Letartóztattak még egy férfit, akit az új Banksy-alkotás ellopásával gyanúsítanak

2023. december 28. – 19:31

Másolás

Vágólapra másolva

Már két embert tartóztattak le, akiket azzal gyanúsítanak, hogy ellopták a világhírű graffitiművész, Banksy új alkotását, ami egy stoptábla három katonai drónnal, írja a CNN. Az alkotás december 22-én jelent meg London déli részén, egy kereszteződésben, de néhány óra múlva már is el is lopták, miután Banksy megerősítette, hogy az ő művéről van szó. Mindez fényes nappal, több szemtanú előtt történt, szóval nem csoda, hogy gyorsan meglettek az elkövetők.

Az egyik feltételezett elkövetőt szombaton, míg társát vasárnap tartóztatták le, lopással és rongálással gyanúsítják őket. Egyikük jelenleg is őrizetben van, a másik gyanúsítottat óvadék ellenében szabadon engedték. A nyomozás még tart, mivel a stoptábla még nem került elő. Sokan úgy gondolták, hogy szervezett akcióról van szó, és a művész vitette el a táblát, azonban a mostani nyomozásból arra lehet következtetni, hogy nem erről van szó.

A stoptáblás alkotás nagyon hasonlít egy 2017-es höz, amin szintén drónok szerepelnek, és egy gyerekrajz egy éppen lebombázott házról. Azt a képet pár éve 205 ezer fontért (90 millió forint) árverezték el, Banksy a pénzt jótékony célra ajánlotta fel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!