L. Simon László a kulturális támogatásokról: Nem biztos, hogy ezt a pénzt jól osztjuk el

Házi készítésű kolbászt, pogácsát és aszalt szilvát falatozik keddenként a kulturális államtitkárnál L. Simon László és Demeter Szilárd, miközben a kulturális intézményrendszer újrastrukturálásáról beszélgetnek. Závogyán Magdolna egyfajta mediátorként közvetít a két férfi között, akik régi vitája elevenedett fel a tusványosi fesztiválon péntek délután. Mint azt megjegyezték, egyetlen kivétel volt most a keddi szeánszokhoz képest: az államtitkár nem hozott kolbászt.

„Strukturális válságban vagyunk”, és erre a válságra a több pénz nem lesz megoldás – adta meg az alaphangot a beszélgetésnek Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója. Závogyán Magdolna kulturális államtitkár szerint ugyanakkor a folyamatos változás a kultúra természetéhez tartozik. Arról beszélt, hogy szerinte 2010-12-ben történt meg a kultúra rendszerváltása Magyarországon, amikor újrastrukturálták a kulturális intézményrendszert. Most pedig eljött az ideje annak, hogy ágazati szinten is rendezzék ezt a bizonyos struktúraváltást.

Miközben a független színházak működését ellehetleníti a kormány, Demeter Szilárd többször is arról beszélt az elmúlt időszakban, hogy szerinte túl sok pénz ömlött a kultúrába. L. Simon László azt elismerte, hogy a magyar kormány az Európai Unióban valóban élre tört a kultúrára fordított pénzekben, de szerinte korántsem ilyen fényes a helyzet, ha a kulturális nagyberuházásokat levesszük ebből az összegből.

„Nem biztos, hogy ezt a pénzt jól osztjuk el. Vannak olyan területek, ahova jóval kevesebb pénz is elég lenne, viszont vannak olyan területek, ahova meg kifejezetten forrást kéne alokálni”

– mondta a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, és példaként azt említette, hogy a diplomás muzeológusok átlagbére kisebb, mint a tanítóké, a Petőfi Irodalmi Múzeum pedig több állami támogatást kap, mint a 19 vidéki múzeum összesen. A gazdasági recesszió miatt most van itt a történelmi lehetőség szerinte, hogy újragondolják a kulturális pénzek elosztását, és ez komoly feladat elé állítja a kulturális államtitkárt.

Závogyán Magdolna szerint azt kell végiggondolni a jövőben, hogy mi az állam szerepe a kultúra finanszírozásában, „mi az, ami szükséges, de elégséges az állam oldaláról”. Azt mondta, rengeteg alulról szerveződő kulturális civil szervezet működött Magyarországon korábban, és a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásainak megjelenése sok esetben pont az ellentétes hatást váltotta ki.

Tanulunk kell az elmúlt 10-12 év hibáiból, „nem minden pénz kérdése”

– tette hozzá.

„A magyar kultúra fejnehéz” – tért át a következő témára Demeter, kifogásolva, hogy az összes kulturális ingatlanfejlesztés Budapesten valósul meg. Ezt el kell fogadnunk, tudomásul kell venni, hogy a magyarság politikai, szellemi, kulturális fővárosa a kiegyezés óta Budapest – reagált L. Simon. Szerinte nincs igaza Demeternek, mert az elmúlt 13 évben „a vidékre nagyon sok figyelmet fordított a kormány”, és rengeteg fejlesztés valósult meg vidéken is.

„Önmagába zárkozó városállammá vált Budapest” – ragaszkodott az eredeti állításához a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, amire L. Simon úgy reagált: „kitalálsz magadnak ilyen dolgot, és utána görcsösen ragaszkodsz hozzá”.

A kulturális államtitkár arról beszélt, az infrastuktúra-fejlesztés önmagában még nem elég, hiába épültek gyönyörű épületek, „nem jött hozzá szakmai megújulás, a közösségeink pedig szétestek”. Závogyán Magdolna szerint újra kell szervezni a kistelepülési közösségeket, és ezt a kulturális források elosztásánál is figyelembe kell majd venni.

L. Simon felidézte, hogy az önszerveződés nagyon erős volt a két világháború között, miközben a kultúra nagy részét akkor nem az állam és az önkormányzatok tartották el.

„A magyarországi művészeti intézmények kilencven százalékát a magyar állam tartja fenn. Ezt át kellene gondolni”

– fogalmazott.

Demeter Szilárd arról is beszélt, hogy egy korábbi századvéges kutatás azt mutatta, már a járvány előtt, 2017-18-ban a kultúrafogyasztás felköltözött az online térbe. Ő pedig attól fél, ha nem teszünk valamit a digitális kulturális adatvagyonnal, ugyanúgy járunk, mint az offline térben, ahol már észrevétlenül leválasztottak minket a tárgyi sokszínűségről. Példaként azt hozta fel, hogy ma már szinte mindenhol – nála is – IKEA-s könyvespolc van, és eltűnt az a tárgyi sokszínűség, ami korábban jellemző volt.

Ha ma a YouTube úgy dönt gazdasági megfontolásokból, hogy nem „a fehér európai nemzetek kulturális tartalmai” jelentik számára az üzleti bővülés lehetőségét, hanem a demográfiailag sikeresebb Afrika, és az algoritmusban letekerik a kisebb európai országok tartalmait,

„akkor a kortárs magyar kultúra online hozzáférhető tartalmának 80 százaléka eltűnik”.

„Biztosan van 15 ezer könyvem. Nekem nem az a legfőbb bajom, hogy a gyerekeim lakásában IKEA polc lesz-e, vagy nem, hanem az, ha meghalok, akkor mit csinálnak a könyveimmel” – reagált erre L. Simon, és azt is elárulta, hogy az ő irodájában a dédszülei bútorai vannak, a könyvtárszobájában pedig saját tervezésű könyves szekrény. „Volt bennem valamilyen kultúrsznobizmus, hogy mégiscsak nézzen ki úgy a könyvtárszobám, ahogy egy irodalmárhoz illik, még ha rajtam kívül nem is látja más” – jegyezte meg L. Simon, és hozzátette: nála nem működnek az IKEA-s sztereotípiák, de azt elfogadja, hogy ő nem feltétlenül referenciapont.