Biztonsági kisokos egy elektromos autóhoz (x)

2021. november 19. – 10:58

Biztonsági kisokos egy elektromos autóhoz (x)
Forrás: Porsche Hungaria

Másolás

Vágólapra másolva

Az elektromos autók teljesen máshogy épülnek fel, és máshogy is kezelendők, mint belsőégésű társaik – legyen szó napi használatról, töltésről, vagy egy esetleg sérülésről, balesetről. Annak érdekében, hogy pontosabb kép alakulhasson ki az elektromos autózás biztonsági kockázatairól, összegyűjtöttük, melyek a valós és melyek a valótlan kockázatai egy elektromos autó használatának.

Alapvetően egy elektromos autó a biztonságot tekintve nem jelent nagyobb kockázatot, mint egy hagyományosnak számító, viszont más helyen vannak a hangsúlyok, hiszen máshogyan is épül fel az autó. Az elektromos modellek lelke az akkumulátor: ez az az egység, ami a legfontosabb elem ezekben az autókban és ez az a pont is, amely nem megfelelő használat esetén kockázatot jelenthet. Ezért kiemelten fontos, hogy mit szabad és mit nem akkor, amikor kapcsolatba lépünk ezzel az egységgel: azaz töltjük az autó akkumulátorát.

Biztonságos töltés

Kulcsfontosságú, hogy megfelelő módon csatlakoztassuk a töltőhálózatra az autót, legyen szó akár otthoni, akár utcai töltésről. Sose használjunk olyan töltőkábelt, vagy olyan töltőegységet, ami sérült, vagy nem elektromos autókhoz tervezték.

Forrás: Porsche Hungaria
Forrás: Porsche Hungaria

A töltőegységek és kábelek szigetelése biztonságos, így annak használata közben nem kell áramütéstől tartanunk, sőt, rendeltetésszerű használat esetén a szigetelés tökéletesnek mondható, így az sem okoz biztonsági kockázatot, ha esőben töltjük a járművet. Mivel a rendszer földelése biztonságos, így nem érhet minket áramütés, ha töltés közben a töltőegységhez, vagy az autóhoz érünk. Megfelelő eszközök használata esetén el sem kezdődik a töltés, ha nem biztonságos annak csatlakoztatása a járműhöz vagy a töltőhöz.

Mit tegyünk, ha balesetet szenvedünk?

Ha balesetet szenvedünk egy elektromos autóval, akkor ahogy a belsőégésű motorral rendelkező autók esetében, úgy az elektromos meghajtású modelleknél is előfordulhatnak tűzesetek. Ezek esetében joggal merül föl a kérdés: oltható-e a vízzel az elektromos jármű? A válasz igen, azonban fontos kiemelni, hogy mint minden jármű oltását, az elektromos autók oltását is a tűzoltóknak kell végezniük, hiszen ők azok, akik komplex ismeretekkel rendelkeznek a tűz lehetséges okairól, és ők ismerik azt, hogy egy adott szituációban mi a legmegfelelőbb használandó oltóanyag. Ha ég a jármű, fontos, hogy biztonságos távolságból várjuk meg a tűzoltókat, mert csakúgy, mint egy belsőégésű motoros autó esetében, úgy egy elektromos jármű esetében is a tűz hatására mérgező anyagok szabadulhatnak fel, melyek belélegezve károsak az egészségre.

Mindig képesített szakemberhez forduljunk

Kiemelten fontos, hogyha balesetet szenvedtünk egy elektromos autóval, minél hamarabb bizonyosodjunk meg arról, hogy nem sérült-e meg az autó akkumulátora. Ha az autó akkumulátorán mechanikai sérülést látunk, esetleg gáz- vagy folyadékszivárgást, hőfejlődést tapasztalunk, azonnal kérjünk hozzáértő, szakmai segítséget!

Forrás: Porsche Hungaria
Forrás: Porsche Hungaria

Ha a balesetet szenvedett autó beindítható és mozgásra bírható, akkor se használjuk, hanem szállíttassuk el egy olyan márkaszervízbe, ahol elektromos autók szervizelésére képesített szakemberek dolgoznak, és vizsgáltassuk meg az autót. Erre azért van szükség, mert egy sérült akkumulátoregység akár a baleset után napokkal is lángra kaphat, emiatt kiemelten fontos a hozzáértő, szakember által végzett diagnosztikai vizsgálat lefuttatása.

Ez a cikk egy fizetett promóció, úgynevezett PR-cikk, megrendelője a Porsche Hungaria.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!