„Az elhallgattatott nőkért énekelek” – Interjú Lirazzal, a perzsa-izraeli művésznővel(x)

2022. március 8. – 11:25

„Az elhallgattatott nőkért énekelek” – Interjú Lirazzal, a perzsa-izraeli művésznővel(x)
Kép: Liraz – Forrás: SHAI FRANCO / SHAI FRANCO

Másolás

Vágólapra másolva

Szembement a szabályokkal, titkos és tiltott együttműködésben hozta létre legutóbbi albumát (Zan), az AppleTV Teherán sorozatában Moszad ügynöknőt alakít, körüllengi a titokzatosság, és fársziul énekli a 70-es évekre hajazó elektropopot – Liraz, a perzsa-izraeli díva tud egyet s mást a női önmegvalósításról. A Budapest Ritmo sztárját kérdeztük nőnap apropóján. Április 9-én hallhatjátok élőben az Akváriumban.

Fárszi nyelven énekelsz, számaid titokban születtek iráni zenészek közreműködésével. A közösségi médiában terjednek a videók, amiken perzsa nők a zenédre buliznak – amiért le is tartóztathatják őket. Miért vállaltál ennyi kockázatot?

Az iráni nőket elhallgattatták. A forradalom óta tilos a nyilvános éneklés, tánc, és a családon belül is korlátozva vannak. Még az én családomban is, Izraelben, ami szabad ország, még itt is azt tapasztaltam, hogy kislánynak és nőnek lenni nehezebb. Nem mehetek Iránba, nem tudok aktívan részt venni a helyzet megváltoztatásában, de legalább a dalokon keresztül tudok üzenni az iráni nőknek.

Olyan videókat küldtek, amiben a nők lekapják a csadort, ami alatt Versace van, és a számaimra buliznak.

Nekem ez megtisztelő. Azt akarom, hogy legyen öröm, zene és tánc az életükben.

A karriered és az életed is titkok szövik át. A Teheránban kémnőt alakítasz, az albumod munkálatai is titokban folytak, mi ez a konstans titokzatosság?

Kezdjük ott, a nevemben is benne van ( a Liraz jelentése héberül: „Én titkom”) mindig is őrizgettem titkokat a szívemben. Sokáig tartott, amíg rájöttem, honnan is jön ez. Az, hogy két albumon is fárszi nyelven énekelek, és ahogyan együttműködtem iráni zenész barátaimmal azt jelenti hogy a titkaimra fény derült – de még maradt a tarsolyomban. A következő albumon adom ki a legnagyobb titkom, várjátok ki.

A saját gyökereid felkutatása, izraeli perzsaként, maga is lázadás volt. Melyik éned erősebb, a lázadó, vagy a gyökereket kereső és ápoló?

Jó kérdés, sokat vívódtam a két véglet között. Mára megtanultam összekötni a kettőt és beengedni a múltam, de közben menni előre az álmaim felé. Tudatosan építkezek a múltból, hiszen ez az én történetem. Egy hangszernek tekintem magam, ami a saját történetem, és az iráni nők történetét szólaltatja meg.

Perzsa electropopban utazol, erős retro érzettel. Mi vonzott a 60-as 70-es évek iráni előadóihoz?

Teljesen belezúgtam a 70-es évek zenéjébe, a perzsa hagyomány rétegei is benne vannak, ehhez jönnek az Európában tanult iráni zenészek tapasztalatai, és az egészből gyúrtak egy pszichedelikus popzenét, amit imádok. Különösen a női énekesek ihlettek meg, sokan közülük nem adták fel a karrierjüket, a Forradalom után sem. A hangjukból kicseng az erő és bátorság, mindeközben nagyon stílusosak.

Sokat hivatkozol interjúkban anyukádra és a nagymamáidra. Szerinted mennyire határoznak meg minket nőket a női felmenők?

Teljesen. Mindig felnéztem a családom női tagjaira, inspiráltak, elképesztően rátermettek. Iránban de később az emigráció után Izraelben is meg kellett érte küzdeniük, hogy a férfiak hallgassanak rájuk. Mindkét nagymamámat férjhez adták tizenöt évesen, sok gyereket szültek ,de a maguk módján küzdöttek a szabadságukért. Mindegyikükre felnézek, minden nő a családomban megvívta a maga harcát.

Forrás: SHAI FRANCO / SHAI FRANCO
Forrás: SHAI FRANCO / SHAI FRANCO

Szerinted mi a nők szuperereje?

Hogy egyszerre tudnak anyák, feleségek, jó emberek lenni és a karrierjükben is helyt állni… és újabb és újabb álmokat szőni.

A háború folyamatosan szedi áldozatait, és még a pandémián sem vagyunk túl. Mit tanácsolsz a azoknak, akik most nehéz és bizonytalan helyzetben vannak?

Mindig emlékeztetem magam, hogy a dolgok változnak, amikor nagyon rossz, az is elmúlik. A remény képessége nagyon fontos nekem.

Mit üzensz a magyar nőknek?

Mindegy, hogy hol él egy nő, szabad országban vagy nem, nagyon fontos hogy bízzon magában, kövesse az álmait, hallassa a hangját. Ne érje be kevesebbel csak azért, mert nő, hanem használja az erejét. Mi nők nagyon erősek vagyunk, önmagunkban is, de együtt még inkább.

Lirazt a Budapest Ritmo fesztiválon láthatod először élőben Magyarországon - április 9-én. A fesztivál többi napján is különleges koncertek; torokszorító fado, bosnyák, blues, dél-olasz transz-folk, luzofón rítus és sok más zenei meglepetés vár a térség egyik legnagyobb világzenei eseményén. Tudj meg többet >>> www.budapestritmo.hu

(Ez a cikk egy fizetett promóció, úgynevezett PR-cikk, aminek a megrendelője a Hangvető Kft.)

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!