Veszélyben a férfiak? Gondolatok a férfiegészségről (x)

2022. szeptember 8. – 10:59

Veszélyben a férfiak? Gondolatok a férfiegészségről (x)
Forrás: Dr Rose Magánkórház

Másolás

Vágólapra másolva

A Dr. Rose Magánkórház professzorai és főorvosai fogtak össze, hogy felhívják a férfiak figyelmét egészségük megőrzésének fontosságára. 40 éves kor felett már tudatosan kell tennünk a hosszú és egészséges életért, nem csak magunkra, de családunkra is gondolva. Nagyrészt rajtunk múlik, hogy az élet második felét szellemileg, lelkileg, testileg frissen, harmóniában éljük-e. Már apró változtatások is segítenek abban, hogy plusz éveket nyerjünk és életminőségünk javuljon.

A magyar férfiak legfőbb halálokai között a szív- és érrendszeri problémák, a daganatos megbetegedések, köztük a tüdő, a vastagbél és a prosztata rosszindulatú elváltozásai szerepeltek. Az elmúlt pár évben a koronavírus járvány miatt az egészségügyi szűréseken résztvevők száma a korábbiakhoz képest drasztikusan visszaesett, itt az ideje, hogy tudatosan tervezzük a jövőnket és komolyan vegyük az egészségi állapotunkat.

Forrás: Dr. Rose Magánkórház – Prof. Dr. Préda István, Dr. habil Lelbach Ádám, Prof. Dr. Hangody László, Dr. Varga József ​
Forrás: Dr. Rose Magánkórház – Prof. Dr. Préda István, Dr. habil Lelbach Ádám, Prof. Dr. Hangody László, Dr. Varga József ​

Dr. Préda István kardiológus, belgyógyász professzor, Dr. Habil Lelbach Ádám belgyógyász, gasztroenterológus, geriáter és hipertonológus főorvos, Dr. Hangody László ortopéd-traumatológus szakorvos professzor és Dr. Varga József urológus főorvos foglalták össze a legfontosabb tudnivalókat a férfiak egészségével kapcsolatban.

Legtöbb áldozatot a szív- és érrendszeri betegségek követelnek, közel annyit, mint más halálokok együttesen.

A szív- és érrendszeri betegségek kialakulására hajlamosító tényezők:

  • Az egyik legfontosabb hajlamosító tényező a magas vérnyomás.
  • A magasabb koleszterinszint és a cukorbetegség is összefüggésben van a szív- és érrendszeri kóros elváltozások kialakulásával.
  • A túlsúly és mozgásszegény életmód.
  • A genetika fontos hajlamosító tényező a szív- és érrendszeri betegségek kialakulására.

Mit tehetünk a szív- és érrendszeri problémák megelőzése érdekében?

  • A szív- és érrendszeri betegségek kapcsán is fontos a szűrés és a kivizsgálás.
  • Magasabb a vérnyomás esetén a megfelelő vérnyomást kell beállítani: 135/90 Hgmm alá.
  • Magasabb koleszterinszint esetén, el kell kezdeni a koleszterinszint csökkentését.
  • Túlsúly esetén a megfelelő testsúlycsökkentést kell elérni, szénhidrátszegény ételek fogyasztásával, rendszeres mozgással.
  • Az egészségmegőrzést elsősorban a rendszeres testmozgás és a megfelelő táplálkozás megtartása teszi leginkább lehetővé.

Praktikus tanácsok a táplálkozásra vonatkozóan:

  • Részesítsük előnyben a szárnyasok fogyasztását a marhahússal vagy a sertéshússal szemben.
  • Mérsékelt húsfogyasztás javasolt.
  • Csökkentsük a só bevitelét.
  • A tojásfehérje ideális fehérjeforrás.
  • Fogyasszunk sok rostban gazdag zöldséget.
  • Igyunk megfelelő mennyiségű folyadékot.
  • A hiányzó vitaminokat és ásványi anyagokat pótoljuk.

Hogyan lehet megelőzni a mozgásszervi problémákat?

  • A megelőzés része lehet a mozgásszervi szűrés is, amely idejekorán felhívja a figyelmet az esetleges problémákra.
  • Fokozatosan kezdjünk sportolni, mert a hirtelen megkezdett intenzív sportoláshoz nem adaptálódnak sem az izmok, sem a szalagok, sem a csontrendszer – és ez általában sérülésekhez is vezet.
  • Gyakori balesettípusok az idősödő férfiak labdarúgása közben elszenvedett Achilles-ín szakadása, a térd porcsérülései, szalagsérülések és izomhúzódások. Ezeket rendszeres sportolással, fokozatos terheléssel és bemelegítéssel tudjuk elkerülni.
  • Jellemző baleseti forrás, amikor túlsúllyal kezd el valaki intenzíven sportolni, akár csak futni, ilyenkor egy kis gödör is elég a súlyos térdsérülés elszenvedéséhez, mert a testünk nem tud korrigálni. Ne akkor kezdjünk el sportolni, amikor már kialakult a túlsúly!
  • Úgy őrizhetjük meg mozgásszervi fittségünket, ha a fiatalon megkezdett sportolást nem hagyjuk abba, és egész életünket végigkíséri az – aktuális korosztályunknak megfelelő – aktív sportolás.
  • Amikor elkezdünk sportolni, akkor fokozatosan és rendszeresen sportoljunk.

A mozgásszervi betegségek az élet hosszúságát is meg tudják határozni. A vezető halálokok között szerepel az időskori elesés, a combnyaktörésből fakadó másodlagos halálozás. Minél később kerülnek az ízületek olyan állapotba, hogy már nem alkalmasak az aktív mozgásra, annál hosszabb lesz az életkor.

A prosztatarák a férfiak egyik leggyakoribb daganatos megbetegedése

Magyarországon évente 4500 férfinél fedezik fel a prosztatarákot és 1000 férfi halálát okozza a prosztata daganata. A tudományos adatok szerint a betegség kialakulása összefüggésben van a táplálkozással, a mozgással.

  • A prosztata daganat ugyan nem öröklődik, de háromszor akkora a valószínűsége a kialakulásának annál a férfinél, akinek a felmenői között előfordult a betegség.
  • Egyértelműen bizonyított, hogy egyes szakmákban dolgozóknál, akik kadmiummal sűrűn érintkeznek (elemekkel, akkumulátorokkal, hegesztéssel, forrasztással foglalkoznak), sokkal nagyobb valószínűséggel alakul ki rosszindulatú prosztata daganat.
  • A prosztata daganat megismerhető, gyógyítható, a PSA-szint mérésével, és egyszerű és pontos vizsgálatokkal kiváló diagnózist lehet adni.
  • Ugyanazt a táplálkozást javasolja az urológus is, mint a kardiológus, mert a szív- és érrendszeri betegségek, és a prosztatarák is kialakulásának esélyét is hasonló táplálkozással lehet csökkenteni.

Az elmúlt 30 évben azonban óriási fejlődésen ment keresztül a prosztatadaganatok gyógyítása. Ma már tökéletesen ki lehet vizsgálni a betegséget, meg lehet mondani, hogy milyen stádiumban van a beteg, illetve melyik az az eljárás, amivel meg lehet gyógyítani. Nem kell a betegségtől megijedni, viszont szakemberhez kell fordulni, és rendszeresen kell szűrésre járni.

Várható élettartam és a szűrővizsgálatok kapcsolata

40-50 éves kortól a férfiaknak is rendszeres szűrővizsgálatokon javasolt részt venniük. A leggyakoribb halálokok – a szív- és érrendszeri betegségek mellett – a daganatos betegségek, ezek között is a tüdőrák, a vastagbélrák és a prosztatarák. Ezen betegségek felfedezésére mind létezik megfelelő szűrővizsgálat. A születéskor várható élettartam a magyar nőknél 80 év körüli, férfiaknál 72 év, ebből is világosan látszik, hogy a férfiak életkilátásain szűrővizsgálatokkal is javítanunk kell. Orvosi javaslat, hogy 40 éves kor felett rendszeresen vegyük igénybe ezeket a szűrővizsgálatokat, illetve a testmozgást és az egészséges táplálkozást tegyük mindennapjaink részévé. Mindezt nemcsak önmagunkért, hanem azokért is, akikért felelősséggel tartozunk: családunkért és a környezetünkért is.

A Dr. Rose Magánkórház professzorai és főorvosai kihangsúlyozták, hogy a férfiaknak aktívan részt kell venniük egészségük megőrzésében. Az egészségben eltöltött évek számát nagymértékben növelhetjük, ha elmegyünk az ajánlott szűrővizsgálatokra​, illetve a testmozgást és az egészséges táplálkozást mindennapjaink részévé tesszük.

Ez a cikk egy fizetett promóció, úgynevezett PR-cikk, aminek a megrendelője a Dr. Rose Magánkórház

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!