Küzdelem a rákkal és fenntarthatóság a gyakorlatban – jönnek a Telex új podcastjai

Legfontosabb

2023. július 3. – 14:11

Küzdelem a rákkal és fenntarthatóság a gyakorlatban – jönnek a Telex új podcastjai

Másolás

Vágólapra másolva

Július első hetében két új podcasttal jelentkezünk: indul a Rákeltérítő és a Kisbolygó!

A Rákeltérítőben egy nehéz, de fontos és sokakat érintő témát, a daganatos betegséggel érintett emberek küzdelmeit dolgozza fel Markovits Ferenc exrádiós meghívott vendégek segítségével, az ő történetük bemutatásával. A maga is ráktúlélő műsorvezető daganatos betegségen átesett hírességekkel, érdekes civilekkel, családtagjaikkal és orvosaikkal beszélget hetente nagyjából egy órában. Az adásokból megismerhetjük a betegség és a gyógyulás történetét, sok személyes, de általános tanulságokat hordozó részletre fény derül, a legnehezebb pillanatokról is tabumentesen lesz szó.

A téma részletes feldolgozását különösen indokolttá teszi, hogy a rákbetegség Magyarországon sajnos az európai átlagnál jóval gyakoribb, és szinte minden rákstatisztikában az utolsó helyek valamelyikén áll az ország. Vagyis a rák sokak valóságában van jelen, ugyanakkor nagyon nehéz élethelyzeteket eredményez, melyekben az érintettek (a betegek és közeli hozzátartozóik egyaránt) sokszor egyedül, reményvesztetten, információhiányosan bolyonganak.

A Rákeltérítő akár érintetteknek, akár a téma iránt más okból érdeklődőknek nyújt hasznos tudást, támaszt, reményt, miközben érdekes emberi történeteket ismerhetünk meg. Az évad vendégei között szerepel többek között Epres Attila, Halász Judit, Cserhalmi György és Tallós Rita. Az első részt már hétfő délután publikáljuk, és a következő hónapokban minden héten hétfőn délután 5-kor jelentkezik a friss adás a Telex podcastos felületein: Apple, YouTube, Spotify és Google Podcast.

Másik új műsorunk a Kisbolygó: Nagy Réka, az Ökoanyu fenntarthatósággal foglalkozó Facebook-oldal szerkesztője és a Komposzt podcast műsorvezetője új műsorral jelentkezik a Telexen. A Kisbolygóban a zöld kérdéseket emberközeli, megoldásfókuszú módon közelítjük meg, adásonként más-más, a mindennapi élethez szorosan kapcsolódó témáról lesz szó meghívott szakértők segítségével.

A műsorban arra helyezzük a hangsúlyt, mit tudunk tenni a saját életünkben, mire jó figyelni, mit érdemes tudni a napjainkat átható környezeti kérdésekről. Az évadban téma lesz többek között a nyár és a fenntarthatóság a városban, a fast fashion, a vízgazdálkodás, a vállalati greenwashing és a tömegturizmus. A podcast első adása július 4-én, kedden élesedik, és a következő időszakban minden héten kedden délután 5-kor jönnek majd az új részek az összes felületen: Apple, YouTube, Spotify és Google Podcast.

Az új műsorok részeit az eddigiekhez hasonlóan minden héten kitesszük a Telexre, de annak, aki nem akar lemaradni, továbbra is érdemes lesz feliratkoznia a csatornáinkra:

Csatornáinkon továbbra is megtalálhatók eddigi évados műsoraink, és szerencsére egyik sem évült el; a gasztro iránt érdeklődőknek ajánljuk Ács Bori és Keve Marci műsorát, az Ízfokozót, a true crime-rajongóknak pedig a Nyomozót, amelyben egy valódi, magyar bűnügyet dolgozott fel Janecskó Kata és Munk Veronika.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!