Pharrell Williams a Louis Vuitton új kreatív vezetője

2023. február 14. – 22:13

Másolás

Vágólapra másolva

A tizenháromszoros Grammy-díjas amerikai énekes és zenei producer, Pharrell Williams lett a Louis Vuitton férfi részlegének új kreatív vezetője, írja a Wall Street Journalra hivatkozva az Independent. A hiphop műfaj világhírű alakja a Virgil Abloh 2021 novemberi halálával megüresedett pozíciót veszi át, és először a jövő júniusi párizsi divathéten mutatja majd be saját kollekcióját.

Pharrell Williams az elmúlt húsz évben globálisan kulturális ikonná vált, hiszen olyan látnok, akinek kreatív univerzuma a zenétől a művészetig és a divatig terjed, írja róla közleményében a cég. Pietro Beccari, a Louis Vuitton elnök-vezérigazgatója a döntéssel kapcsolatban úgy fogalmaz, örül, hogy a korábbi együttműködés után a cég munkatársai közt üdvözölheti Pharrellt. Peccari szerint az énekes divaton túlmutató kreatív víziója kétségtelenül új, izgalmas fejezet felé vezeti a Louis Vuittont.

Williams nem a mostani lépéssel kerül közelebb a divat világához, hiszen évek óta a Human Made utcai ruházati márka, illetve a G-Star Raw Denim társtulajdonosa, valamint a Billionaire Boys Club, valamint az Ice Cream divatmárkák alapítója és az Adidasszal közös kollekciója szintén közismert. Nemrég elindította saját bőrápoló termékcsaládját, a Humanrace-t is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!