Donald Trump nem így született, hanem ilyenre alakították

A gengszterfilmeknek mindig van egy fix ívük: a szerencsétlen kezdetek, a szerencsés találkozások, a lehetőség a kitörésre, az üstökösszerű szárnyalás, aztán az elkerülhetetlen, csúfos bukás is. A korrumpáló gonosznak annyi, a társadalom helyreáll. A The Apprentice – A Trump-sztori ebből az egészből pont a csúfos bukást hagyja ki, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem is feltétlenül egy gengszterről szól, még ha Ali Abbasi filmjében minden más megvan hozzá, A sebhelyesarcút megidéző zenei aláfestéssel és az ízléstelen belső dekorációval együtt. A filmbeli Donald Trump viszont a vásznon sosem bukik meg, maximum a kátyúk látszanak a messzeségben.

A The Apprentice – A Trump-sztori a következőről szól: Donald Trump (Sebastian Stan) ingatlanmágnás apja árnyékában éli az életét, bár valamennyi ambíció hajtja, hogy ez az élet sokkal nagyszabásúbb legyen. Egy szerencsés estén megismerkedik Roy Cohn ügyvéddel (Jeremy Strong). Cohn egy szarkeverő karrierista, dolgozott a kommunistaellenes McCarthy-meghallgatásokon, Nixon tanácsadója volt, maffiózókat védett, nagy hatalmú embereket zsarolt. Meleg volt, AIDS-ben halt meg, de a szexualitását mindvégig tagadta. A politikai pályafutása mellett talán arról lehet megismerni, hogy személye az egyik főszereplője az Angyalok Amerikában című színdarabnak és tévésorozatnak, amiben a halálos ágyán próbál számot vetni az életével.

A The Apprentice szerint Cohn meglátta a potenciált az esetleg nepo babyben, akiben huszonévesen nem volt meg a cápaszerű, mindenen átgázoló hajtás, hogy elérje a céljait. Céljai voltak, az egyik például az volt, hogy New York a hetvenes években súlyosan lepattant belvárosát, a Times Square környékét luxus-felhőkarcolókkal csipkézze ki. A film szerint Cohn ebben óriási segítség volt, de úgy, ahogy a donok szoktak azok lenni, amikor szívességet kér tőlük valaki – pénzt nem kér, de egyszer majd felbukkan, amikor kell tőle valami.

A The Apprentice legfőbb állítása, hogy Donald J. Trump, az Egyesült Államok egykori, és talán következő elnöke nemcsak a semmiből jelent meg ezen a bolygón, hanem a korszak, amiben élt, és a könyörtelen keselyűk, akik körülvették, mind-mind segítették őt megteremteni, hogy aztán a cselekmény végére már szinte egy Frankenstein-szörnyként előadja végre, hogy mik is az üzletkötés szabályai. Ezért is lesz kifejezetten jó cím a The Apprentice, ami egyszerre utal a Donald Trump körül forgó reality vetélkedő címére, és arra, hogy valójában ő is egy tanítvány volt.

Ez egy érdekes állítás, még ha túlontúl leegyszerűsíti is Trump életét, bár életrajzi filmnek nem rossz alapállás: akármit gondolunk is Trumpról mint celebritásról, államfőről, elnökjelöltről vagy egyszerűen csak a személyiségéről, a The Apprentice onnan indul ki, hogy szimpátiát gerjeszt iránta. Ebben óriási segítség Sebastian Stan a Marvel-univerzumból, aki egészen érdekes karriert kezdett el kitaposni magának, idén már egy másik, hasonlóan bizarr átalakulásról szóló filmjével megnyerte a berlini filmfesztivál legjobb színésznek járó díját.

Hozzá képest Jeremy Strong Roy Cohnjában már megvan az a fajta ragadozói elv, amit Trump félelemmel, de irigyel tőle. Strong folyamatos tikkeléssel játssza az ügyvédet, a hangja kifejezéstelen és lapos, de a feje úgy jár folyton a nyakán, ahogy a fakopáncs piszkálja a fát. Mintha mindig keresné, hogy pontosan hol van bárkinek a gyenge pontja. Strong és Stan nagyon jól működnek együtt, hiszen

Trumpot könnyű lenne megmutatni úgy, mint könnyen felismerhető gesztusok, arckifejezések és sajátos mimikák keverékét, de Stan teljesen elkerüli ezt a csapdát, beszédstílusában van valami felismerhetően trumpi, de a hang a sajátja. A sörényszerű haja az egészen biztosan nem.

Ez még nem azt jelenti, hogy a The Apprentice nincsen tele az életrajzi filmek legidegesítőbb elemével, az előremutató, ironikus pillanatokkal, amikor valaki olyasmit tesz, vagy olyasmire utal, amiről a közönség pontosan tudja, hogy a jövőben az ellenkezője fog kiderülni. Mint ahogy itt is elhangzik Trump szájából az, hogy egészen biztosan soha nem fog politikában részt venni, vagy hogy a kaszinói soha az életben nem fognak tönkremenni Atlantic Cityben. Van ebben valami cinikus kikacsintás, ami mintha arra lenne jó, hogy kuncogjunk azon: többet tudunk, mint azok, akiket nézünk.

A filmnek amúgy is érdekes a viszonya a valósággal, és nem feltétlenül a trumpi posztigazsági értelemben. Maga a megvalósítása is problémás volt, a 2018-as első bejelentéstől kezdve probléma volt a pénzforrásokkal és a szereposztással is, A listás színészek sorban mondtak nemet a főszerepre. Volt olyan producer, aki csak azért adott pénzt a filmre, mert abban a hitben volt, hogy pozitívan fogja bemutatni Trumpot – az ő részét végül kivásárolták a cannes-i premier után. Amikor még forgalmazója sem volt a filmnek, és úgy tűnt, hogy a választások előtt nem is kerül mozikba.

Nem lett volna példa nélküli: Errol Morris, világhírű dokumentumfilmes például készített egy filmet idén arról, hogy a Trump-adminisztráció hogyan szakítja szét a bevándorló családokat. A dokumentumfilmet az NBC is pénzelte, de csak a választások után fogják leadni.

Különösen problémás volt az előkészületeknél és a forgalmazásnál a jelenet, amikor Trump megerőszakolja a feleségét, Ivanát (Maria Bakalova). Az esetet egy későbbi válóperes vallomásból vették, amit az elvált feleség visszavont, a film pedig nem igazán tud vele mit kezdeni – az erőszakos jelenet után újra folytatódik a camp tobzódás, immár a nyolcvanas évek VHS-homályában. Az igazi, való életbeli Trump (egyáltalán létezik ilyen?) azonnal perrel fenyegetett, amivel szépen önmaga farkába harapott a filmbeli kígyó, a vásznon ugyanis Roy Cohn egyik alaptétele, hogy mindig támadni kell, és mindig perelni.

A The Apprentice évtizedekkel korábban játszódik ugyan, viszont most van itt, hetekkel a következő elnökválasztás előtt. Radikálisan senkinek sem fogja megváltoztatni a gondolkodását Trumpról, nemhogy szavazókat befolyásoljon. Ahhoz túl felszínes, és néha túl szórakoztató. Ami érdekes benne, az az abszolút kívülálló szemszög, amivel az iráni származású, Dániában élő rendező Ali Abbasi (Határeset, A pók hálójában) áll hozzá a témájához, mintha a filmjének nem Trump bemutatása lenne a célja, hanem azé a közegé, ami Trumpot létrehozhatta. Ahogy a New York legfelsőbb köréig terjedő korrupció, a férfiközpontú üzleti élet, az oldalkocsinak tartott nők, és a teljes morális kiüresedés következménye az, hogy Donald Trump elindult a pályán a hetvenes években, és pár zökkenő után most ismét a világ egyik szuperhatalmának vezetője lehet. Ennyi, és egy kis zsírleszívás kellett.

A The Apprentice – A Trump-sztori látható a magyar mozikban.