Petíciót indítottak a Nemzeti Színházban Vidnyánszky mellett, de nem mindenki írná alá

2023. november 18. – 08:03

Másolás

Vágólapra másolva

Névtelen petícióban állt ki Vidnyánszky Attila mellett a Nemzeti Színház dolgozóinak egy része – írja a Blikk. A kiállás a lap szerint bizonytalanságot okozott a színészek között, mert van, aki attól tart: ha nem írja alá a petíciót, később kára származhat belőle.

November 10-én pénteken a Nemzeti Színházban előadott Rómeó és Júlia című darab közben megsérült két színész, Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó. A művészeket mentővel kellett kórházba vinni, később mindkettőjüket műtötték, a baleset miatt félbe kellett szakítani a darabot.

A történtekért felelősséget vállalva hétfőn lemondott a Nemzeti Színház vezérigazgatói posztjáról az intézményt hosszú évek óta vezető Vidnyánszky Attila. A döntését sokan méltatták, de azt Csák János kulturális miniszter egyelőre nem fogadta el. Ezzel párhuzamosan a fideszes kultúrelit egy emberként állt ki Vidnyánszky mellett, és kérték, hogy maradjon az intézmény élén.

A Blikk szerint a színházon belül indult egy petíció, amelyben a dolgozók támogatásukról biztosítják az intézmény vezetőjét. A lapnak nyilatkozó, a színházban dolgozó Bodrogi Gyula szerint ezt névtelenül lehet aláírni.

A Blikk egyik forrása szerint ennek ellenére megosztja a színészeket a petíció: van, aki szerint az aláírással nehéz helyzetbe hozzák a megsérült színészeket. Mások attól tartanak, hogy ha nem támogatják az igazgatót, később káruk származhat belőle.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!