Alföldi Vidnyánszkyról: Ez férfias? Ez tökös? Ez egyenes? Ez magyar? Ez gerinces?

2024. február 12. – 07:44

Másolás

Vágólapra másolva

„Én ennyire naiv vagyok. Azt hittem, komolyan gondolja, hogy lemond. Nem hittem, hogy ez előre át lett gondolva, ki lett találva: lemond, és akkor jön mindenki, hogy jaj, maradj, utána ő közli, hogy nem tudnak nélkülem működni, feláldozom magam, visszajövök. Ez férfias? Ez tökös? Ez egyenes? Ez magyar? Ez gerinces?” – fogalmazott a gyömrői Hankó István Művelődési Házban tartott pénteki előadásán a Blikk szerint Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház egykori igazgatója Vidnyánszky Attiláról, pontosabban a Nemzeti Színházban történt balesetről, amiben Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó színművészek szenvedtek sérüléseket.

Alföldi az előadáson azt magyarázta, hogy a díszlet tényleges színpadra állítása előtt át kell esnie egy többkörös ellenőrzésen, azt egy munkavédelmi felelősnek is látnia kell. Alföldi azt is mondta, azt hitték, hogy a műszaki vezetővel vitetik majd el a balhét. „Én ugyanezzel az emberrel dolgoztam együtt, akkor hiába mondtam neki, hogy márpedig így lesz a díszlet, ő azt mondta, oké, megteheted, te vagy az igazgató, de mi történik, ha leesik valaki. Arra azt feleltem, hogy jól van, akkor ne így legyen. Nálam ilyen súlyos baleset nem fordult volna elő, legfeljebb kisebb” – mondta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!