Mohácsi János: A rendszerváltáskor kicsit azt lehetett gondolni, hogy ez az ország kiugrik a semmiből

Mohácsi János színész, rendező volt ezen a héten Veiszer Alinda beszélgetős műsorának vendége. A beszélgetés során a legtöbb szó a színházról, előadásokról, rendezésekről esett, és kiderült, hogy Mohácsi azokat a történeteket szereti leginkább színpadra vinni, amelyeket az élet írt, amelyek miatt akár forrong a város egy része, ahogy az megtörtént a Csak egy szög című előadás esetében, amely a cigányság történetét dolgozza fel.

„A célom az, hogy az előadásaim hassanak”

– mondta.

Bevallása szerint a történelmi témák érdeklik legjobban, különösen a második világháború és a zsidó üldözés. Ehhez személyesen is kötődik, édesapja osztálytársát elvitték Aushwitzba, az ő történetét is belevitte egy darabjába. Szerinte az áldozatok elvesztése hatalmas kulturális harapás egy országnak, amely soha nem lesz befoltozva. Az Istenítélet (A salemi boszorkányok) című darabbal kapcsolatban, elmondta, a közösség megbolondulása mozgatta meg a fantáziáját, amiről a jelenre vonatkoztat:

„Szerintem nem csak én érzékelem ma a közösség megbolondulását, mesterséges kettőszakítottságát és gyűlöletre hergelését.”

Hozzátette, a történelmi tényektől való eltekintést, az állampolgárok egymás ellen való kijátszását, vagyis a közbeszéd mesterséges átfordítását tapasztalja.

A Kádár-korszakot nem akarja idealizálni és borzasztóan érezte magát akkor is, annyi minden ömlött az emberre. Úgy fogalmazott, „a rendszerváltáskor kicsit azt lehetett gondolni, hogy ez az ország kiugrik a semmiből és beleilleszkedik a történetbe úgy, ahogy egy ilyen nem túl nagy méretű országnak illik elfoglalni a helyét”.

A rendszerváltást nem élné újra, mert, mint mondta, „nem csak a málna fagyit hozná magával, hanem a fekáliát is.” Akkor az SZDSZ-re szavazott, és azt mondta, nagyon szomorú, hogy „a jelenlegi nomenclaturának sikerült leszalámiznia az akkori nagy poltikusokat és most Hatvanpusztán mindenféle Csekonics bárói kastélyokat épít”.

A munkáira visszatérve kiderült, hogy Magyarországon kevés lehetőséget kap, így egyre többet jár ki dolgozni Erdélybe, és valószínűleg a vásárhelyi egyetemen fog tanítani. Nagyon szeret ott rendezni, mint mondta, sokkal szabadabbnak érzi magát, mert ott nem telepszik rá a politika a kultúrára. A kérdésre, hogy ez miért van, kifejtette, ott a kultúra nagyon jó pozícióban van, mert amint a szólásszabadságot érzik veszélyben, akkor a 89-es vér kezdi el felütni a fejét, amitől mindenki tart.

Hangsúlyozta, nálunk „el lett hazudva az egész, pedig lehetett volna vér nélkül intézni”. Példaként az ügynöktörvényt említette és azt mondta, nálunk maradt csak titokban ez az egész és azóta fertőzi a közéletet. Hozzátette, ma Magyarországon tulajdonképpen meg lehet úszni mindent. Ezzel nem azt akarja mondani, hogy bárcsak folyt volna akkor vér, hanem azt, hogy ha nálunk is fellázadt volna a nép, egy csomó ember karrierje ugyan kettétört volna, de megérte volna, mert most más lenne a helyzet. Azt gondolja, hogy még most sem késő tiltakozni, húsz év múlva az lesz.

Az interjút teljes egészében, havi díjért cserébe ezen a felületen lehet megnézni.