Fábry Sándor: Az Orbánt kedvelem, a Gyurcsányt meg utálom, mint a szart

2023. március 11. – 07:47

Fábry Sándor: Az Orbánt kedvelem, a Gyurcsányt meg utálom, mint a szart
Kép: Veiszer Alinda műsora

Másolás

Vágólapra másolva

Soros György, az SZDSZ bűne és Gyurcsány Ferenc is szóba került Veiszer Alinda új műsorában, ahol Fábry Sándor Karinthy-díjas humorista, író, műsorvezető volt a vendég. A beszélgetés itt lehet megnézni előfizetés ellenében. Veiszer az interjú nagy részében azt akarta kiszedni Fábryból, hogy hová tűnt belőle az a lendület és kritikai él, ami a 2010 előtti műsoraiban jellemezte. Ez csak részben derült ki, Fábry egy ponton elküldte a fenébe a műsorvezetőt, sőt, kétszer majdnem ott is hagyta a beszélgetést.

A kontextushoz hozzátartozik, hogy Fábry évek óta nyíltan Orbán Viktorral és a Fidesszel szimpatizál, a humorista rendszeresen feltűnik a miniszterelnök évértékelő beszédein, az ideit sem hagyta ki. Fábry legismertebb tévéműsora az RTL-en futó Esti Showder volt, a 2010-es kormányváltás után nem sokkal igazolt át a közmédiához, ahol 2011 óta megy a Fábry című saját műsora.

Fábry miatt pucolt krumplit Soros

A beszélgetés első részében elsősorban Fábry fiatalkoráról esett szó: hogyan lett belőle magyartanár, miért nem segített neki Jancsó Miklós filmrendező, hogy jogot tanulhasson, miért szeretett volna bekerülni abba a értelmiségi-filmes körbe, ami Jancsóék köré szerveződött. Veiszer Alinda felhozta, hogy Fábry dolgozott Vásárhelyi Miklóssal is, aki korábban Nagy Imre sajtótitkára volt. Fábry róla azt mondta, hogy „körbelengte egy ilyen 56-os nimbusz”, és emiatt büszke volt rá, hogy ismerte őt. Későbbi politikai szerepvállalása viszont „már mérsékelten volt szimpatikus” számára, „az egész Soros Alapítvány meg ilyesmi.” Vásárhelyi az SZDSZ egyik alapítója, 1990-1994 között a párt országgyűlési képviselője is volt, 2001-ig pedig a Soros Alapítvány kuratóriumának elnöki tisztjét is betöltötte.

A műsorvezető rákérdezett, hogy Fábry mióta nem szereti a Soros Alapítványt, hiszen egyik könyve, a Dizájn center a szervezet támogatásával jelent meg, illetve az alapítvány tizedik születésnapi ünnepségének ő volt az egyik műsorvezetője 1994-ben. Fábry ötlete volt, hogy Soros György krumplit pucoljon a színpadon, miközben beszélgetnek vele. Fábrynak az volt visszás, hogy az ünnepség előtt meglátogatták Sorost a szállodájában, és azt látta, hogy az SZDSZ teljes vezetősége kijön a szobájából. „Itt azért kicsit csúszott a kuplung.”

Veiszer itt megint feltette a kérdést Fábrynak, hogy mégis mi baja van a Soros Alapítvánnyal, ha korábban kiadták a könyvét és fellépett a rendezvényükön. Fábry arra utalt, hogy végülis az SZDSZ-MSZP koalíció miatt fordult el ettől a körtől. „Hirdettek egy nagyon komoly antikommunista programot, erre a választások után pár héttel összefeküdtek a saját gyilkosaikkal. Tessék azt megérteni, hogy én ezt nem fogadom el.” Az SZDSZ-t a rendszerváltás utáni magyar politika legaljasabb, legkártékonyabb politikai formációjának nevezte a kommunistákkal való összeállás és a kommunisták szalonképessé tétele miatt.

Kép: Veiszer Alinda műsora
Kép: Veiszer Alinda műsora

Ő is látja a NER visszásságait, még jobban is, mint mások

Ezután elsősorban arról beszélgettek, hogy létezik-e olyan, hogy szabad műsorkészítés. Fábry szerint ez egy értemezhetetlen kategória, de a saját műsorában megvan a szabadság, mert lényegében azt csinál, amit akar. Majd hozzátette: a megrendelő, vagyis a közmédia időnként húzza az orrát, és akkor mást hív meg a műsorába. Arra a kérdésre, hogy miért kell ezzel együttélnie, azt válaszolta, hogy „mert ez a foglalkozásom.” Szerinte ezek nem súlyos dolgok, az RTL-nél is beleszóltak, hogy mi legyen a műsorában. Annyi különbséggel, hogy nem azt mondták meg, kit ne hívjon meg, hanem hogy kit igen, például promóciós okokból.

Veiszer megkérdezte Fábrytól, hogy mi az oka annak, hogy új műsoraiban kevesebb a politika. Fábry először azt válaszolta erre, hogy változott a helyzet, majd amikor a műsorvezető tovább erőltette a kérdést, kijelentette, hogy befejezi a beszélgetést. Szerinte iszapbirkózás, illeve baszakodás arról beszélgetni, hogy mi a szabad, és ő ezt nem szereti. Úgy gondolja, az is a szabadság része, hogy nem kritizálja annyira Orbánt, mint anno Gyurcsány Ferencet. Azt is elmondta, hogy mi van emögött:

„Az, hogy az Orbánt kedvelem, a Gyurcsányt meg utálom, mint a szart.”

Kép: Veiszer Alinda műsora
Kép: Veiszer Alinda műsora

Volt még egy pont, amikor Fábry ott akarta hagyni az interjút. Azon borult ki, hogy Veiszer megkérdezte, mire alapozta az egyik műsorában, hogy a DK állt a tanártüntetések mögött. „Nincs kiegyensúlyozottság, nincs olyan, hogy ide is meg oda is. Ezt próbálja megérteni.”

Nem arról van szó, hogy nem látja a NER visszásságait, szerinte még jobban is látja ezeket, mint mások. Egyszerűen csak szeretne örülni annak, hogy „végre olyasmi van, ami mégiscsak közelebb áll hozzá, mint a kommunisták és utódaik.” Rettenetesnek nevezte, hogy kik csinálhatnak filmet a jelenlegi kurzusban, igaz, azt nem fejtette ki, hogy konkrétan melyik alkotókra gondol. A kétmilliárd forintos állami támogatásból készült Hadikot nem látta, de arról azt hallotta, hogy egészen jó.

„A Vajna-korszakban a barátom fia, a Lacika (Jeles András fia, Nemes Jeles László – a szerk.) csak összegerebélyzett egy Oscar-díjat, nem hiszem, hogy emiatt szégyenkezni kéne. Van ez is, és van az is.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!