Vizsgálatot indít a francia ügyészség az olimpia nyitóünnepségének rendezőjét érő halálos fenyegetések miatt

2024. augusztus 2. – 22:43

Másolás

Vágólapra másolva

Az francia ügyészség vizsgálatot indított Thomas Jolly, az olimpiai játékok nyitóünnepségének művészeti vezetője elleni halálos fenyegetések és internetes zaklatás miatt – írja a Guardian.

Jolly kedden tett feljelentést az őt érő online zaklatás és a fenyegetések miatt. Elmondása szerint a közösségi médiában fenyegető, sértő, szexuális irányultságát és tévesen feltételezett izraeli gyökereit bíráló üzenetek célpontja volt. Jolly meleg, de nem zsidó, és nincs semmilyen kapcsolata Izraellel.

A francia média arról számolt be, hogy az online gyalázkodások nagy része angol nyelven történt, és jelentős részük az Egyesült Államokból származott.

A felmerülő vádak közé tartozik a rágalmazás, a nyilvános gyalázkodás és a származás és a szexuális irányultság miatti halálos fenyegetés – tették hozzá az ügyészség online gyűlöletre szakosodott részlegének tisztviselői.

Ez már a második vizsgálat, amit az ügyészek indítanak a héten. Az első nyomozást azért indították, mert halállal, kínzással és nemi erőszakkal fenyegették Barbara Butch DJ-t, aki része volt a műsornak.

A fenyegetések oka az az utolsó vacsora kiparodizálásának vélt jelenet volt, amelyet a katolikus egyház és szélsőjobboldali politikusok is kritizálták az elmúlt időszakban. A 2024-es párizsi olimpia hivatalos X oldala szerint azonban nem is Da Vinci festményét szerették volna imitálni: a megnyitó estjén posztolt bejegyzésükben azt írják, „a görög Dionüszosz interpretációja tudatosítja bennünk az emberek közötti erőszak abszurditását”. Jolly szintén többször kijelentette, hogy nem Leonardo da Vinci műve volt az ihletője a jelenetnek, hanem a görög istenek pogány lakomáját gondolta újra.

A szervezők végül elnézést kértek a katolikus és más keresztény csoportoktól a tabló miatt, de a bocsánatkérésükben nem említik, hogy valóban Az utolsó vacsora ábrázolása lett volna a cél. Anne Descamps, az olimpia szóvivője azt nyilatkozta, egyértelmű, hogy nem állt szándékukban tiszteletlennek lenni egyetlen vallási csoporttal szemben sem, a nyitóünnepség a közösségekben lévő toleranciát próbálta ünnepelni. „Úgy gondoljuk, hogy ez az ambíció megvalósult. Ha az emberek megbántódtak, nagyon sajnáljuk”, idézi a The Guardian.

Thomas Jolly szintén azt mondta, hogy nem állt szándékában a megbotránkoztatás. „A sokszínűségről akartunk beszélni. A sokszínűség azt jelenti, hogy együtt vagyunk. Szerettünk volna mindenkit bevonni, ilyen egyszerű” – nyilatkozta szombaton.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!