Vitray Tamás új felesége a szomszédja volt, majd nem sokkal később már együtt is dolgoztak

2024. február 22. – 21:03

Másolás

Vágólapra másolva

Vitray Tamás 91 évesen negyedszer is megházasodott, új feleségével, Vitray-Ivens Évával az RTL Fókusz című műsorában beszéltek részletesebben kapcsolatukról.

Vitrayék azt mondták, hogy szomszédokként ismerték meg egymást, majd munkakapcsolatba kerültek. Vitray a Csakezértis! című műsorához keresett gyártásvezetőt, de éppen nem ért rá senki, ezért megkereste a színház világát ismerő Ivens Évát, akinek operaénekes végzettsége van.

Ivens arról beszélt, hogy 2019-ben lettek szomszédok, de már több mint 35 éve ismerték egymást, fogadásokon, előadásokon találkoztak korábban.

„Amikor indult a Csakazértis!, volt egy ilyen gondolat, hogy mi lenne, ha segítenék, ha együtt dolgoznánk. És így történt. A többi pedig úgy, ahogy ő elmondta. Róla nem lehet olyat mondani, amit egy ország ne ismerne. Ő pontosan olyan, amilyen. Hiteles, ami lejött a televízióból vagy most a YouTube-csatornán a műsorban, ő ilyen” – mondta.

Vitray Tamás első felesége Vasvári Terézia volt, akitől két fia született. A második neje Földi Teri színésznő volt, a harmadik felesége pedig Kállay Bori színésznő. Vele 2019 novemberében jelentették be, hogy 32 év után válnak.

Vitray tavaly novemberben indított új műsort a YouTube-on. A dacos című Csak ülök… Csakazértis! a tévés legenda egyik legsikeresebb műsorát, a Csak ülök és mesélek-et támasztotta fel. Ez a hetvenes évek közepétől a nyolcvanas évek közepéig ment egy hosszabb kihagyással, és Vitray rövid, körülbelül negyedórás riportokban mutatott be benne embereket, akiket valamilyen okból érdekesnek talált. A műsor kritikájában azt írtuk, csak címében dacos, egyébként tökéletesen hozza a Csak ülök és mesélek műsorszerkezetét, tempóját és színvonalát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!