A nagyvárosi zűrzavar teljes megszelídítése

2024. április 7. – 23:38

Másolás

Vágólapra másolva

„Egy olyan – tán sosem volt – emberszabásúbb világ emlékeit kutatja, ahol még nem föltétlenül volt minden fűszál halálos ellenség. Nem romok között jártunk, az emberi létezés még nem egyetlen vad zuhanás volt a semmi felé” – mondja Miltényi Tibor művészeti író Molnár Zoltán 65 mm-Budapest panoráma fotóesszéjéről.

Molnár több évtizede fotózza a magyar fővárost, többféle szemléletben, többféle koncepció alapján. Előző, a Zűrállomás című Budapest-esszéjében úgy próbálta a várost bemutatni, mintha egy távoli bolygó lenne. Most az ember és a természet kapcsolatát ábrázolja panorámatechnikával, 65 mm-en. A fotográfus azt mondja, hogy bár ez a látvány munkára fogta a perifériális látását, a város távoli és később egyre közelebbi szemlélése ezzel a fotográfiai eszközzel biztosította a nagyvárosi zűrzavar teljes megszelídítését.

„A városban egyre kevesebb a zöld terület. Úgy éreztem, hogy ezzel a témával foglalkozni kéne a dokumentarista fotográfián belül úgy, hogy gyakorlatilag ember nincs a képeken, csak az ember lenyomata- mondja Molnár Zoltán. Persze a könyvben és a kiállításon szerepelnek embert ábrázoló képek, csak nem az egyén, hanem a társadalom oldaláról próbálom ábrázolni a várost. Az embert lehet méltóságteljesen, humanista szemléletben és agresszív módon is megmutatni. A célom az volt, hogy a korunkra jellemző életmód és az utca embere ugyanúgy jelenjen meg, mint a természetes vagy az épített környezet.”

A fotográfus 2017 és 2024 között több, mint hatszáz képet készített, ezalatt a hét év alatt rengeteget változott Budapest látképe. „Mire elkészült a könyv meg a kiállítás, addig például a Lágymányosi-öbölrész Mol-toronnyal együtt felépült, de számtalan ilyen terület van Budapesten, ami hihetetlen módon beépül, átalakul. Ezek a képek így az időnek és a térnek a lenyomatai, bemutatják, hogy a város hét év alatt milyen irányba fejlődik és változik. Budapestet rengeteg nagy fotós fényképezte, többféle megközelítésben. Az én nézőpontom, azaz az ember és természet kapcsolata, azt gondolom, kulcsfontosságú ahhoz, hogy méltóan meg tudjuk becsülni a környezetünket.”

A 65 mm | Budapest panoráma fotóesszé | 2017 – 2024 | című könyv a Pro Cultura Urbis Közalapítvány anyagi támogatásával valósult meg. A 65mm című fotókiállítás április 14-ig látogatható a Fugában.

Erzsébetváros, Baross tér, 2020 – Fotó: Molnár Zoltán
Erzsébetváros, Baross tér, 2020 – Fotó: Molnár Zoltán
Kispest, KÖKI bevásárlóközpont, 2024 – Fotó: Molnár Zoltán
Kispest, KÖKI bevásárlóközpont, 2024 – Fotó: Molnár Zoltán
Margit-sziget 2021 – Fotó: Molnár Zoltán
Margit-sziget 2021 – Fotó: Molnár Zoltán
Békásmegyeri lakótelep, 2022 – Fotó: Molnár Zoltán
Békásmegyeri lakótelep, 2022 – Fotó: Molnár Zoltán
Csepeli Szabadkikötő, 2020 – Fotó: Molnár Zoltán
Csepeli Szabadkikötő, 2020 – Fotó: Molnár Zoltán
Terézváros, Epreskert, 2019 – Fotó: Molnár Zoltán
Terézváros, Epreskert, 2019 – Fotó: Molnár Zoltán
Terézváros, Ripp-Rónai utca, 2020 – Fotó: Molnár Zoltán
Terézváros, Ripp-Rónai utca, 2020 – Fotó: Molnár Zoltán
Városliget, 2021 – Fotó: Molnár Zoltán
Városliget, 2021 – Fotó: Molnár Zoltán
Belváros, Bástya park, 2021 – Fotó: Molnár Zoltán
Belváros, Bástya park, 2021 – Fotó: Molnár Zoltán
Budatétény, Rózsakert utcai lakótelep – Fotó: Molnár Zoltán
Budatétény, Rózsakert utcai lakótelep – Fotó: Molnár Zoltán
Kelenföldi autóbuszgarázs, 2019 – Fotó: Molnár Zoltán
Kelenföldi autóbuszgarázs, 2019 – Fotó: Molnár Zoltán
Tétényi fennsík, 2018 – Fotó: Molnár Zoltán
Tétényi fennsík, 2018 – Fotó: Molnár Zoltán
Kedvenceink