Elcsattant egy csók két lány között, ez veszélyes a 12 éven aluliakra a Médiatanács szerint

2023. március 30. – 14:07

Másolás

Vágólapra másolva


Problémákat állapított meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa legutóbbi ülésén, ezekből szemezgetünk olvasóink kedvéért. Itt van rögtön a Búvárklub című ausztrál ifjúsági sorozat, ami egy tizenéves búvárokból álló csapat történetét követi, akik egy ciklon után eltűnt barátjukat keresik.

A Netflixen elérhető sorozat 7. epizódja (Mary Celeste) 7+-os besorolással érhető el, de a Médiatanács szerint – tartalma alapján – 12 éven aluliaknak nem ajánlott korhatár-besorolással kellene elérhetővé tenni, és ezt a műsorkínálatot tartalmazó felületen jól látható módon kellene megjeleníteni. A Médiatanács minderről értesíti a Netflix felett joghatósággal rendelkező holland társhatóságot.

Megnéztük az epizód tartalmát, de a clickbait leírás nem segített túl sokat:

A lányok szomorú ünnepségen vesznek részt, Stevie kimondja az igazságot, Izzie pedig rádöbbent valamire, ami megváltoztatja a véleményét. Később Anna kiszabadul.

Végigpörgettük a részt, vajon mi lehet benne, ami miatt 12 év alatt nem ajánlatos megtekinteni. A szokásos izgalmak a sorozat többi részében is jelen vannak, akkor mi lehet vajon?

  • Kibírhatatlanul szomorú az ünnepség?
  • Kegyetlen a Stevie által kimondott igazság?
  • Izzie döbben rá valami durvaságra?
  • Anna kiszabadulása vérfagyasztó?

Sajnos nem igazán derült ki, így csak egyetlen dologra tudunk gondolni, arra a jelenetre, amin a főszereplő lányok előbb megölelik egymást, majd a homályban talán csók csattan, és ami után szájuk így távolodik el egymástól:

Forrás: Netflix
Forrás: Netflix

Bejelentés nyomán vizsgálta a hatóság a Super TV2-n sugárzott „Támadás a Fehér Ház ellen 2. – London ostroma” című műsorszámot, melyet a médiaszolgáltató tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott korhatári kategóriába sorolt, de a Médiatanács szerint a film erőszakossága és trágársága alapján a 16 éven aluliak számára nem ajánlott kategória a helyes, és 21-05 óra között lehetett volna csak vetíteni.

A Mozi+ csatornán február 22-én reggel 7 óra 20 perckor műsorra tűzött „Kegyenc fegyenc” című műsorszám az erőszakos jelenetek, a szexualitás ábrázolása és a trágár nyelvezet miatt szintén az este 9 óra utáni sugárzást tesz indokolttá, 16-os karika mellett.

A Médiatanács állampolgári bejelentés alapján és hivatalból is vizsgálta a ValóVilág 11. évadát. A testület már korábban jelezte a joghatósággal rendelkező luxemburgi médiahatóságnak az RTL Kettő csatornán és az RTL+ online szolgáltatásán elérhető 24 órás élő közvetítéssel kapcsolatban felmerült jogsértéseket, és kérte a szükséges intézkedések megtételét. Az újabb hatósági ellenőrzések nyomán a ValóVilág február 14-én és 16-án sugárzott összefoglalói kapcsán a magyar szabályok szerint további törvénysértések történtek:

  • az emberi méltóság, a kiszolgáltatott helyzetben lévő személyek öncélú, sérelmes bemutatását tiltó szabályok, valamint
  • a kiskorúak védelmére vonatkozó rendelkezések megsértése

valósult meg a műsorszámokban. Emellett az élőben közvetített online tartalomban is előfordult jogsértés: a médiaszolgáltató által alkalmazott reality-műfaj eszközei és képi hatásai

sértik az emberi méltóságot.

A Médiatanács értesíti a joghatósággal rendelkező luxemburgi társhatóságot a magyar szabályozás alapján felmerült újabb jogsértésekről, és kéri a szükséges intézkedések megtételét, akiknek két hónapon belül tájékoztatnia kell a Médiatanácsot az elért eredményekről, vagy ha nem sikerült megoldást találnia, annak okát is ismertetnie kell. Ha a joghatósággal rendelkező tagállam a határidőn belül nem jár el, vagy az elért eredmények nem megfelelőek, a Médiatanács intézkedhet a jogsértő médiaszolgáltatóval szemben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!