A melegeket meggyalázni nem kell félnetek?

2024. augusztus 20. – 19:41

A melegeket meggyalázni nem kell félnetek?

Másolás

Vágólapra másolva

Aki szereti a világirodalmat és nyomon követi a hazai megjelenéseket, minden bizonnyal emlékszik arra, amikor 2021-ben az első fekete-afrikai Goncourt-díjas, a legrangosabb francia irodalmi elismerést mindössze 31 évesen megkapó Mohamed Mbougar Sarr valósággal letarolta a hazai piacot a díjnyertes Az ​emberek legtitkosabb emlékezete című regényével. Nálam ez a bolañói ihletettségű, ám erős afrikai és európai gyökerekkel is rendelkező kötet 2022-ben az év könyve volt, amely úgy volt képes megőrizni az orális történetmesélés legszebb hagyományait és a közérthetőséget, hogy közben egy cseppet sem veszített a mélységéből.

Már csak ezért is bíztam benne, hogy a Park Kiadó előbb-utóbb előáll a szerző többi művével, és szerencsére nem is kellett sokat várni, hiszen a nyári uborkaszezonban szép csendben megjelent tőle egy vékonyka kisregény.

Az új mű nyomába érhet a réginek?

Az Ugyanolyan emberek című új kötet eredetileg a díjnyertes nagyregény előtt néhány évvel jelent meg, abban az időszakban, amikor Sarr még egyike volt a névtelen és feltörekvő fiatal íróknak, akik szeretnék megtalálni a saját hangjukat és ezáltal nevet szerezni maguknak. Ennek fényében persze ez a mű jelentőségében még nem mérhető a későbbi világhírt elhozóhoz, ám már megvan benne szinte minden, ami miatt a szenegáli szerző a kortárs világirodalom egyik legnagyobb reménységének és szinte biztosan majdani Nobel-várományosnak számít. Hogy mást ne is említsek: ismét csak egy erős hangú és magával ragadó elbeszélőt kapunk, akinek remek gondolatai vannak az őt körülvevő világról, most is fontos szerepet kap az orális történetmondás, és megint egy tabuktól (legyen az szexuális vagy társadalmi) mentes történetet kapunk, amely ezúttal is képes a bőrünk alá mászni.

„Jó embernek lenni. Nem rossz elhatározás sötét, nehéz időkben.”

Talán ez a J. M. Coetzee-idézet is lehetne a kötet mottója, hiszen elbeszélőnk, a világjobbító terveit már régen sutba dobó, 37 éves, irodalom szakos egyetemi tanár, Ndéné is valahová ide jut el a történet végére, pedig az elején még semmi mást nem akar, mint egy kiadós szex után aludni egy jó nagyot. Barátnője, a gyönyörű Rama azonban nem hagyja békén addig, amíg meg nem néz egy, az interneten terjedő felkavaró felvételt, amelyen az látható, ahogy a feldühödött tömeg kiás egy szerencsétlen halottat a temetőből, majd némi post mortem lincselés után az árokba hajítja. Mint kiderül, a férfi vétke mindössze a feltételezett homoszexualitása volt, amely a zömmel muszlim vallású országban még mindig halálos bűnnek számít. Amikor pedig Rama megkérdezi Ndénét arról, hogy erről az egészről mégis mi a véleménye, a férfi még magát is meglepve annyit válaszol, hogy különösebben nem érdekli, és egyébként is talán pontosan azt kapta, amit megérdemelt.

Miután a nő ezen megsértődik, a tanulmányait Franciaországban végző és így a helyiek többségénél jóval nyitottabb Ndénében lassacskán körvonalazódni kezd a kérdés: érdemelhet-e bárki ilyet a szexuális beállítottsága miatt, és egyébként is, ki lehetett ez az ismeretlen a férfi? Ez a gondolat pedig valósággal beeszi magát a fiatal tanár agyába, így amikor az egyre szaporodó botrányok és lincselések után az oktatási minisztérium úgy dönt, hogy kiveszi a tananyagból a köztudattan homoszexuális írókat, költőket, ő nagy nyilvánosság előtt mindezt őrültségnek nevezi, és megvédi a hallgatói előtt Verlaine-t, amivel egy olyan eseménysort indít el, amelynek beláthatatlan következményei lehetnek.

„– Mit fog csinálni? Megírja a bocsánatkérő levelet?
– Nem.
– Talán meg kellene, Ndéné. Megértem magát, de egyre nyugtalanítóbb ez a dolog. A felfüggesztés semmiség. Na de a pletykák…
– Pletykák?
– Persze, maga nem tudhat róluk. A kar, de talán az egész egyetem szemében maga melegpárti lett, aki szereti a homoszexuális költészetet, és a minisztérium utasításai ellenére is megpróbálta beleerőszakolni az óráiba. Felfogja, mit jelent ez? Igen, felfogja: azt jelenti, hogy maga is meleg. Más szóval veszélyben van! Nem köntörfalazok: bármelyik percben megtámadhatják, sőt meg is ölhetik.”

Amikor sem a történet, sem a mögöttes tartalom nem szenved csorbát

Sarr már az első fejezetben bemutatott halottgyalázás jelenetével berántja a szövegbe az olvasóját, akinek az eseményekkel sodródva nincs más lehetősége, mint az elbeszélővel együtt átélni, hová vezethet az, amikor egy társadalmi csoportot megbélyegzünk és nemkívánatosnak nevezünk. Bár Szenegál európai szemmel nézve egzotikus országnak hat, ami ott zajlik, idehaza is nagyon ismerős lehet. Az ottaniak szerint a homoszexuálisok meggyalázzák a vallást és ezzel mélyen sértik a heteroszexuális hívőket, és egyébként is, ez az egész homoszexualitás egy nyugati fertő, amit a liberálisok találtak ki, hogy elveszejtsék a konzervatív nemzetállamokat. Ismerős valahonnan?

Sarr ügyesen építi fel egymás után a rövidke fejezeteket, így gyakorlatilag nincs is megállás, megtorpanás, kizárólag akkor, amikor ő akarja, vagy amikor egy olyan jelenet tanúi leszünk, amely bármilyen érző lelkületű embert elborzaszt. Ismét csak sikerült elérnie, hogy a története sodró lendületű és tökéletesen közérthető legyen, ám ezzel együtt is rendkívül mély és provokatív gondolatokat hordozzon. Természetesen a szöveg rövidsége miatt most nincs annyi téma, mint volt Az ​emberek legtitkosabb emlékezetében, de így is fontos szerepet kap az egyes ember és a közösség érdekei között feszülő viszony, a konzervativizmus és liberalizmus összeütközése, a művész személye és a művészeti alkotás közötti különbségtétel fontossága, vagy az, hogy miért is érdemes időről időre önvizsgálatot tartanunk.

Bár eddig nem kapott különösebben nagy reklámot, a nyár egyik igazán nagy dobása lehet Mohamed Mbougar Sarr legújabb kötete, amely egyszerre tud pofátlanul provokatív, szívfacsaróan fájdalmas, meglepően fordulatos és kellőképpen mély lenni ahhoz, hogy úgy emlékezzünk rá, mint egy nagy formátumú író dühös ifjonti alkotására.

Mohamed Mbougar Sarr: Ugyanolyan emberek
Fordította: Balla Katalin
Park Kiadó, 2024, 4499 Ft

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!