Profilváltásra, váratlan karbantartási és belsőépítészeti munkálatokra hivatkozva hajtották el a World Press Photo kiállítást a múzeumok

2024. augusztus 27. – 18:39

Másolás

Vágólapra másolva


Kedden jelentették be, hogy idén a Biodómban lesz a World Press Photo kiállítás, a főváros veszi át a rendezvényt. Tavaly a sajtófotó-kiállítás egyik képe miatt lett botrány a Nemzeti Múzeumban.

Révész Tamás, a kiállítás magyarországi szervezője a Hvg.hu-nak arról beszélt, hogy nem volt egyszerű az idáig vezető út, az idei esemény megrendezését sorra utasították el a múzeumok:

  • először Demeter Szilárd jelezte, hogy „profilváltás” miatt a Nemzeti Múzeum nem lehet a helyszín;
  • utána a Néprajzi Múzeum „váratlan karbantartási és belsőépítészeti munkálatok” miatt visszakozott;
  • majd egy meg nem nevezett múzeum lépett vissza egy hét után;
  • ezt követően két rangos – egy belvárosi és egy óbudai – magángaléria esett ki, mert túl kicsinek bizonyultak.

Így fordultak végül a fővároshoz, Budapest pedig örömmel vállalta a felkérést. „A kiállításnak, ami nem másról, csakis a valóságról szól, a világ legkitűnőbb sajtófotósai művészi igénnyel hol a szenvedést, hol a szabadságot, hol a szerelmet, hol a gyászt ábrázolják, összetetten, sokszínűen, amilyen a bennünket körülvevő valóság, úgy” – írta Karácsony Gergely.

A kiállítás szeptember 19-én nyílik meg, és a közönség számára szeptember 20-a és október 27-e között mindennap látogatható lesz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!