Soros György is beszállna a csődbe jutott Vice magazinba

2023. május 9. – 16:31

Másolás

Vágólapra másolva

Csődvédelemért folyamodik a pénzügyi gondokkal küzdő amerikai Vice médiavállalat – számolt be Variety a Wall Street Journal értesülése nyomán.

A csődeljárás után a céget eladnák, a hírek szerint 400 millió dollárra értékelték a Vice-t az érdeklődők, egy a Fortress Investment Groupot és a Soros Fund Managementet is magában foglaló befektetői kör. Csúcsidőszakában a cég ennek több mint tízszeresét érte, 5,7 milliárd dollárra becsülték az árát. A Vice nemrég 30 millió dolláros mentőövet kapott a Fortress-től, miután nem tudott fizetni a beszállítóinak. A cég számos munkavállalójától is megvált az utóbbi időben.

A csődeljárás és eladás során teljesen átalakulna a tulajdonosi szerkezet a WSJ szerint, kikerülne belőle a TPG Group és James Murdoch, a Murdoch médiamogul-dinasztia tagja, aki egy befektetési cégén keresztül tartotta a Vice részvényeit.

Nem a szórakoztató, magazinos tartalomban utazó Vice az egyetlen bajban lévő amerikai médiacég: több, a 2010-es évek elején felfutott és pár éve még nagy reményekkel kecsegtető portál (pl. Buzzfeed, Vox) szenved pénzügyi szempontból az utóbbi években.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!