Gianni Annoni térdműtétéről Hangody László professzort kérdeztük (x)

2022. október 25. – 10:55

Gianni Annoni térdműtétéről Hangody László professzort kérdeztük (x)

Másolás

Vágólapra másolva

Gianni Annoni térdproblémáját több műtéttel és egy elülső keresztszalag pótlással kezelték különböző intézményekben. A korábbi beavatkozások után ismét műtétre volt szükség, a Dr. Rose Magánkórházban Prof. Dr. Hangody László artroszkópos porcfelszín ellátás keretében kezelte a kialakult porcfekélyeket, így előzve meg a térdprotézis beültetését. A műtét részletei és Gianni tapasztalatai videónkban láthatóak.

Sportsérülések okozták a térdproblémákat

Gianni Annoni egész életében térdproblémákkal küzdött, sportsérülések miatt több műtéten átesett már korábban is. Az első műtétre 15 éves korában került sor, ekkor artroszkóppal műtötték Olaszországban, jelenlegi fájdalmaival rutinos betegként jelentkezett be a Dr. Rose Magánkórházba.

Nagyon sokat hallottam korábban Hangody professzor úrról – mesélte Gianni, aki ebben az esetben külön receptet is kapott a gyógyuláshoz: Hangody professzor nyugalma és határozottsága biztatóan hatott rá akkor is, amikor a műtéti megoldás mellett döntöttek.

Az artroszkópos műtét részletei

„Gianninak degeneratív porc bántalmai vannak, amit megelőzött egy évekkel korábban elszenvedett elülső keresztszalag szakadás. Más intézetben sok évvel ezelőtt történt egy keresztszalag pótlás, ez egy biomechanikai stabilizáló műtét, ami arra hivatott, hogy a porckopást lassítsa, illetőleg a térdet stabilizálja. Ez a műtét hasznos volt, de elteltek az évek, és ahol a legnagyobb volt a terhelés, ott kialakultak kisebb porcfekélyek, és most az a célunk, hogy ezeket időben kezelve egy minimál invazív technikával segítsünk a bántalmakon. Ez egy lehetőség arra, hogy az egyébként fenyegető térdízületi protetikai beavatkozást elkerüljük” – foglalta össze a műtéti tervet Hangody László professzor.

Az ortopédiai műtét technikai részleteiről megtudtuk: „Az artroszkópos porcfelszín-ellátás ma már rutinműtétnek számít, kicsi, 2-4 mm-es lyukakból bevezetünk egy optikát az ízületbe, ott szétnézünk, végigtapogatjuk a felszíneket, megnézzük, hogy hol, milyen minőségű, mert a legjobb képalkotó eljárás sem tud százszázalékos választ adni. Megállapítjuk, hogy melyik a használható porc és melyik az, amit helyettesíteni kell, és ugyanezzel az artroszkópos technikával el is tudjuk végezni azokat a manipulációkat, amelyekkel porcfelszínt lehet képezni.”

Fotó: Prof. Dr. Hangody László, a Dr. Rose Magánkórház ortopéd-traumatológus szakorvosa
Fotó: Prof. Dr. Hangody László, a Dr. Rose Magánkórház ortopéd-traumatológus szakorvosa

Közvetlenül a műtét után

A műtét utáni ébredés is zökkenőmentes volt. „Nem emlékszem semmire, annyit tudok, hogy két kedves hölgy megfogta karomat, és miután elaludtam, majd mély álomba merültem, semmi fájdalmam nem volt. Most éppen jég van a térdemen és alig várom, hogy jöjjön a gyógytornász, aki elmondja, milyen gyakorlatokat végezzek. És persze azt, hogy mikor jön a professzor, aki majd elmondja mikor mehetek haza” – mesélte Gianni közvetlenül a műtét után.

A legfontosabb, hogy egészségünket biztonságban tudjuk

Gianni kiemelte, hogy a Dr. Rose Magánkórház a műtéten túl is fontos az egész családja számára, hiszen minden évben részt vesznek feleségével egy teljes körű kivizsgáláson. Ilyenkor úgy érzik, szinte hazajönnek a Dr. Rose-ba, ahol a szakértő gondoskodáson túl természetesen fontosak a körülmények és a kedves figyelem is.

Ez a cikk egy fizetett promóció, úgynevezett PR-cikk, aminek a megrendelője a Dr. Rose Magánkórház

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!