Kulka János: Néztem a nézőket, meghajoltam, idegen lett

2024. október 2. – 16:45

Másolás

Vágólapra másolva

„Mosolyogtam, néztem a nézőket, meghajoltam, idegen lett, más lettem”

– mondta az RTL Fókusz című műsorában Kulka János, akinek több év után volt újra színházi bemutatója.

Kulka az Orlai Produkciós Iroda Halál Velencében című, egyszemélyes előadásában látható a Jurányi Házban. A produkció alapötlete, hogy abból a hangoskönyvből hangoznak el benne részletek, amit a színész közel húsz évvel ezelőtt rögzített Thomas Mann művéből. A felvételt pedig Kulka a színpadon élőben, néma játékkal kíséri. A színész elmondta, még kamaszkorában olvasta Thomas Mann novelláját, a belőle készült filmet pedig azóta legalább tízszer látta.

Fotó: Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház
Fotó: Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

Az eredeti mű története szerint egy idős professzor egy velencei utazás alkalmával szembesül a személyisége rejtett oldalával, és ez arra készteti, hogy szembenézzen eddigi életével. Kulka a mostani előadásban egy öreg karmestert alakít, az ő emlékezetében elevenednek meg a novella részletei. Csuja László rendező szerint amiatt, hogy Kulkának mindent a tekintetével és a gesztusaival kell kifejeznie, nagyon gazdag érzelmi skálát láthatunk tőle.

Ahogy a riportban is elhangzott, Kulka János 2016-ban történt sztrókja után kétséges volt, egyáltalán színpadra állhat-e még valaha, de három évvel később a Dollár Papa és Gyermekei Társulat Árvácska című előadásában eljátszotta Móricz Zsigmond karakterét. Azóta eltelt öt év, a színész szerint pedig mostanra kevesebbet tépelődik az életén. „Megújultam”, fogalmazott, de továbbra is gyakran álmodik, főleg a gyerekkorával kapcsolatban.

„Hatvanhat éves vagyok, visszamentem gyerekbe”.

Kulka legutóbb szeptember elején, a Pozsonyi Pikniken adott közös koncertet Csákányi Eszterrel. Itt többek közt a két éve megjelent, Pálmaszív című lemezéről énekelt el néhány dalt.

Kulka János és logopédusa korábban közösen nyilatkoztak arról, hogy a művésznél beszédzavar, az ún. afázia kezelésére az éneklést terápiásan is alkalmazták.

„Sok koncert volt, jó egyedül, lebegtem”,

mondta most Kulka, aki jelenleg bérelt házában él visszavonultan, kettesben a kutyájával. Esténként inkább otthon van és sorozatokat néz, színházba nem jár, gyógytornász és pszichológus heti rendszerességgel foglalkozik vele, azt mondta:

„Nem tudom, mit csinálok... gondolkozom állandóan”.

A színész korábban Friderikusz Sándor műsorában is hasonlóan fogalmazott, akkor azt mondta: „Felkelek. Enni adok a Bercinek, úgy hívják a kutyát. Kiengedem. Kávét főzök. Nagyon éhes vagyok. Lefeküdtem a díványon. Telefon. Vásárolok. (...) Jó otthon.”

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas művészt idén tavasszal választották meg a Nemzet Színészei közé a március végén 85 évesen meghalt Tordy Géza helyére.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!