„Beyond Zero – Túl a zéró emisszión” néven indította útjára átfogó vállalati stratégiáját a Toyota (x)

2022. szeptember 13. – 10:53

frissítve

„Beyond Zero – Túl a zéró emisszión” néven indította útjára átfogó vállalati stratégiáját a Toyota (x)
Kép: Toyota

Másolás

Vágólapra másolva

A világ legnagyobb és legzöldebb autógyártója, az Európában már 80%-ban részben vagy teljesen elektromos autókat (azaz az öntöltő hibrid elektromos, a plug-in hibrid elektromos, az akkumulátoros elektromos és a hidrogén üzemanyagcellás elektromos modelleket) értékesítő, és ezen technológiák fejlesztésében globálisan vezető szerepet betöltő Beyond Zero foglalja össze vállalati stratégiáját, amely az elektrifikáció és a mobilitás területén betöltött vezető szerep mellett a legmagasabb szintű ügyfélélmény és a társadalmi felelősségvállalás pilléreire támaszkodik.

A világszintű, és immáron a magyarországi újautó értékesítések tekintetében is első helyen álló Toyota évekkel ezelőtt megfogalmazta, hogy a jövőben nem a világ legnagyobb autógyártója, hanem a világ elsőszámú mobilitási szolgáltatója kíván lenni, a most „Beyond Zero – Túl a zéró emisszión” néven meghirdetett, négy fő pillérre támaszkodó vállalati stratégia azonban ennél is átfogóbb jövőképet fogalmaz meg a vállalat számára.

Úttörő, vezető szerep az elektrifikációban

A Toyota negyed évszázaddal ezelőtt, a világ első öntöltő hibrid elektromos autójának bemutatásával indította újtára a mára az egész autóipart átformáló elektromos forradalmat, és azóta is vezető szerepet tölt be a részen vagy teljesen elektromos meghajtások fejlesztése területén. A városi forgalomban akár 50-80%-ban emissziómentes közlekedést lehetővé tévő öntöltő hibrid elektromos hajtással kapcsolatos mintegy 24.000 szabadalmat három éve ingyenesen versenytársaival megosztó Toyota legújabb modelljeiben már a világ legfejlettebb, ötödik generációs hibrid hajtása működik (az első ezek közül a most ősszel érkező Corolla Cross közepes méretű SUV), miközben a harmadik generációs plug-in hibrid elektromos technológia révén a konnektoros hibridek területén is élen jár a vállalat. Az akkumulátoros elektromos technológia fejlesztésében ugyancsak első helyen álló Toyota tavaly bejelentette, hogy 2030-ig nem kevesebb, mint 30 vadonatúj tisztán elektromos Toyota és Lexus modellt mutat be világszerte. Még idén bemutatkozik a dedikáltan akkumulátorosnak fejlesztett bZ (beyond Zero) sorozat első tagja, a Toyota bZ4X nagyméretű SUV, és az első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett Lexus, az RZ nagyméretű SUV is.

Emellett nem csupán az elektromos hajtást alapjaiban megújító szilárdtest akkumulátorok érkeznek hamarosan, de 2030-ra a ma Európában 99%-ban öntöltő hibrid elektromos autókat értékesítő Lexus Európában, Észak-Amerikában és Ázsiában 100%-ban akkumulátoros elektromos modelleket értékesít majd. Miközben a Toyota globális kínálatában 2025-re egyetlen olyan modell sem szerepel majd, amely ne lenne elérhető valamilyen részben- vagy teljesen elektromos hajtással, a vállalat 2030-ra minimum évi 1 millió zéró emissziós autót értékesít majd.

Kép: Toyota
Kép: Toyota

Ez utóbbiba az akkumulátoros elektromos modellek mellett beleszámítanak a melléktermékként tiszta vizet kibocsátó hidrogén üzemanyagcellás elektromos autók is, amelyek kapcsán korábban a Toyota 5700 szabadalmat tett ingyenesen elérhetővé versenytársai számára. Ígéretes fejlesztéseket folytat emellett a japán autógyártó a közel zéró emissziós hidrogén belsőégésű technológia kapcsán is, amely hatalmas lendületet adhat a hidrogén infrastruktúra kiépítésének. A vállalat célja, hogy a környezetbarát technológiák széles tárháza révén minden ügyfele számára a felhasználási körülményeknek megfelelő lehető legoptimálisabb zöld alternatívát kínálja.

Élenjáró szerep a mobilitás területén

Az autonóm autózás, a mesterséges intelligencia és a robotikai fejlesztések területén is élenjáró Toyota nem csupán különböző mobilitási és autómegosztó szolgáltatókban bír részesedéssel, Kinto néven hamarosan Európában is bemutatkozó saját mobilitási szolgáltatását is elindította, és különböző startup inkubátor programokat is útjára indított. Fontos fejlesztési terület emellett a Toyota számára a mozgáskorlátozottak és idősek közlekedését segítő eszközök, az embereket támogató robotok, vagy épp a zéró emissziós, autonóm tömegközlekedés fejlesztése.

Kimagasló ügyfélélmény

A Toyota és Lexus márkákra jellemző legendás megbízhatóságon túl a Toyota a márkakereskedésekben megtapasztalt ügyfélélmény és ügyfélkiszolgálás tekintetében is vezető szerepere törekszik a japán hagyományokra alapozva. A Beyond Zero stratégia emellett az ügyfélélmények közé sorolja a Toyota és Lexus modellekben sztenderdizált aktív biztonsági rendszerek és vezetéstámogató technológiák páratlanul széles tárházát, amelyek révén nem csupán a Toyota és Lexus modellek tulajdonosai és használói, de a közlekedés többi szereplője is sokkal nagyobb biztonságban érezheti magát.

Társadalmi felelősségvállalás

A Toyota célul tűzte ki, hogy hozzájáruljon egy jobb, élhetőbb, fenntarthatóbb társadalom kialakításához, amelyben szerepet kap nem csupán az idősekről való gondolkodás, hanem saját korlátaink legyőzésére inspiráló olimpiai, paralimpiai és speciális olimpiai mozgalom támogatása, vagy épp a fenntartható, zöld, mindenki számára egészséges életteret biztosító jövőhöz való hozzájárulás. Ezt segítik elő a Toyota zéró emissziós technológiákat célzó, a közúti közlekedésen túl a vasúti, vízi és légi közlekedésre egyaránt kiterjedő és a fenntartható épületenergetikát is lefedő fejlesztései is. Mindezek kvintesszenciája, a jövő fenntartható városának prototípusa, a Fuji hegy lábánál felépülő Woven City is, amely a világ vezető tudósai által benépesített, mintegy élő laborként szolgáló település – is segít majd ezen célkitűzések gyakorlatba ültetésében.

Ez a cikk egy fizetett promóció, úgynevezett PR-cikk, megrendelője a Toyota.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!