Ókovács Rost Andrea állításairól: Nem pöffeszkedem, a stábom extra kicsi, a dolgozószobám egy Kis Lyuk

2024. augusztus 22. – 14:52

Ókovács Rost Andrea állításairól: Nem pöffeszkedem, a stábom extra kicsi, a dolgozószobám egy Kis Lyuk
Fotó: Ókovács Szilveszter

Másolás

Vágólapra másolva

„Hallgattassék meg a másik fél is” címmel kapott szerkesztőségünk levelet Ókovács Szilvesztertől, amelyben az Operaház főigazgatója a Rost Andreával készített beszélgetésünk állításaira reagált részletesen, mert mint írta, szerinte a neve „méltatlan, igaztalan és árnyalatlan módon került szóba” immár sokadszor lapunk felületén.

Az Operaház évtizedeken át meghatározó művésze, Rost Andrea a Most jövök adásában többek között arról beszélt, szívesen maradt volna tovább is az intézményben, de nem akarta megvárni, hogy „kidobják”, ezért 2023-ban inkább maga hagyta ott. Elmondása szerint hat évvel ezelőtt leültek Ókovács Szilveszterrel, aki megkérdezte, hogy miket szeretne énekelni, de Rost szerint ezekből nemcsak hogy nem lett semmi, de az igazgató „mintha azt jegyzetelte volna fel, hogy ha ezt akarom, akkor ezeket nem fogom megkapni”. Az énekesnő szerint ugyanis bosszúhadjárat zajlott az Operaházban, miután korábban többek között ő is pályázott a vezetésre.

Ókovács szerint ezzel szemben „az operaházakat sosem egy-egy énekes fanklubja vezeti, hanem a művészektől józan távolságot tartó menedzsment. Ettől függetlenül a személyes kapcsolattartás nálunk is létezik, a művészeti igazgatás mindenkivel szervez beszélgetést.

Rost Andrea így is külön polcon volt. Soha egyetlen aktív énekesnő házában nem jártam személyesen, nála viszont kétszer: régiben is, újban is.

Nemcsak étteremben egyeztettünk, de a Székely Bertalan teremben is, ahol a különösen becses személyiségeket fogadom (fogadószalonnak épült, utóbb viszont csak a havi tárvezetői értekezleteket tartották benne). És egy igen kellemes Anna-bált is töltöttünk együtt, ahol az OPERA művészei mindig közreműködnek. Ennyit a személyes részéről.”

Rost az interjúban arról is beszélt, hogy Ókovács Szilveszter „a Székely Bertalan teremben pöffeszkedik”, ami szerinte nem arra való, hogy ott üljön egy igazgató. Az intézményvezető erre úgy reagált:

„Ha a Művésznő évről évre azt állítja, hogy a Székely teremben »pöffeszkedem«, az attól még nem lesz igaz, ahogy az sem, hogy a korábbi főigazgatói szoba lett volna Gustav Mahleré.”

Szerinte ezeket Rost rosszul tudja, amelyeket már korábban cáfolt. „A főigazgatói bázis a két nagy építkezés alatt volt csak a Székely terem, hogy elférjenek értekezletek, terepasztalok, mágnestáblák és a nagy kijelző. Az épület újranyitása óta kizárólag turisták látogatják a Székely Bertalan termet”, írta.

Ókovács szerint a dolgozószobáját mindössze egy szomszédos, 12 négyzetméteres ablaktalan fülke jelenti, ami az egyik páholy előtere, így innen folyamatosan tudja a próbát hallgatni. „A Házban elhíresült neve Kis Lyuk, nem kifejezetten illik össze a pöffeszkedéssel”, írta, és erről egy fotót is mellékelt.

Ókovács Szilveszter igazgatói dolgozószobája, a Kis Lyuk
Ókovács Szilveszter igazgatói dolgozószobája, a Kis Lyuk

Az igazgató szerint néhány esetben tényleg beszélt a közönséghez az innen nyíló páholyból, de csak azért, hogy ne a színpadon vonuljon át.

Ókovács kitért a stábjára is, azt írta, extra kicsi asszisztenciával dolgozik, 22 éve ugyanaz a titkárnője, a munkájához csak egy ötéves laptopot, egy kétéves tabletet és egy tavalyi telefont használ, a szolgálati szponzorautóját pedig maga vezeti.

„Ítélje meg ki-ki, hogy ez a legnagyobb magyar kulturális intézmény élén, három nagy telephellyel, 1300 alkalmazottal és szerződéses művésszel 13 éve valóban túlzás-e?”

Ezután az igazgató hosszasan sorolta, az Operaház milyen nagyszabású fellépéseket biztosított Rost Andreának. De szerinte az intézménynek egyrészt „premierből vissza nem lépő, próbára kész, üzembiztos énekesekre” van szüksége, másrészt olyan fiatal énekesekre, akik vinni tudják azokat a szerepeket, „amelyeket a Művésznő az 1990-es évek derekán vett fel repertoárjára”.

Ókovács az írását mégis úgy zárta:

„Az ezredforduló legjobb magyar lírai szopránját ezután is ugyanúgy tiszteljük Rost Andreában, politikai nézeteivel pedig az OPERA nem foglalkozik, ahogy senkiével sem.”

Frissítés: Ókovács Szilveszter levelének teljes tartalmát közben a saját Facebook-oldalán is megjelentette, itt olvashatják.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!