1944-ből származó dokumentumokra bukkantak egy Kossuth téri lakásban

2024. április 15. – 09:29

1944-ből származó dokumentumokra bukkantak egy Kossuth téri lakásban
Az iratokat januárban találták meg egy Kossuth téri ingatlanban – Fotó: Google Street View

Másolás

Vágólapra másolva

1944-ből származó iratokra bukkantak egy, a Parlament szomszédságában található bérház egyik lakásában az év elején – értesült a Telex a Budapest Főváros Levéltárától. Az értékes dokumentumokat akkor találták meg, amikor az egyik lakás előszobájában lebontottak egy falat. A nem mindennapi felfedezésről Budapest Főváros Önkormányzata és Budapest Főváros Levéltára egy közös sajtótájékoztatón fog beszámolni április 16-án 15 órakor, amelyen Karácsony Gergely főpolgármester is felszólal.

A levéltár egyik munkatársa elárulta, hogy az újonnan talált iratok szorosan összekapcsolódnak azokkal az adatszolgáltatási ívekkel, amik 2015-ben kerültek elő. Ahogy azt egy korábbi Index-cikk is írja, akkor 12 ezer oldalnyi dokumentum került elő az egyik fal mögül, amikor ugyanebben a Kossuth Lajos téri bérházban felújítottak egy IV. emeleti ingatlant. A kilenc éve talált iratok sarkain nagy ZS vagy K betű szerepel, ugyanis ezen ívek alapján jelölték ki a sárga csillagos házakat, ahova a zsidó családokat költöztették.

A levéltár szakembere hozzátette, hogy a most és a 2015-ben talált iratok is az 1944 júliusában felállított Budapest székesfőváros és környéke lakásügyi kormánybiztosának hivatalához tartoztak. Ez a hatóság rendelkezett akkoriban minden lakás sorsáról – beleértve a csillagos házakba költöztetett zsidók üresen maradt ingatlanjait is.

Az újonnan felfedezett dokumentumokból többek között az is kiderül, hogy a kormánybiztos hivatala rendszeresen kérte nyomozók segítséget egy-egy lakásügy felderítésben, például egy bizonyos XII. kerületi Denevér utcai villa esetében, aminek a tulajdonosa egy kikeresztelkedett zsidó volt. A falba rejtett iratokból nemcsak arról tudhatunk meg többet, hogy a lakásügyi hivatal milyen eljárásokat alkalmazott, illetve milyen formanyomtatványokat használt, hanem arról is, milyen öldöklő harc folyt a lakásokért Budapesten és környékén a magyar holokauszt idején.

Az iratok tartalmáról és a felfedezés jelentőségéről a sajtótájékoztató után a Telex is részletesen beszámol.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!