Vidnyánszky Attila egyelőre nem kíván nyilatkozni Udvaros Dorottya nemzetis szerződésével kapcsolatban

2024. április 9. – 14:23

Másolás

Vágólapra másolva

A Nemzeti Színház nem szeretné kommentálni a mai sajtóértesülést, mely szerint Udvaros Dorottya még nem kapott szerződést a Nemzeti Színházban a következő évadra. A Nemzeti sajtófőnöke a Telex kérdésére azt mondta, egyelőre nem kívánnak nyilatkozni, de amint lesz az ügyben megosztható információjuk, közzéteszik azt. Hogy ez pontosan mikorra várható, azzal kapcsolatban úgy fogalmazott, ez Vidnyánszky Attila igazgatón múlik.

Fotó: Huszti István
Fotó: Huszti István

A Blikk információi szerint az, hogy a szerződést még nem írták alá, nem Udvaros Dorottya döntése volt, a színésznő kollégái szerint a színház vezetése, illetve az igazgató, Vidnyánszky nem hosszabbította még meg azt a Kossuth-díjas művésszel. A lap megkereste Udvarost is, aki megerősítette, hogy valóban nincs még jelenleg érvényes szerződése a következő évadra, és azt mondta, amiről eddig tárgyalt az igazgatóval, az nem publikus.

Ha úgy alakul, hogy Udvaros Dorottyával nem köt szerződést a jövő évadra a Nemzeti, Udvaros 22 év után távozna a társulatból. 2002-ben szerződött a színházhoz, így dolgozott Schwajda György, Alföldi Róbert és Vidnyánszky Attila igazgatói irányítása alatt is. Jelenleg négy szerepet visz a színházban. A színésznőt 2023-ban beválasztották a Nemzet Színészei közé.

Udvaros Dorottyával tavaly karácsonykor készítettünk interjút, ebben azt mondta, a 2013-as igazgatócserénél azért maradt a Nemzeti Színházban, mert nagyon tudott hinni abban, hogy különleges előadásokat fognak létrehozni, és kíváncsi volt Vidnyánszky költői színházára. A Nemzetiben történt súlyos balesettel kapcsolatban viszont úgy fogalmazott „precedensértékűnek kell lennie” a vizsgálatnak. „Keressék tovább a felelősöket, nem lehet mismásolni, mert nem szabad, hogy még egyszer ez megtörténjen.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!