mértékben kihasználja, ugyanakkor a felhasználóknak nincs szükségük programozási ismeretekre.

forrás: robotera.io
forrás: robotera.io

A RobotEra világának saját valutája a TARO token, amely az ERC-20-as szabványt használja. Minden tranzakció, amely a RobotEra metaverzumán belül zajlik, az TARO-ban történik. A virtuális ingatlanok kereskedelme, az NFT-k adásvétele, a földterülettel kapcsolatos ügyletek és még sok más is a TARO használatával lehetséges.

A TARO-hoz hozzájutni jelenleg előértékesítésen lehet, amely több szakaszból áll. Ezekben a szakaszokban egyre drágább lesz a token, ezért érdemes lehet minél előbb csatlakozni az előértékesítési folyamathoz.

A vásárláshoz szükség van egy Metamask tárcára, ezt kell csatlakoztatni az előértékesítési felülethez, ahol a token megvásárolható. Fontos tudni, hogy minimum 1000 TARO-t lehet vásárolni. Ha szeretnél többet tudni erről a kriptóról, akkor látogass el a RobotEra honlapjára!

A weboldalon közölt információk a reklámozó/hirdető által meghatározott tartalmú reklámnak minősülnek, nem pedig a Telex.hu-t kiadó Van Másik Zrt. tanácsának, javaslatának, vagy kereskedelmi felhívásának. Mielőtt a pénzügyeit érintő bármilyen döntést hozna minden esetben konzultájon szakemberrel.

Ez a cikk egy fizetett promóció, úgynevezett PR-cikk, megrendelője a Finixio Ltd.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!