Kiss Tibi: Már kezdtem nem hinni semmiben
2024. december 21. – 21:10
Bajzáth Sándor műsorvezető társammal, addiktológiai konzultánssal ugyan megfogadtuk, hogy nem csak leszokástörténeteket mutatunk be a Felvonó műsoraiban, hanem konkrét segítséget nyújtókkal is beszélgetünk, a Quimbyből ismert Kiss Tibi legendás, sokaknak utat mutatható történetét nem tudtuk kihagyni.
3-5 évnyi tisztaság, az már egy jó kezdet – szokták mondani önsegítő csoportokban a tapasztaltabb felépülők. Tibivel már régóta szó volt arról, hogy beszélgetünk, de jó ideig az volt a kérése, hogy térjünk vissza erre egy kicsit később, mert még jobban szeretne a megerősödésére koncentrálni, mint a történetmesélésre. Negyedik felépülésben lévő évében jött el az ideje, hogy elkészüljön egy átfogó beszélgetés a mélypontokról, visszaesésről és az onnan kivezető útról.
Az ismertség egy függő esetében egyszerre lehet segítség, de sokszor extra teher is. Mindamellett, hogy sokkal több támogatást kap egy színpadi ember, mint mondjuk egy villanyszerelő, és mondjuk jobb egzisztenciális körülményekkel próbál felépülni, az árnyas oldalon ott van az is, hogy kirakatban éli az életét, figyeli a közönség, személyét legendák övezik, akár a használattal kapcsolatban, akár azzal, hogy végül is tiszta, vagy sem.
A beszélgetésben megint érintettünk egy számomra fontos témát, amikor orvosok ajánlják, hogy egy betegségre napi 1-2 deci bort nyugodtan igyon a páciens. Tibi visszaesése is egy ilyen esethez volt köthető, a szinte receptre felírt 1-2 decitől hamar eljutott oda, hogy nem tudatosan, de újra padlóra került.
Szintén fontos téma, hogy hogyan zajlik a tisztulás, amikor valakinek a felépülésén egy szűk közösség megélhetése múlik, és amikor a visszatérését egy szélesebb közönség is várja. Felmerül a kérdés, hogy a népszerűség segítség, vagy akadály a leszokásban? Segít -e egyáltalán a művészetében a józanság, vagy kiöli a kreativitást?
Ahogy alkoholizmusukról ismert írókról is sokszor kiderült, hogy egy betűt nem írnak le részegen, fontos gondolat volt számomra, hogy a zenekar legismertebb dalait Tibi józan időszakában írta. Története nem csak zenészeknek nyújthat segítséget.
Témajavaslatokat, saját történeteket, kérdéseket a felvono@telex.hu címre várunk.
A Felvonó adásai a Telex saját lejátszóján kívül a Telex Podcast YouTube-, Spotify és Apple Podcast-csatornáin is elérhetők, iratkozzatok fel!
Ha úgy érzi, hogy kezdi elveszíteni a kontrollt a droghasználat felett, és hiába próbálkozik, nem sikerül józannak maradni, kérjen segítséget, és tudjon meg többet a lehetőségeiről! Az alábbi linken a KékPontnál az online tanácsadás anonim, ingyenes és titoktartási kötelezettség által védett. https://kekpont.hu/online-tanacsadas/ A Narcotics Anonymous (Névtelen Drogfüggők) pedig olyan felépülő függők, férfiak és nők ingyenesen látogatható közössége, akiknek a drog jelentős problémává vált. A tagság egyetlen feltétele a használat abbahagyásának vágya. www.nahungary.hu